Elkezdődött a Budapest Design Week

forrás: Prím Online, 2021. október 7. 20:30

A Budapest Design Week a korábbi évekhez hasonlóan idén is a legrangosabb hazai design elismerések, a Magyar Formatervezési Díjak és a Design Management Díj átadásával veszi kezdetét. A programsorozat témája idén a New Standards, erre reflektál a fesztivál központi kiállítása is. Október 8. és 17. között Budapest mellett több vidéki városban közel 200 programmal – kiállításokkal, szakmai rendezvényekkel, városi sétákkal, kézműves workshopokkal, nyitott stúdiókkal – várják az érdeklődőket. 

Idén 42. alkalommal adták át a Magyar Formatervezési Tanács szervezésében a Magyar Formatervezési Díjakat, amely a korábbi évekhez hasonlóan a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának finanszírozásával valósult meg. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium – a Magyar Formatervezési Tanács közreműködésével – márciusban hirdette meg a legrangosabb hazai design elismerést. A tervezők termék, vizuális kommunikáció, terv és diákmunka kategóriákban pályázhattak. A neves szakemberekből álló bírálóbizottság a pályázatokat olyan értékelési szempontok mentén mérte össze, mint a formai minőség, felhasználó központú kialakítás, piaci versenyképesség, vagy épp a fenntarthatóság szempontrendszerének való megfelelés.

 

A Magyar Formatervezési Tanács által alapított Design Management Díj több mint 10 éve ismer el olyan szervezeteket, amelyek stratégiájuk megalkotásában, operatív működésükben, termékeik, szolgáltatásaik kialakítása során a designmenedzsment eszközrendszerét alkalmazva folyamatos innovációra és kiemelkedő minőségre törekednek, szem előtt tartva a társadalmi felelősségvállalás és a fenntarthatóság szempontjait is. A designmenedzsment-szemléletet kiválóan alkalmazó szervezeteket kilenc főből álló szakmai zsűri választotta ki. Idén egy díjat és egy különdíjat osztottak ki, emellett három szervezet elismerő oklevélben részesült. Mindkét díj nyertes pályaműveiből kiállítást is rendeznek, amely a Budapest Design Week teljes időtartama alatt látogatható lesz a Société Budapest rendezvényközpontban.

 

 

Magyar Formatervezési Díj 2021

„A Magyar Formatervezési Díj idei pályázati munkái kiérleltek és magas színvonalat képviselnek. Szembetűnő, hogy a kényszerhelyzet hatására nem torpantak meg a fejlesztések, sőt egyre nagyobb arányú a hazai gyártás, és egyre több a saját termékpalettát felvonultató vállalkozás. Közülük jó néhány már nem csupán a magyar, de a nemzetközi piacra is fejleszt terméket, koncepciót. Bízunk benne, hogy az odaítélt díjak ahhoz is hozzájárulnak, hogy ezek az eredmények ne csupán itthon jelentsenek sikert, de a határokon túl is elismerjék őket” – emelte ki Pomázi Gyula, a Magyar Formatervezési Tanács és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke.

 

 

A Magyar Formatervezési Díj díjazottjai és különdíjasai 2021-ben

A Magyar Formatervezési Díj termék kategóriájában elismerésben részesült a Borsány Gábor, Gattyán György, Huszár Viktor Dénes által megtervezett TEQ LITE multifunkcionális játékeszköz, a Lakos Dániel által megálmodott kényelmes és ergonomikus TILES szék, és a Bay Zoltán tervei alapján készült egyedi gyártású mélysugárzó a BAYZ Audio Counterpoint 2.0. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkárságának megosztott különdíjjával a Szilos András, Imrei Boglárka közös munkájából született CECC-díjtárgy 2021-et díjazták. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának különdíját Bartos Márton és Liszkai Tamás alkotása a VOXELTEK FLOW digitális fogtechnikai rendszer nyerte el. 

 

„Az innováció sikerének elengedhetetlen feltétele az olyan design, amely keresi az összefüggéseket, aktív értékteremtés során használja az interdiszciplináris lehetőségeket és nem feledkezik meg a felhasználói szempontokról sem” - emelte ki Harmati Hedvig DLA, a Magyar Formatervezési Díj bírálóbizottságának elnöke, textiltervező, a Moholy- Nagy Művészeti Egyetem Doktori Iskolájának vezetője. 

