Ötödikek lettek a magyar lányok a matematikai diákolimpiáján

forrás: Prím Online, 2022. április 23. 16:49

A múlt héten véget ért Egerben az Európai Leány Matematikai Diákolimpia (EGMO), amelyen idén 57 országból 222 versenyző mérte össze az erejét. Magyarország első alkalommal szervezte meg a nagyszabású versenyt, amelyen a legeredményesebb az Egyesült Államok csapata lett. Az európai nemzetek sorában a magyar csapat az ötödik helyen végzett, és összesen 1 arany, 3 ezüst, 3 bronzérmet hozott el a versenyről. Az EGMO idei, hazai megrendezését – és 2018 óta a magyar csapat felkészülését – a Morgan Stanley budapesti irodája támogatja, amely a globális bank egyik vezető informatikai és elemző központjaként célul tűzte ki, hogy növekedjen a természettudományos, informatikai, műszaki és matematikai (STEM) pályát választó lányok száma.

Az Európai Leány Matematikai Diákolimpiát (European Girls’ Mathematical Olympiad, EGMO), 2012-ben rendezték meg először Cambridge-ben azzal a céllal, hogy minél több lány kapjon támogatást és kedvet a matematika műveléséhez. Idén először Magyarország volt a házigazda, Egerben 222 diák mérte össze a tudását, immár nemcsak Európából, hanem a világ minden tájáról. A két versenynap során a fiataloknak 3-3 feladatot kellett megoldaniuk, mindkétszer 4,5 óra alatt.

 

Magyarország két, egyenként négyfős csapattal képviseltette magát, és összesen 1 arany, 3 ezüst, 3 bronzérmet hozott el a versenyről. A válogatott legeredményesebb tagja Fülöp Csilla, a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium diákja volt, aki aranyérmes lett, az európai indulók között az egyéni osztott 3-4. legjobb eredményt érte el. Magyarország 57 ország közül a 8. helyen zárt (az európaiak között 5. helyen).

 

„Büszkék vagyunk a lányok eredményeire”

A tornát az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem, a Bolyai János Matematikai Társulat és A Gondolkodás Öröme Alapítvány szervezte. A Morgan Stanley platina fokozatú szponzorként támogatta a verseny megrendezését, a magyar csapat felkészülését pedig immár 2018 óta támogatja a globális bank budapesti informatikai és elemző központja.

 

„Büszkék vagyunk a magyar lányok eredményeire, és hogy Magyarország kiváló házigazdája volt az EGMO-nak. A versenyen látott kiváló megoldások újra bebizonyították, hogy a lányoknak érdemes a legmagasabb szinten művelni a matematikát, és érdemes tovább támogatni azokat a kezdeményezéseket, amelyek révén több fiatal lány indulhat el a STEM tudományok felé” – mondta el Molnár-Sáska Gábor, a magyar csapat egyik felkészítője, aki matematikusként az egyik kvantitatív részleg vezetője a Morgan Stanley budapesti központjában.

 

 

A lányok versenyéből a vegyes csapatba

Az EGMO lehetőséget biztosít, hogy a matematikát szerető és abban tehetséges lányok mind az országukon belül, mind nemzetközi szinten találkozzanak egymással, kapcsolatokat építsenek, barátságokat köthessenek és építsék szakmai önbizalmukat is. A tapasztalatok szerint azokban az országokban, amelyek rendszeresen részt vesznek az EGMO-n, egyre több lány kerül a Nemzetközi Matematikai Diákolimpiára kijutó vegyes csapatokba is. Így van ez hazánkban is, ahol számos, köztük az egri EGMO-n most szereplő lány is tagja annak a keretnek, amelyből kikerül majd a végleges magyar csapat.

 

„A matematika műveléséhez szükséges készségek nemtől függetlenek, korábban mégis kevesebb lány mérettette meg magát a legmagasabb szinten. Fontos mérföldkő volt az EGMO létrehozásával egy olyan keretrendszer kialakítása, amely lehetővé teszi, hogy nemtől függetlenül minden tehetséges fiatal felfedezhesse a matematika csodáit, és a legkiválóbbak nemzetközi szinten is próbára tehessék tudásukat. Azt szeretnénk, hogy nemtől függetlenül minden tehetséges fiatal elindulhasson a STEM tudományok felé, és az EGMO-n való részvétel nagy lökést adhat ehhez” – emelte ki Molnár-Sáska Gábor.

 

Matematikai és programozó szakkör középiskolás lányoknak

A Morgan Stanley budapesti központjának kapcsolata a matematikával azért is különleges, mert 15 éve éppen egy kisebb létszámú matematikai modellező csoporttal nyitotta meg kapuit a mára már a globális pénzintézet egyik legfontosabb technológiai és elemző központjává bővülő hazai iroda. A vállalat magyar irodáiban több mint 2500 szakember dolgozik elsősorban az informatika, a pénzügyi és matematikai modellezés, a kockázatmenedzsment és az adatelemzés területén támogatva a bank globális működését.

 

A Morgan Stanley eltökélt abban, hogy a nők arányát még tovább növelje a STEM területeken. A vállalat hosszú távú célja, hogy inspirálja a lányokat ezeken a területeken is a pályaválasztásban, és felhívja figyelmüket a STEM területeken kínálkozó karrierlehetőségekre. Ezt a célt szolgálják az EGMO támogatása mellett az olyan kezdeményezések is, mint a Nők a Tudományban Egyesülettel közösen meghirdetett matematikai és programozási oktatási program, a Smartiz, amelynek során középiskolás lányok mélyíthetik el matematikai tudásukat, és elsajátíthatják a kódolás rejtelmeit egy alapszintű programozási nyelvben.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Használt autót webshopból?

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. Mit hozhat a jövő, és hogyan vásárolnak a magyarok használt autót 2024-ben? 

2024. április 18. 15:28

Megjelent a világ első unalmas telefonja

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 13:15

A Sony bemutatja a BRAVIA Theatre vadonatúj otthoni audio termékcsaládját

A Sony megújítja BRAVIA márkáját, hogy gazdagítsa az otthoni filmnézést és moziélményt. A streaming szolgáltatások elterjedésével egyre népszerűbbé vált a kényelmes otthoni filmnézés. A Sony széles termékválasztékát, például a digitális mozifilmes kamerákat, professzionális monitorokat és professzionális fejhallgatókat a filmgyártás szakemberei széles körben használják, így a vállalat mélyre hatóan ismeri a moziipart, valamint a filmkészítők és tartalomkészítők törekvéseit. 

2024. április 18. 11:40

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09