Csúcstechnológia a tényői állattelepen

forrás: Prím Online, 2022. június 18. 16:24

Május végén indult a próbaüzem a Vill-Korr alapítóinak Tényőn létrehozott állattelepén és mintagazdaságában, amely nem csak a finom falatok, de az energetikai csúcstechnológia fellegvára is lett. A Magyarországon eddig egyedülálló fejlesztés gyors megvalósítását segítette, hogy a Vill-Korr az egyik első résztvevője a Schneider Electric újonnan indult EcoXpert programjának.

Az vagy, amit megeszel – ez az egyszerű alapigazság volt az egyik mozgatórugója annak, hogy a villamossági tervezéssel és kivitelezéssel foglalkozó Vill-Korr alapítói gondoltak egy merészet, és állattenyésztésbe kezdtek. Bár a Gasztonyi család tagjai eredetileg egy kisebb léptékű beruházásban gondolkodtak, melynek része volt az állattartás, valamint egy főleg családi igényeket kiszolgáló, kiváló minőségű húst biztosító vágópont, a projekt jócskán túlnőtt az eredeti elképzeléseken. Jelenleg már közel 170, Írországból érkezett fekete Angus szarvasmarha van a gazdaságban és egy profi séfet is felfogadtak, hogy minőségi ételeket állítsanak elő a húsukból, amelyeket forgalmaznak.  

 

 

A holisztikus gazdálkodás jegyében saját maguk termelik és állítják elő a marhatartáshoz szükséges takarmánymennyiséget is. A mintagazdaság jelenlegi fejlesztésének része az élelmiszerfeldolgozóüzem modernizálása, melyben a hagyományos, kézműves hús- és sajtelőállításra helyezik a fő hangsúlyt. A már meglévő gyümölcsös költséghatékony fenntartása érdekében innovatív öntözéstechnológiai megoldást telepítettek, mely a sokkolástól a gyökérzóna öntözéséig egy lépcsőzetes automatikával ellátott rendszeren keresztül valósul meg, egy 180 méter mély kútról.  

 

Emellett egy szálláshelyet is kialakítottak, ahol mintegy 30-40 főt tudnak vendégül látni, ez kiváló lehetőséget nyújt a partnerek megismerésére, vagy akár a vadászturizmusra, táboroztatásra is. Ez utóbbi fejlesztés is indokolta, hogy a legmodernebb energiamenedzsment megoldásokat is használják a gazdaságban, de természetesen a telepített gépek, elosztók, illetve a 200 kilowatt teljesítményű napelempark adatainak hasznosítása is szerepelt a célok között. 

 

 

A társaság a Schneider Electric EcoStruxure rendszereit választotta, illetve a cég eszközeit használja a telepen. Ezt a döntést a két vállalat több évtizedes múltra visszatekintő szakmai együttműködése mellett az is indokolta, hogy a Vill-Korr tulajdonosai úgy látják, jelenleg a Schneider Electric kínálja a legkomplexebb rendszert a piacon.  

 

A projekt keretében kialakítottak egy rendszert, amely olyan jellegű mérések elvégzésére is alkalmas, ami még ipari környezetben is ritkaságnak számít. A különféle kommunikációs készülékeknek és az EcoStruxure Power Monitoring Expert (PME) energiamenedzsment rendszernek köszönhetően felhasználóbarát, az üzemeltetők számára könnyen elsajátítható felületen keresztül képesek monitorozni és elemezni a villamosenergia-ellátást biztosító berendezések állapot- és környezeti adatait, valamint a technológiai berendezések fogyasztási adatait is. 

 

Bár az energiamenedzsment rendszer kialakítása csak tavaly ősszel kezdődött, május végén már élesben működött, amikor beindult a próbaüzem a gazdaságban. 

 

A fejlesztés eredményeként olyan információk állnak rendelkezésre a tényői gazdaságról, amelyek lehetővé teszik annak energiahatékony működtetését, nagy lépést téve a fenntartható állattartás irányába. A kiépített rendszer a beruházók elképzelései szerint referenciaként is szolgálhat és abban bíznak, hogy idővel más hazai állattartó telepek, vagy gazdálkodók is felismerik a benne rejlő lehetőségeket.  

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 18:10

Növényvédelmi drónpilótaképzést indít a Széchenyi-egyetem, az ABZ Drone és a CloudIA

A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA) együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek keretében növényvédelmi drónpilóta-képzést indítanak, először május végén. Az oktatás az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon valósul meg, elérhetővé téve a legmagasabb szintű drónképzést a régió szakemberei számára.

2024. május 6. 11:50

Mitől lesz okos a jövő hálózata

A jövőben a megújuló energiaforrások arányát növelnék a legtöbben, 2030-ra pedig a digitalizáció és az energiaellátás zöldülése a legmarkánsabban megmutatkozó igény - derül ki az E.ON Hungária Csoport reprezentatív kutatásából. A vállalatcsoport felkészülve a jövő kihívásaira, az elkövetkező években 1 milliárd eurót tervez költeni áramhálózatának fejlesztésére Magyarországon és folyamatosan keresi és alkalmazza azokat a megújuló energia használatát segítő innovatív eszközöket, amelyek a hálózat stabilitását és rugalmasságát szolgálják.

2024. május 6. 10:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55