 

A terv kategória nyertese a baba- és szülőbarát, egyszerűen kezelhető, a hagyományos hinta és bölcső ötvözéséből létrejött Adamo babahinta, mely Oravecz András és Németh Ádám közös munkájának eredménye. A különdíjat Horváth Zsuzsanna igényes és letisztult designnal rendelkező NORNIR faliórája kapta. 

 

A vizuális kommunikáció kategóriát a Salt Communications Kft. Budapesti Corvinus Egyetem arculatfejlesztése nyerte meg, amelyet Balogh Lőrinc, Burus Botond, Nagy István és Serflek Máté alkottak meg. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és Kultúráért Felelős Államtitkárság Különdíjjával a Mártonffy Melinda szerző, Bárdy Anna tervezőgrafikus és Schmal Fülöp fotográfus együttműködésében létrejött Franciaudvaros Bérházak Budapesten című kötetet tüntették ki.

 

A diák kategória idei győztese Szalai Bálint, akinek itthon. című enteriőr tárgycsoportja a formai játékosság mellet a kézműves tradíció jellemzőit is magán viseli. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium Felsőoktatásért, Innovációért és Szakképzésért Felelős Államtitkárságának különdíját Király Adrienn BObO alternatív babaházának ítélték oda, amely teret ad az önálló mesealkotásnak és segíti az absztrakt gondolkodás fejlődését.

 

 

A Design Management Díj díjazottja, különdíjasa és elismertjei 2021-ben

A Design Management Díjat 2009-ben alapította a Magyar Formatervezési Tanács. A pályázat célja, hogy felhívja a figyelmet a design integrált alkalmazásának fontosságára, és bemutassa figyelemre méltó eredményeit a szakmai közönség, a gazdasági élet szereplői és a laikus érdeklődők számára.

 

Idén Design Management Díjban részesült a Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft. A színház 2016-ban megújította vizuális arculatát, amivel egy gyökeresen másfajta kommunikációs stratégia alapjait rakta le az intézmény akkori új vezetése. Az azóta is következetesen és tudatosan zajló fejlesztés mára már kiterjed a színház minden kommunikációs felületére A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának szellemivagyon diagnózis különdíját idén a Györgytea Kft. kapta, amely a hagyományos, általában nem azonnal ható gyógynövények kultúráját terjeszti, nagy hangsúlyt fektetve a design szemléletre. További három szervezet részesült elismerő oklevélben: az Artmagazint, mint a designmenedzsment kreatív példáját ismerték el. Kitüntetésben részesültek az épületinformációs modellezéssel foglalkozó BuildEXT tervezőiroda és a Hard Body Hang (HBH) saját testsúlyos edzésekre alkalmas köztéri sportpályáit is.

 

„Misztikum, ahogy a tehetségből design születik. A design elveszi az ember magányosságát, társaságot ad, ünnepet varázsol, múlandóban is maradandót ad” – emelte ki Dr. Simon Attila a Design Management Díj bírálóbizottságának elnöke, Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója, a Magyar Formatervezési Tanács tagja.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Hogyan működnek a hírgyűjtő oldalak?

A technológia fejlődésével napról napra egyre könnyebb hozzájutni a napi híradagunkhoz, de nem volt ez mindig így. Az emberek korábban is kíváncsian álltak hozzá a körülöttük történt eseményekhez, az internet elterjedésével pedig gyakorlatilag már semmi nem szab határt a híréhségnek. Régen a nyomtatott sajtó szolgált arra, hogy az információkat széles körben megismertesse, ma pedig elég néhány kattintás és máris elénk tárul a világ.

2024. május 12. 14:20

Az Audi Development Camp idén nyáron is várja a jövő mérnökeit a Széchenyi István Egyetemen

A győri Széchenyi István Egyetem és az Audi Hungaria közös szervezésű Audi Development Camp elnevezésű nyári képzése idén augusztusban is várja a szakmai fejlődésre és kihívásokra vágyó mérnök- és közgazdászhallgatókat. Az egyhetes, angol nyelvű programon a magyar és nemzetközi fiatalokból álló csapatoknak ezúttal egy elektromos hajtáslánccal kapcsolatos projektfeladatot kell megoldaniuk.

2024. május 12. 13:47

A DA Drive Analyzer előre jelezni a meghajtó meghibásodásából eredő adatokat fenyegető veszélyeket

A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR NAS-sal együtt használható, hogy előre jelezze, mikor fog meghibásodni egy meghajtó, így elég időt biztosítva, hogy intézkedni tudj az adatok védelméről.

2024. május 12. 12:01

K&H: négy lépésben a planetáris szuperintelligencia felé

Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.

2024. május 12. 10:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36