Lezárult a 2021. évi Startup Plastic Surgery akcelerátor program

forrás: Prím Online, 2021. december 9. 21:26

A műanyagot villanyárammá alakító Prometheus 42, valamint a tengeri műanyagból alternatív építészeti anyagot készítő Moseanic nyerte el a fődíjat a Klímainnovációs Közösség által meghirdetett Startup Plastic Surgery program záró pitch versenyén. Ez az első olyan hazai startup akcelerátor program, amely a műanyagok által okozott környezeti és egészségügyi kihívásokra megoldást kínáló ötletek megvalósulását támogatja. A Planet Budapesten megrendezett ünnepélyes díjátadón a különdíjakat olyan pályamunkák vihették haza, mint az újrahasznosított alapanyagokból előállított fogkefét tervező Skoonex és a fenntartható csomagolású környezetbarát termékeket szállító Standardgreen.

Immár második alkalommal rendezték meg a Startup Plastic Surgery akcelerátor programot lezáró versenyt december 1-jén. A Klímainnovációs Közösség által indított kezdeményezés az első olyan startupoknak szóló program Magyarországon, amely a műanyaghasználat újragondolását és a műanyagot érintő kihívások kezelését célzó startupoknak kínál segítséget. A négyhónapos közös munkát lezáró végső megmérettetésen, amely a programot szponzoráló KPMG székházában zajlott, öt díjat osztottak ki. Az eredetileg egy versenyzőnek szánt fődíjat végül két startup is elnyerte, így a Prometheus 42 és Moseanic a Hiventures  programján keresztül fejenként 15 millió forintos gyorsított befektetéssel gazdagodott. A verseny főtámogatója, a Rossmann által felajánlott különdíjat a Skoonex vihette haza: a nagyvállalat vállalást tett a startup termékeinek forgalmazására. A program előfinanszírozójaként és szakmai támogatójaként csatlakozó PANNON Pro Innovations különdíját pedig a Skoonex és a Standardgreen nyerték el, akik a tanácsadó cég további 2 hónapos szakmai coachingjában részesülhetnek.

 

 

A fődíjas Prometheus 42 elnevezésű startup akár extrém mértékben szennyezett műanyag hulladékok villanyárammá történő átalakításával foglalkozik, újszerű technológiájuk segítségével energia és nyersanyag is helyreállítható. A terv érdekessége, hogy a folyamat végén a keletkezett széndioxid visszanyerését is lehetővé teszi. A szintén gyorsított befektetést érő Moseanic ötlete egy olyan új egyedi és karakteres megjelenésű tengeri műanyagdarabokból és természetes ásványi összetevőkből álló anyagkeverék, amely leginkább az építészeti felületek megújításában hozhat áttörést, ám számos hétköznapi tárgy alapanyagául is szolgálhat. A különdíjas Skoonex egy két elemből álló, környezetbarát fogkefével szerezte meg a zsűri elismerését, amely újrahasznosított alumínium vázból és cserélhető, 100 százalékban újrahasznosítható műanyag fejből áll, ám a végső cél egy teljesen műanyagmentes, a hagyományos társaihoz hasonlóan hatékony fogkefe megalkotása. A Standardgreen elsősorban lakossági felhasználók részére kínál online elérhető, egységesített visszaváltható göngyöleg csomagolásban elérhető környezetbarát termékeket, amelyekkel alapjaiban megváltoztathatják a fogyasztói „vedd meg és dobd el” magatartást.

 

A négyhónapos Startup Plastic Surgery program során a startupok rendszeres üzleti coaching, iparágspecifikus mentorálás, workshopok és networking események segítségével piacképessé formálhatták kezdetleges ötleteiket, és konzultálhattak jelentős iparági szereplőkkel, például a zsűriben is helyet foglaló Tom Szakyval, a TerraCycle vezérigazgatójával és alapítójával. A program létrejöttét támogató Mastercard, Nestlé, KPMG, PANNON Pro Innovations, Hiventures és a főszponzor Rossmann számára kiemelten fontos az innováció és a feltörekvő kreatív gondolkodók ösztönzése, ezért szakmai tudással és anyagi hozzájárulással is segítették a kezdeményezést.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Érettségi-para szülőként? HR szakértői tippek következnek!

Elindult a 2024-es érettségi szezon: országszerte 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700 középiskolás érettségizik. Ez az időszak legalább olyan megterhelő és kihívásokkal teli a szülők számára, mint a diákoknak, hiszen a gyermekük jövőjéről van szó, és az érettségin nyújtott teljesítményen sok múlhat. Rengeteg a kérdés: felveszik a gyermeküket a kívánt szakra? Mi lesz, ha nem nyer felvételt, vagy meggondolja magát időközben és egy másik irányba szeretne menni? Egyáltalán mi történik, ha mégsem úgy alakul minden, ahogyan azt a gyermek és a szülő eltervezte? Most ezekre az eshetőségekre hívja fel a figyelmet és ad néhány szakértői tippet a Mind-Diák Szövetkezet vezetője, Göbl Róbert.

2024. május 6. 13:14

Növényvédelmi drónpilótaképzést indít a Széchenyi-egyetem, az ABZ Drone és a CloudIA

A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA) együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek keretében növényvédelmi drónpilóta-képzést indítanak, először május végén. Az oktatás az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon valósul meg, elérhetővé téve a legmagasabb szintű drónképzést a régió szakemberei számára.

2024. május 6. 11:50

Mitől lesz okos a jövő hálózata

A jövőben a megújuló energiaforrások arányát növelnék a legtöbben, 2030-ra pedig a digitalizáció és az energiaellátás zöldülése a legmarkánsabban megmutatkozó igény - derül ki az E.ON Hungária Csoport reprezentatív kutatásából. A vállalatcsoport felkészülve a jövő kihívásaira, az elkövetkező években 1 milliárd eurót tervez költeni áramhálózatának fejlesztésére Magyarországon és folyamatosan keresi és alkalmazza azokat a megújuló energia használatát segítő innovatív eszközöket, amelyek a hálózat stabilitását és rugalmasságát szolgálják.

2024. május 6. 10:26

Megváltás lehetne, a bankok mégis hadilábon állnak a mesterséges intelligenciával

A bankok mindössze 6%-a készített ütemtervet a mesterséges intelligencia tömeges méretű kiaknázására. Míg a banki alkalmazottak tárt karokkal fogadják az MI beépítését, a bankok nehezen integrálják azt.

2024. május 5. 14:17

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55