Az SAP kutatása szerint sok cégnél még csak papíron léteznek a fenntarthatósági tervek

forrás: Prím Online, 2022. június 19. 15:19

Hatalmas szakadék tátong a legtöbb vállalat fenntarthatósági elképzelései és tényleges lépései között. A cégek csaknem kétharmada ugyan már rendelkezik formális fenntarthatósági tervvel, a megvalósítás azonban sokszor még várat magára – állapítja meg az Oxford Economics és az SAP közös, fenntarthatósági kutatása. 

Az akadályok között szerepel például, hogy a felsővezetés nem elég elkötelezett a célok iránt, rosszul kommunikálja a kezdeményezéseket, nem kezeli hatékonyan a rendelkezésre álló adatokat, a cégnél nem egyesítik az erőforrásokat, illetve nincs megfelelő együttműködés sem a vállalaton belül, sem a partnerekkel.

 

Napjainkban globálisan egyre nagyobb szerepet kap a gazdaságban a fenntarthatóság. Szinte naponta jelennek meg cikkek, tanulmányok egy esetleges összeomlásról, a várható klímakatasztrófáról, és arról, mit tehetnénk, hogy ezeket elkerüljük. Nagyon sok múlik az egyes vállalatokon is. A fenntarthatóság ráadásul az üzleti siker szempontjából épp olyan fontos, mint a bevétel és a nyereség. Szakértők már többször felhívták a figyelmet arra: ez az az évtized, amikor a vállalatoknak cselekedniük kell. A változás jelentőségét és a cégekre gyakorolt pozitív hatásait egyre többen ismerik fel. Nagy részük azonban még igen messze van a tervek hatékony megvalósításától - állapította meg az Oxford Economics és az SAP nemrég készült Sustainability Research anyaga.

 

A jószándék kevés

A fenntarthatósági kezdeményezések értékét ugyan széles körben még nem ismerték fel, a kutatás szerint az ezekhez kapcsolódó esettanulmányokkal, szempontokkal azonban tisztában vannak. A megkérdezett felsővezetők általában szeretnének javítani vállalataik fenntarthatóságán. Ezen a téren 58 százalékuk a hatékonyabb működést, 46 százalékuk a reputáció növekedését, 44 százalékuk pedig az ügyféligényeknek való megfelelést látnák erőfeszítéseik legfőbb hozadékának. A kutatásba bevont vállalatok 63 százaléka már rendelkezik formális fenntarthatósági tervvel.

 

A víziókon túl – felemelkedőben a fenntarthatóság vezetői

A legtöbb válaszadó lazán meghatározott célokról, és egymáshoz kevéssé kapcsolódó külső és belső közreműködőkről számolt be. A fenntarthatósági tervvel rendelkező cégek felsővezetőinek nagyjából kétharmada látja úgy, hogy az intézkedések hatályát és céljait nem kommunikálják hatékonyan a szervezeten belül vagy azon kívül.

 

A vállalatvezetők egy kis csoportja – mintegy 9 százaléka – azonban már felkarolta a fenntarthatóságra fókuszáló folyamatokat, és az adott cégek élvezik is azok előnyeit. Ezek a „fenntarthatósági vezetők” felismerhetők arról, hogy világos célokat fogalmaznak meg stratégiai szinten, kiaknázzák a technológia és az adatmenedzsment átformáló erejét, a folyamatokba pedig bevonják a munkavállalókat, az ellátási láncok szereplőit és a politikai döntéshozókat is.


„Ezek azok a céges illetékesek, akik nem csupán a magasztos célok megfogalmazását tekintik feladatuknak, hanem a legmodernebb módszerekkel, a digitalizáció előnyeit kihasználva konkrét cselekvésekkel képesek eredményt elérni. Az SAP fenntarthatósági szoftvermegoldásainak is elsősorban ők a korai alkalmazói” – fogalmazott a kutatás kapcsán Pintér Szabolcs, az SAP Hungary ügyvezető igazgatója. “Ők a vállalaton belül és kívül egyaránt kommunikálnak az érdekeltekkel, és hasznosítják az integrált technológiákat a teljesítmény mérésére és nyomon követésére, amivel megteremtik az elszámoltathatóságot”.

