A nők arányának növelését szorgalmazza az IKT szektorban a Huawei
A nők számának növelése a technológiai területeken kiemelt érdek, Magyarországon is támogatni kell a női mérnökök, műszaki végzettségűek minél nagyobb arányát az IKT ágazatban. Ezért a Huawei Technologies bejelentette, csatlakozik a Woman in Technology Hungary Egyesülethez, hogy jó példák felkeresésével, bemutatásával és képzések támogatásával tegye vonzóbbá Magyarországon a nők, lányok számára a technológiai ágazatot. A vállalat lépése különösen annak fényében jelentős, hogy az Eurostat legfrissebb adatai szerint az elmúlt tíz évben tovább csökkent - 19,6-ról 17,2 százalékra - az informatikai, műszaki végzettséggel foglalkoztatott nők aránya az EU-ban.
A Woman in Technology Hungary Egyesület (WITH) márciusban alakult, hogy összefogja, képviselje a technológia területén tevékenykedő női vezetőket és népszerűsítse a műszaki területeket a nők és lányok körében. A Huawei Technologies, mint a világ egyik vezető távközlési és infokommunikációs (IKT) megoldásszállítója, a szervezet céljait kiemelkedően fontosnak tartja társadalmi, gazdasági és a vállalati értékek, érdekek szintjén egyaránt. A Huawei ezért támogatta az idei Internet Hungary konferencián az egyesület szervezte Women for Tech – Tech for Women szekciót, majd bejelentette csatlakozását a WITH-hez. Gecse Mariann, a Huawei Technologies magyarországi és nyugat-balkáni kormányzati kapcsolatok és kommunikációs igazgatója írta alá a belépési nyilatkozatot.
Az Európai Unióban mindössze 18 százalék az IKT ágazatban dolgozó, 17 százalék a műszaki közép- és felsőoktatásban tanuló nők aránya*, és jelenleg a 6 és 10 év közötti lányok mindössze 3 százaléka szeretne „számítógépekkel, telefonokkal” foglalkozni felnőtt korában. Az Eurostat legfrissebb felmérése szerint a 2010-es 19,6 százalékról 2020-ra 17,6 százalékra csökkent az IKT végzettséggel foglalkoztatott nők aránya az EU-ban. Ám Magyarországon is alig van olyan ágazat, amelyben annyira alulprezentált lenne a nők aránya, mint az infókommunikációs, távközlési szektorban. Hazánkban az informatikusok közül csak minden tizedik nő**, miközben számos olyan pozíció van, amely kiváló lehetőségeket nyújtana számukra is. A jelenség oka több kutatás szerint is az oktatásban és a sztereotípiákban keresendő: a mérnöki, informatikusi munkaköröket nem tartják nőiesnek, kreatívnak, sokszínűnek, ezért a nők ritkábban tanulnak tovább ilyen irányba, nagyon alacsony számban jelennek meg az IKT oktatásban és munkaerőpiacon.
A Huawei szerint a 21. század egyik legfontosabb kihívása, hogy áthidalja a nemek közötti digitális szakadékot, hogy az ne a leszakadás újabb forrása legyen. A vállalat ezért kiemelten fontosnak tartja a jó női példák, minták népszerűsítését, a képzések és oktatás támogatását – mondta Gecse Mariann. A Huawei Technologies magyarországi és nyugat-balkáni kormányzati kapcsolatok és kommunikációs igazgatója hozzátette, a vállalat ezért támogatja a Woman for Tech – Tech for Woman szekciót az Internet Hungary-n és ezért csatlakozik a Woman for Technology Hungary Egyesülethez is. Ez utóbbinak többek között tagja a Vodafone Magyarország és a Lenovo Hungary is.
Támogatás a fiatal női mérnöktehetségeknek
A Huawei magyar leányvállalatának belépése a WITH egyesületbe, és a nők infókommunikációs szektorban való nagyobb szerepvállalásának támogatása nem előzmény nélküli a cég életében. A vállalat globálisan számos olyan projektet támogat, amely kifejezetten a nők szerepét igyekszik megerősíteni az IKT szektorban. Ilyen többek között a 2020. decemberében indult „TECH4HER” ösztöndíj-, vagy Huawei Women Developers (HWD) globális program, amelyet a női fejlesztők támogatására indítottak, továbbá társszervezői voltak az idei BRICS női innovációs versenynek is.
A vállalat Magyarországon rendkívül népszerű, SEEDs infokommunikációs tehetséggondozó programjaiban való részvételnél a pályázás során a lány mérnökhallgatók elsőbbséget élveznek a velük hasonló elbírálást kapott fiúkkal szemben. Ennek köszönhetően tavaly és idén, a SEEDs-ben a női résztvevők aránya elérte a 30 százalékot.
Továbbá a cég képviselői fórumokon és iskolákban is felszólalnak, hogy bátorítsák és nyitottá tegyék a lányokat a mérnök és a természettudományos területek felé. A mostani Internet Hungary Woman for Tech – Tech for Woman szekcióban pedig az IKT területén sikeres női doktoranduszok, menedzserek és startupperek megszólaltatását támogatják.
__________________
** European Commission Digital Scoreboard 2020 - https://digital-strategy.ec.europa.eu/en/library/women-digital-scoreboard-2020
Kapcsolódó cikkek
- Kutatás: A nőket és a fiatal felnőtteket érintették leginkább a pandémia hatásai
- Digitális pénzügyi és biztonsági innovációs labort nyit a HUAWEI
- Globálisan rekordszámú magyar diák vett részt a Huawei technológiai tehetségprogramján
- Új kiberbiztonsági központot nyitott a Huawei Technologies
- Számos új eszközt és saját operációs rendszerét is bemutatta a Huawei
- Új okoskarkötő a Huawei kínálatában
- A Huawei 40 okoskészülékkel támogatja a Kék Vonal szakembereinek munkáját
- Stabil üzleti teljesítmény mellett tovább növekedett tavaly a Huawei
- Új vezeték nélküli fülhallgatót hoz a magyar piacra a Huawei
- 200 milliárd forinttal járult hozzá a Huawei a magyar gazdasághoz tavaly
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Kreditbeszámítással érkezhetnek az Audi Hungaria Iskolaközpont tanulói a Széchenyi-egyetemre
Együttműködési megállapodást kötött a győri Széchenyi István Egyetem az Audi Hungaria Iskolaközponttal május 8-án. Ennek értelmében az iskola duális szakképzésének tanulói az egyetem gazdálkodás és menedzsment, valamint kereskedelem és marketing alapszakán élhetnek a kreditbeszámítás lehetőségével, ami a tanulmányi idő jelentős lerövidülését is jelentheti.
Az AI kutatja a kritikus ásványkincseket is
Közel 1 millió amerikai dollárral zárta az újabb befektetési körét a Beholder. Ennek köszönhetően lett az AI-alapú, kritikus ásványkincsek feltárásában élenjáró ukrán startup finanszírozója az EIT InnoEnergy, a Rockstart Energy és az STRT. A friss források bevonásával a vállalat felgyorsíthatja a kutatómunkáját és a mesterséges intelligencia-eszközeire alapozva segítheti a zöld energiaátmenethez szükséges kritikus nyersanyagok kitermelését.
A kezdő mérnökök nettó 650 ezerért indulnának a pályán
A tavalyi évhez képest emelkedett a fiatal pályakezdők bérigénye az autopro.hu járműipari szakportál és a Trenkwalder Recruitment Kft. közös felmérése szerint.