Tippek, hogy egy betörő se tegye tönkre a tavaszi vakációt
Bár, már március közepét írunk a tavaszt még csak épphogy kezdjük megérezni. A jó idő érkezését jelzi az is, hogy az iskolákban, óvodákban hamarosan beköszönt a tavaszi szünet. Sok család ilyenkor úgy dönt, hogy a szünetet és a közelgő húsvétot pihenéssel tölti és elutaznak valamerre. A pár napos kikapcsolódás azonban könnyen rémálommá válhat, ha nem gondoskodunk lakásuk, ingatlanunk megfelelő védelméről.
Ha nem szeretnénk azt a néhány napot – vagy akár egy hetet – aggódással tölteni, hogy biztonságban van-e az otthonunk, akkor érdemes pár dolgot betartani.
„Elsődleges probléma, hogy ha elmegyünk nyaralni, akkor az adott óvintézkedésekkel – bezárunk mindent, leengedjük a redőnyt, nem ég a lámpa – éppen arra hívjuk fel a figyelmet, hogy senki nincs otthon és védtelen a lakás. Ha jó a viszonyunk a szomszéddal neki érdemes szólni, hogy elutazunk, esetleg megkérni, hogy néha nézzen rá a lakásra/házra. Ugyanakkor ne szóljunk minden ismerősnek, hogy elutazunk, mert nem tudjuk kinél kerül rossz kezekbe ez az információ” – mondja Csalami János, biztonságtechnikai szakértő.
Aki be akar törni az mindenre figyel
Hasznos segítség az is, ha van olyan hozzátartozó, barát, akit megkérhetünk, hogy költözzön addig az üres lakásba, amíg senki nincs otthon, vagy csak nézzen át naponta. Ilyenkor kérjük meg, hogy húzza fel a redőnyt, kapcsoljon villanyt és feltétlenül fontos, hogy ürítse ki a postaládát is.
„A betörők már mindenre figyelnek, és a legapróbb jelekből le tudják szűrni, hogy védtelen az ingatlan. Fontos az is, hogy az online felületeken ne reklámozzuk, hogy hol vagyunk, a posztolással lehetőleg várjuk meg a hazaérkezést. Amennyiben a legtökéletesebb megoldást szeretnénk, akkor lássuk el az ingatlan valamilyen vagyonvédelmi eszközzel: riasztóval, kamerával, távfelügyelettel” – tanácsolja a szakember, aki szerint ma már az okosotthonok kialakítása is nagyban hozzájárul a biztonsághoz.
Semmi érték ne maradjon szem előtt
„Pozitívum, ha nincs teljesen magára hagyva az ingatlan, egy jól működő vagyonvédelmi rendszer tökéletes biztonságot tud adni, amiben manapság már az applikációk is a segítségünkre vannak. Akár a redőnyöket, a villanykapcsolókat is vezérelhetjük egy appon keresztül, így a külső szemlélő azt látja, hogy nem egy lezárt ingatlanról van szó. Ha távolabbra utazunk és nem tudunk perceken belül a lakásunkhoz érni, akkor a távfelügyelet a leghasznosabb segítség, hiszen nekik a riasztástól számított 15 percen belül a helyszínen kell lenniük, és ellenőrizni kell, hogy minden rendben van-e, vagy mi volt az a kiváltó ok, ami miatt megszólalt a riasztó. Sőt, már lehet kérni jelenléti járőrözést is, ebben az esetben naponta akár többször is elmehet a járőr az adott területre, ott eltölt pár percet, ez a riasztó jelzéstől független” – tette hozzá az Elektronika Vonala Vagyonvédelem alapítója.
A biztonságtechnikai szakértő szerint, ha valakinek se redőnye, se sötétítő függönye nincs, akkor különösen kell vigyáznia arra, hogy semmi értékes dolog ne maradjon szem előtt. Nem kell kísértésbe hozni a betörőt. Ami még hasznos lehet abban az esetben, ha nem rendelkezünk lakásriasztó rendszerrel az akár egy mozgásérzékelős lámpa is lehet. Ez az év többi időszakában is segítségünkre lehet, ám elutazáskor különösen fontos. Ha az ablakok és ajtók környékére szereltetjük fel, akkor a szomszédoknak is rögtön szemet szúrhat éjjel a hirtelen világosság, ráadásul a betörőket is megzavarhatja.
Kapcsolódó cikkek
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.