XIX. Simonyi Konferencia

forrás: Prím Online, 2022. április 22. 13:58

Magyarország legnagyobb, kizárólag egyetemi hallgatók által szervezett éves szakmai rendezvényét tartja 2022. április 27-én a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Simonyi Károly Szakkollégiuma, ahol mindenki bepillanthat a villamosmérnöki és informatikai szakma aktuális fejlesztéseibe, olyan neves cégek által, mint a Vodafone, a Google, a Nokia, és még sokan mások. 

Az egy év után újra jelenléti formában debütáló rendezvényt a cégek megkeresésétől és felkérésétől kezdve, a többkamerás közvetítésen és hangosításon át a helyszíni munkálatokig egyetemi hallgatók bonyolítják le tanulmányaik mellett, a szabadidejükben. 

 

A tizenkilencedik alkalommal megjelenő konferencián az ipar úttörő technológiáival ismerkedhetnek meg az érdeklődők: többek között fejlesztéseinek kulisszái mögé vezet be minket a tech óriás Google és a Nokia, de emellett az informatikai szakma hazai húzónevei is képviseltetik magukat, úgy, mint a SAP, a Sicontact, a Snapsoft, az ICF Tech, vagy az Abesse. 

 

A szakmai rendezvény az ipar egyik nagy dobásáról is lerántja a leplet: a Vodafone 2025-ig kitűzött terve, hogy technológiai-telekommunikációs vállalattá váljon. A BME I épületében a Vodafone egy egyedülálló előadással tárja fel, milyen szerepet játszik a kvantumtechnológia a cég víziójában, és hogyan valósulhat meg a gyakorlatban a kvantumszámítógépek által generált grandiózus számítási kapacitások kora az iparban. 

 

A Simonyi Konferencia szakmaiság és kíváncsiság: a szakkollégium tagsága olyan, gyakran hiányolt lehetőségeket hoz el a villamosmérnöki és informatikai szakma iránt érdeklődők számára, mint az interaktivitás. A két teremben zajló előadások után a hallgatóságnak lehetősége nyílik kérdéseket feltenni az előadóknak a legfrissebb technológiákkal kapcsolatban. 

 

 

Emellett a rendezvény egyik sajátossága az előadások szüneteiben zajló expó, amelyen a résztvevők közvetlenül találkozhatnak a cégek képviselőivel, lehetőséget nyitva a karrierépítés előtt is. 

 

A térbeli korlátok természetesen nem állnak a tudás útjába: a Konferencia két termének előadásait HD-minőségű, több kamerás közvetítés segítségével követhetik az érdeklődők. 

 

A tudásvágyat is díjazzuk: a Konferencia regisztrált résztvevői között értékes nyereményeket, egy gaming monitort és három ajándékutalványt sorsolunk ki az esemény végén. 

 

A 2003 óta minden évben megrendezett Konferencia iránt évről évre nagyobb az érdeklődés, tavaly több mint 1000 fő regisztrált. A rendezvénylátogatás ingyenes, viszont a részvételi szándék előzetes regisztrációhoz kötött. 

 

Magyarország legnagyobb, kizárólag hallgatók által szervezett szakmai rendezvényére a konferencia.simonyi.bme.hu oldalon jelentkezhetnek, ahol minden további információt is megtalálnak a rendezvényről.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05