A Samsung a negyedik helyen szerepel a WBA 2021 Digitális Befogadás listáján

forrás: Prím Online, 2021. december 10. 20:03

A Samsung 2021-ben 150 vállalat közül a negyedik a World Benchmarking Alliance (WBA) Digitális Befogadás (Digital Inclusion)* listáján. A Samsung következetes és változatos, a digitális felelősségvállalásra irányuló törekvései 2020-ban a tizedik pozíciót érdemelték ki, idén pedig a negyedik helyre lépett a vállalat.

A WBA több mint 200 nemzetközi, regionális és helyi szervezetből álló szövetséget képvisel azzal a céllal, hogy előmozdítsa a magánszektor hozzájárulását az ENSZ Fenntartható Fejlődési Céljainak eléréséhez. A WBA hét kulcskategóriára, köztük az emberi jogokra, a környezetvédelemre és a digitális befogadásra összpontosítva vizsgálja a vállalatokat. A WBA tavaly állította össze először a Digitális Befogadás listáját, amely olyan szempontok mentén értékeli a vállalatokat, mint a technológiákhoz való hozzáférés és a digitális készségek fejlesztése, a biztonságos és megbízható felhasználás támogatása, valamint a nyílt és etikus hozzáállás az innovációban. 

 

A Samsung a digitális felelősségvállalás területén végzett fejlesztéseiért, ezen belül a mesterséges intelligencia (MI) etikai alapelveinek kialakításáért kapott elismerést. A társadalmi és etikai felelősségvállalás fontosságának felismerése a technológiai fejlesztésekben ösztönözte a vállalatot, hogy megalkossa a mesterséges intelligencia etikai alapelveit. 

 

 

A Samsung a termékei tervezésekor törekszik az akadálymentesítésre, ezért olyan fejlesztéseket végez, amelyek minden felhasználó számára megkönnyítik a használatot. A WBA elismerte a Samsung SeeColors alkalmazását, amely egyedi színbeállításokkal segíti a színtévesztő felhasználókat.

 

A Samsung startupok támogatására létrehozott, Koreában működő C-lab Outside programját a társadalomra gyakorolt hatása kapcsán emelték ki, továbbá elismerték a vállalat digitális oktatás fejlesztése iránti elköteleződését is. Az „Együtt a holnapért! Együtt az emberekért” kezdeményezéssel a Samsung olyan társadalmilag fontos tevékenységet folytat, amely a fiatalok oktatására és a fenntartható fejlődésére összpontosít. A Samsung Magyarországon is működő társadalmi felelősségvállalási programját, a Megoldások a holnapért kihívást azért hozta létre, hogy teret adjon a 12-18 éves korosztálynak és megmutassa, hogyan gondolkodnak a technológiai fejlődésről, a tudatosságról vagy a közösségi alkotásról.

 

A Samsung célja, hogy olyan termékeket és technológiákat kínáljon a felhasználóknak, amelyek segíthetnek könnyebbé tenni életüket, valamint elkötelezett a digitális felelősségvállalás előmozdítása mellett. A jövőben a vállalat tovább kutatja az olyan lehetőségeket, amelyek megkönnyíthetik az embereknek a hasznos digitális technológiák széles skálájának elérését és használatát.

 

___________________

https://www.worldbenchmarkingalliance.org/digital-inclusion-benchmark/

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Már 250 SafeCross okoszebra védi a magyar gyalogosok biztonságát

2024. április 13-án, Debrecenben ünnepélyes családi rendezvényen adta át a Pearl Enterprises Kft. az általa fejlesztett 250. SafeCross okoszebrát.

2024. április 16. 18:10

Májusban indul az első SMP Marketing Masters kurzus!

A Magyar Marketing Szövetség elhozza a hazai szakemberek és marketingtevékenységet végzők számára a legszínvonalasabb stratégiai, kreatív, digitális, illetve technológiai tudásbővítő kurzusokat. Az SMP Masters magyar nyelvű, programsorozat összesen 5, egyenként 2 napos tematikus kurzusból áll.

2024. április 16. 11:41

Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

A becslések szerint 2030-ra Franciaországban legalább 330 ezer, de akár 480 ezer e-töltőállomásra is szükség lehet. Ehhez gyors ütemben, folyamatosan újabb és újabb autópálya-pihenőhelyeket szerelnek fel töltőkkel, ahol már most akár 20 perc alatt 80 százalékra „tankolhatóak” az e-autók. 

2024. április 16. 10:10

Dizájnkiállításon és konyhai szakkiállításon is megmutatja magát a Samsung

A Samsung két milánói eseményen vesz részt idén áprilisban. A vállalat az EuroCucina 2024 konyhai szakkiállításon az összekapcsolt otthonok jegyében mutatja be új, prémium konyhai eszközeit és az életstílust, amit a készülékek kínálhatnak. A Milánói Design Hét Fuorisalone 2024 eseményén rendezett dizájnkiállításán pedig művészileg is megmutatja a látogatóknak a vállalat formatervezési filozófiáját.

2024. április 15. 19:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09