Még soha ennyi veszteség nem származott kiskereskedelmi csalásokból

forrás: Prím Online, 2022. április 26. 13:54

Az SAS „Point of Sale or Point of Failure” jelentéséből származó adatok azt mutatják, hogy a kiskereskedelmi ágazatban még sosem volt ilyen magas a csalásokból és visszaélésekből származó veszteségek szintje. A termék visszaváltás a kereskedők éves bevételének 12%-ába kerül, amelyből 8% visszaélés. Tízből hét kiskereskedő pedig 1.62%-os éves veszteséget szenvedett.

A csalások egyre nagyobb problémát jelentenek, nemcsak a nagy, hanem a közép-és kisvállalkozások számára is. Visszaélések pedig mind az ügyfelek, mind az alkalmazottak esetében előfordulnak. Az SAS tanulmánya szerint 10-ből 7 kiskereskedelmi egység nyeresége több mint 1 százalékától esik el a tisztességtelen gyakorlatok miatt. Az analitikai eszközök azonban lehetőséget nyújtanak a szervezetek belső és külső folyamatainak átfogó nyomon követesére, amely jelentősen csökkentheti a csalásból származó veszteségeket.

 

„Ez egy olyan kérdés, amelyet a kiskereskedők már nem hagyhatnak figyelmen kívül. Az időben történő észlelés alapvető fontosságú, ezért a reaktív hozzáállás helyett a proaktivitás lenne a fontos. Egy 2 milliárd eurós éves bevétellel rendelkező cég számára, 1.62%-os veszteség nagyjából 32,4 millió euró évente. Az intelligens csalásfelderítési és megelőző technikák alkalmazásával ez a mutató jelentősen csökkenthető” – mondta Király András, a SAS regionális marketing vezetője.

 

 

Csalás vagy munkavállalói hanyagság?

Az ágazatban történő csalások tendenciája aggasztó. A kiskereskedők a csalárd tevékenység újabb és újabb formáiról számolnak be, beleértve a termékvisszaváltást, a hűségprogramok nem megfelelő használatát, az árak felülbírálását és a munkavállalói juttatások tisztességtelen felhasználását. Előfordulnak olyan helyzetek is, amikor a csalók kiterjedt hálózatokat hoznak létre az üzlet alkalmazottainak és vásárlóinak bevonásával. Így alakulnak ki a szervezett bűnözői csoportok.

 

„A csalók számos módszert és technikát alkalmaznak. A leggyakoribb közülük a sérült, nem kívánt vagy akár ellopott áruk visszaküldése. Vannak új módszerek is, például az ajándék- vagy hűségkártyák működésével, valamint az önkiszolgáló pénztárak használatával kapcsolatos hiányosságokkal való visszaélés” – magyarázza Király András.

 

Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a veszteségek emberi mulasztásból is származhatnak. Sok vállalatnál vannak olyan helyzetek, amikor a számlákat kétszer vezetik be a rendszerbe, így a befizető duplán törleszti. Még rosszabb forgatókönyv, amikor a termék/szolgáltatás esetében többszöri kifizetés már történt, de teljesítés még nem. Ezek olyan veszteségek, amelyek oka hűtlen kezelésből, de akár hanyagságból is fakadhat.

 

Az analitika hatékony eszköz a kiskereskedelmi csalások elleni küzdelemben

A visszaélések, valamint a munkavállalók gondatlanságából eredő hibák megelőzése érdekében kulcsfontosságú az analitika alkalmazása. Nemcsak a folyamatok automatizálását és a kézi munkavégzés csökkentését teszi lehetővé, hanem proaktív módon azonosítja a gyanús eseményeket is. Egy ilyen rendszer bevezetésével a vállalat felismerheti az értékesítési folyamatok hiányosságait, állandó ellenőrzési mechanizmusokat tervezhet és segíthet a csalások számának minimalizálásában. 

 

„Az SAS folyamatos Monitoring for Retail Loss Prevention rendszerével minden adat összegyűjthető és automatizált módon feldolgozható. A halmaz nagysága nem számít, lehet egymillió, százmillió vagy akár egy milliárd adatpont összessége is. Az ilyen elemzés lehetővé teszi a feltárt szabálytalanságokról való tájékoztatást. Az első eredmények már néhány hét után láthatók, tehát csupán ennyi idő szükséges az első megtakarítások realizálásához” – mondta Király András.

 

 

Mennyit lehet megtakarítani?

Egy nagy európai kiskereskedő olyan SAS megoldást vezetett be, amely hibrid technikákat alkalmaz a csalások széles tipológiájának felderítésére és azonosítására. Heteken belül a vállalat a rendszer hatására kézzelfogható eredményeket kezdett látni, mivel jelentős bizonyítékokat tárt fel a belső csalásokról. A nyomon követés részeként 3,5 millió eurós éves veszteséget tártak fel az alkalmazottak juttatásokkal való több mint 10%-os visszaélése miatt. Az intézkedések részeként megállapították, hogy az árak felülbírálása 7%-ban illegális volt.

 

A SAS rendszer lehetővé teszi a csalárd viselkedés valós időben történő nyomon követését. Ennek köszönhetően a dedikált csapatok gyorsabban reagálhatnak, és ellenőrizhetik, hogy a nemkívánatos cselekményt csalás vagy gondatlanság okozta-e. A rendszer hatékonyan integrálja az adatokat az egész vállalaton belül, lehetővé téve a tények és események gyors kombinálását és az úgynevezett téves riasztások kiküszöbölését.

Kulcsszavak: SAS kiskereskedelem

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05