Nyelvtanuló applikáció nyerte a Code to Give hackathont

forrás: Prím Online, 2021. augusztus 25. 09:59

Interaktív nyelvtanuló applikációjával a Fazekas Gimnázium diákjaiból álló csapat nyerte meg a Morgan Stanley budapesti központja által idén először megrendezett Code to Give hackathont. A vállalat felhívására diákok, pályakezdők és tapasztalt szakemberek jelentkeztek, hogy a Morgan Stanley informatikusaival együttműködve, az Amigos a gyerekekért Alapítvány partnereként innovatív tanulási eszközöket fejlesszenek krónikus betegség miatt hosszabb kórházi kezelésre szoruló gyerekek és tinédzserek számára.

„A Morgan Stanley fontos alapértéke, hogy támogassa és gazdagítsa azokat a közösségeket, ahol munkatársai élnek és dolgoznak. Ennek részeként ösztönözzük informatikus munkatársainkat, hogy bocsássák a tudásukat nonprofit szervezetek rendelkezésére, és így támogassák őket a digitális átállásban. A Code to Give program célja, hogy a vállalaton kívüli informatikusok – diákok, pályakezdők és már dolgozó szakemberek – bevonásával segítsünk jótékonysági partnerünknek, az Amigos Alapítványnak abban, hogy még eredményesebben dolgozhassanak együtt a gyerekekkel” – mondta el Kait Szydlowski, a Code to Give globális projektvezetője, a Morgan Stanley jótékonysági informatikai programja, a Tech Philantrophy vezetője.

 

Dacára a munkánkat és hétköznapi életünket is megnehezítő járványhelyzetnek, a bank informatikus munkatársai világszerte végeztek önkéntes jótékony munkát 2020-ban is. Ezt a törekvést szolgálja a Code to Give program is, amelynek során a Morgan Stanley informatikusai diákokkal és tapasztalt szakemberekkel fognak össze, és virtuális hackathonok során nonprofit szervezetek problémáira fejlesztenek innovatív megoldásokat.

 

A probléma: beteg gyerekek tanítása világjárvány idején

A 2014-ben útjára indult Amigos a gyerekekért Alapítvány krónikus beteg gyerekeket motivál a gyógyulásra a nyelvtanuláson keresztül. Önkénteseik az előző években átlagosan heti 30 személyes találkozón segítették a gyerekeket, és eközben szoros kapcsolatot alakítottak ki velük, valamint szüleikkel és a kórházak munkatársaival is. A COVID-19 miatti lezárások miatt a személyes munkát a korábbi formában nem tudták folytatni, ezért az Amigos belépett a digitális világba, hogy fenntartsa a kapcsolatot a gyerekekkel egyéni és csoportos foglalkozások keretében.

 

Kihívást jelent ugyanakkor, hogy a hosszabb ideig kórházban fekvő gyermekek nagyobb eséllyel szembesülnek tanulási nehézségekkel a betegségükkel való megküzdés közben és után. Az Amigos szeretné a házi feladatot szórakoztató kihívássá változtatni, hogy a tanulás a gyerekeknek egyúttal élmény is legyen. Itt lépett be a képbe a Code to Give: az indulóktól az Amigos digitális platformjához vártak olyan játékos ötleteket, melyekkel a tanulás szórakoztatóvá válik.

 

 

Intuitív tanulás és gamifikáció

A versenyre összesen 55 külsős diák és szakember jelentkezett, akik 18 csapatot alkottak a Morgan Stanley budapesti informatikus munkatársaival. A hackathon első, májusi fordulója az ötletekre összpontosított, a második körben prototípust kellett alkotni, végül a döntőben négy csapat mutatta be a zsűrinek a projektjét. 

 

A legjobbnak végül a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 11. és 12. évfolyamos tanulóiból álló Upgrade csapat bizonyult (Tóth Ambrus, Boér Bence, Szabó Kornél, Hervay Bence). Olyan mobilapplikációt fejlesztettek ki az Amigos számára, amely keresztrejtvényekkel, memóriajátékokkal könnyíti meg az idegen nyelvek elsajátítását, és tapasztalati pontokkal, jelvényekkel ösztönzi a diákokat a tanulásra. A letisztult felhasználói felület növeli a gyerekek tanulási kedvét, a tanárok számára pedig megkönnyíti az adminisztrációt. A fejlesztőcsapat számos könyvet is elérhetővé tett az applikációban, hogy a nyelvtanulás egyik leghatékonyabb módja – az olvasás – hozzáférhetővé váljon az Amigóval kapcsolatban álló gyerekek számára.

