Életmentő és kárfelmérő robotot tökéletesít a SZE mérnöke

forrás: Prím Online, 2022. május 3. 18:16

A SentryNode autonóm robot innovációját fejleszti a Széchenyi István Egyetem doktorandusza, Krecht Rudolf és szintén széchenyisekből álló startupcsapata. A győri egyetemen végzett tehetséges kutatót a tenni akarás motiválja. 

Alig tanult meg járni, amikor csak tehette, villamosmérnök édesapja máris magával vitte erdélyi mérnöki irodájába, így nem csoda, hogy Krecht Rudolf, a Széchenyi István Egyetem doktorandusz-kutatója és egyben a SentryNode startuppere már korán érdeklődni kezdett a mérnöki tudományok és a technika iránt.

 

Krecht Rudolf szerint egy jó mérnöknek ugyanannyira kell értenie szakmája elméleti és gyakorlati oldalához is. (Fotó: Májer Csaba József) 

 

A középiskola első évére a tenni akarás és a segítségnyújtás vágya ösztönözte arra, hogy kifejlessze első találmányát, az életmentő robotot. Humanitárius távvezérlésű eszközének már a többéves munkával elkészült prototípusa is vitathatatlan sikert aratott szakmai körökben. 2015-ben az előkelő második helyezést érte el a Magyar Innovációs Szövetség tehetségkutató versenyén. A kutató érdeklődésünkre úgy fogalmazott, a Széchenyi István Egyetem támogató légkörének és profi oktatói csapatának köszönhetően azóta újabb és újabb aspektusokból tökéletesíti az akár életmentésre és az emberek számára megközelíthetetlen helyszíneken  kárfelmérésre is alkalmas autonóm szerkezetet. 

 

De ne szaladjunk ennyire előre! Hiszen, mint Krecht Rudolf mondja, találmánya fejlesztéséhez egyetemi évei, az ott megtapasztalt impulzusok és lehetőségek nagyban hozzájárultak. 

 

A SentryNode katasztrófavédelmi kárfelmérő robotplatform. (Fotó: Májer Csaba József)

 

„A Székely Mikó Kollégium diákjai szerte a világban tanulnak tovább, így egyáltalán nem volt meglepő, hogy én is az otthonomtól, Sepsiszentgyörgytől távol kezdem el felsőfokú tanulmányaimat. Céljaim elérésére a győri egyetem tűnt a legjobbnak akkor, és várakozásaim messzemenően be is igazolódtak, hiszen gyakorlatorientált képzésben volt részem olyan felkészült és nyitott oktatók mellett, mint dr. Horváth Péter, dr. Kuti Rajmund és dr. Ballagi Áron. Valamint lehetőséget kaptam a SZEnergy hallgatói csapat robotikai részlegvezetőjeként fejlődni, és részt vehettem az Erasmus-programban is. Így tanulhattam fél évet Csehországban, a Brnói Műszaki Egyetemen, ahol láthattam, a fejlődés kizárólag hozzáállás kérdése” – foglalta össze a korábbi éveket a széchenyis tehetség, aki az intézmény Járműipari Kutatóközpontjának csapatát is erősíti.

 

Krecht Rudolf a klasszikus hegedűzene és az utazás szerelmese, ezért amikor csak teheti, útra kel, és igyekszik minél több külföldi koncerten reszt venni. (Fotó: Májer Csaba József)

 

Hozzátette, találmánya piacképessé tételéhez azonban csapatra és tőkére volt szüksége. „Egy robot soha nem tekinthető befejezettnek, mindig jönnek új ötletek, fejlesztési lehetőségek. Szerencsés vagyok, mert a Széchenyinek és a győri Start it @K&H inkubátornak köszönhetően ehhez befektetőre és értékes társakra is találtam” – fejtette ki, és azt is elárulta, céljuk nem kevesebb, mint hogy a SentryNode robot hamarosan önfenntartó módon megállja a helyét az innovációs piacon, s számos helyzetben segítségére legyen a felhasználóknak. 

 

Szöveg: Czeiner-Szücs Anita_ Széchenyi István Egyetem

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

A márkák megítélése szenvedhet kárt a visszaeső életszínvonal miatt

Az összes vizsgált szempont szerint romlott a fogyasztói elégedettség az elmúlt egy évben a KPMG Customer Experience Excellence globális kutatása szerint. A jelenség mögött első sorban a globális megélhetési válság áll. Ugyanakkor a pandémia idején a márkák részéről tapasztalt odaadó hozzáálláshoz képest a mostani krízisjelenségek kezelésében nem érzik a fogyasztók a cégek részéről a partneri hozzáállást. Míg például a covid okozta fogyasztói nehézségeket közös összefogással lehetett megfelelően kezelni, a mesterséges intelligencia kérdésében akár a front ellentétes oldalára is rendeződhetnek a szolgáltatók és a fogyasztók – hívja fel a figyelmet jelentésében a KPMG.

2024. március 27. 13:17

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05