 

A Bátor Tábortól a BAGÁzsig – önkéntesség a Morgan Stanley-nél

„Idén ünnepeljük a 15. évfordulóját annak, hogy a Morgan Stanley megnyitotta irodáját Budapesten, és az elmúlt másfél évtizedben több mint 2000 főt foglalkoztató technológiai és elemzőközponttá gyarapodott. A Budapesten dolgozó informatikusok az automatizációtól a gépi tanuláson át a felhőtranszformációig számos területen járulnak hozzá a Morgan Stanley sikereihez – ugyanakkor az is fontos számukra, hogy tudásukkal az őket befogadó közösséget is szolgálják” – tette hozzá Dave Atheis, a Morgan Stanley budapesti informatikai részlegének vezetője.

„Az önkéntesség rendkívül fontos a vállalat számára, és a korábbi években számos partnerrel dolgoztunk együtt személyesen a Bátor Tábortól a BAGázs Közhasznú Egyesületig. A személyes önkéntesség a járvány miatt nehezebbé vált, de nem adtuk fel, hogy a virtuális térben is segítsünk. Büszke vagyok rá, hogy munkatársaink nagy számban jelentkeztek a Code to Give programra, és arra is, hogy felhívásunkra ilyen sok ígéretes egyetemista és tapasztalt szakember jelentkezett” – mondta el Váradi Judit, a Morgan Stanley budapesti informatikai részlegének kommunikációs vezetője, a Code to Give budapesti projektmenedzsere.

 

A járvány alatt is kapcsolatban a gyerekekkel

„A COVID-19 kitörésekor mindannyiunk élete egy csapásra megváltozott, de a leginkább talán azokra a gyerekekre vártak nehéz idők, akik krónikus betegségük miatt eleve hosszabb időt töltöttek kórházban, és a szigorú járványügyi protokollok miatt még nehezebbé vált a kapcsolattartásuk a külvilággal – mondta el Rozmanicz Lisa, az Amigos a gyerekekért Alapítvány munkatársa. – Egy pillanatra sem merült fel bennünk a gondolat, hogy ebben a helyzetben magukra hagyjuk őket, minden önkéntesünk kereste a lehetőségeket, hogy a digitális térben is kapcsolatban maradjunk a gyerekekkel, motiváljuk őket. Ez azonban új és nehéz helyzet volt számunkra, hiszen nem feltétlenül volt meg bennünk az a tudás, ami az innovatív, figyelemfelkeltő megoldásokhoz szükséges egy ingerszegényebb, mentálisan megterhelő környezetben. Ebben a helyzetben óriási segítség volt a Code to Give. Nemcsak a győztes csapatnak, hanem minden egyes résztevőnek és szervezőnek köszönjük, hogy idejét arra áldozta, hogy a beteg gyerekek élete vidámabb, jövőjük reményteljesebb legyen.”

 

Lehetőség, hogy tudással segítsenek

„Noha középiskolások vagyunk, a kiírás pedig elsősorban egyetemistáknak és frissdiplomásoknak szólt, úgy döntöttünk, hogy benevezünk, mivel nagyon tetszett a lehetőség, hogy tudásunkat jó célra felhasználva segítsünk másokon – mondta el Boér Bence, a győztes Upgrade csapat tagja. – A Morgan Stanley mentorai rengeteget segítettek és számos jó ötlettel járultak hozzá a projekthez. Sokat tanultunk a verseny alatt, és ez volt számomra az első komolyabb projekt, ahol csapatban dolgozhattunk együtt. A győzelem nagyszerű érzés, de csak az első lépés: izgatottan várjuk a lehetőséget, hogy tovább dolgozzunk a prototípuson a Morgan Stanley-vel és az Amigos Alapítvánnyal, majd átadjuk a végleges szoftvert ennek az értékes munkát végző szervezetnek.”

 

Fókuszban az oktatás és mentorálás

A Morgan Stanley munkatársai számos jótékony és önkéntes programban vesznek részt: az elmúlt 15 év folyamán többek között segítették a Heim Pál Gyermekkórház munkáját, evezőversenyen gyűjtöttek a Bátor Tábor gyermekrehabilitációs erőfeszítésire, innovatív technológiákat tanítottak közhasznú szervezetek alkalmazottainak, és pénzügyi alapismereteket oktattak egy hátrányos helyzetű romatelepen élő gyerekeknek. Az oktatás és a mentorálás szintén fontos prioritás a cég számára. A budapesti központ számos egyetemmel tart közös kurzusokat, és a Nők a Tudományban Egyesülettel közösen létrehozta a SMARTIZ programot, amelynek keretében középiskolás diáklányok mélyíthetik el matematikai tudásukat és sajátíthatják el a programozás alapjait innovatív módszerekkel, a járvány kitörése óta távoktatás keretében.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05