 

Mi adhat lendületet a fenntarthatósági kezdeményezéseknek?

Az Oxford Economics és az SAP kutatása révén a kapott válaszokból kirajzolódnak azok a fő kihívások, amelyekre a vállalatoknak összpontosítaniuk kell ahhoz, hogy javítsanak eredményeiken, és valóban elérjék fenntarthatósági céljaikat.

 

Először is megállapíthatjuk, hogy felsővezetői elkötelezettség, támogatás nélkül nem lehet előrébb jutni. A fenntarthatósági erőfeszítések világos tervek felállításával kezdődnek, ezeket pedig kommunikálni és hangsúlyozni kell az egész szervezet számára. A fenntarthatósági lépések a hierarchia tetejéről indulnak, de a terveket a munkavállalóknak kell végrehajtaniuk. Ahhoz, hogy elérjük a várt eredményeket, elengedhetetlen, hogy érthető, jól megfogalmazott célok mentén összekapcsoljuk a megvalósításban főszerepet játszó csapatokat.

 

Nem kerülhetik ki a vállalatok a folyamatok, technológiák és adatok integrációját sem. A legtöbb cég nem építette be a fenntarthatóságot fő stratégiáiba. Az elszigetelt megoldások emiatt párhuzamosságokat teremtenek, akadályozzák a stratégiai tervezést, elszigetelik egymástól a pénzügyi és egyéb információkat. Ezeknek az erőforrásoknak az egyesítése biztosítja a fejlődés és a teljesítmény átláthatóságát.

 

A fenntarthatósági gyakorlatokat az ügyfelekre, a szállítókra és partnerekre is ki kell terjeszteni. A megújuló energiát biztosító szolgáltatók például fontos szereplők, a válaszadók több mint harmada mégsem tekint rájuk kulcsfontosságú partnerként a széndioxid-kibocsátási célok elérésében. A saját magukkal szemben megfogalmazott elvárásokat sem alkalmazzák partnereikre. Pedig a fenntarthatóság csapatjáték, és együttműködést igényel az ellátási láncok teljes hosszában.

 

Az adatokat nem elég begyűjteni, értelmezni is kell. Az elemzés segítségével a vállalatok jobban látják, milyen erőforrások állnak rendelkezésre, ellenőrizhetik a hatékonyságot, mérhetik, összehasonlíthatják az eredményeket, és láthatják, mikor milyen változtatásokra lenne szükség. Ez a terület számos iparágban megérett a fejlesztésre.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Jövőbe mutató adatvizualizációs megoldások az SAP és az IFUA Horváth versenyén

Kihirdették az SAP Hungary és az IFUA Horváth adatvizualizációs versenyének nyerteseit. Ötven csapat mérte össze tudását az egyetemi és vállalati szférából. A versenyzőknek az SAP új döntéstámogató eszköze, az SAP Analytics Cloud (SAC) segítségével kellett a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által biztosított adatokból látványos és lényeges összefüggéseket bemutató adatelemzéseket készíteniük és prezentálniuk. 

2024. április 17. 19:55

Facility managementben erősít az ICON

Három kiemelkedő épülettel, két irodaházzal és egy logisztikai ingatlannal bővült az ICON Real Estate Management ingatlanüzemeltetési portfoliója. A BEM Irodaház, a D2 Szabadkikötő, és az ELTE egyik megújult ingatlanja nem csupán az építészeti megoldásaik tekintetében példaértékűek, de a fenntarthatóság és az energiahatékonyság terén is úttörő megoldásokat alkalmaznak.

2024. április 17. 18:09

Új korszak az elektromobilitásban

A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos kabrióját, a GranCabrio Folgore-t, melyet az úgynevezett „IT TURNS YOU ON” kampánnyal népszerűsítenek, az olasz művész, Damiano David szerepelésével. A modenai székhelyű márka fennállásának 110. évfordulóján a szigonyos márka ismertette ambiciózus céljait az elektromos átállás terén, valamint lerántotta a leplet TRIDENTE elektromos motorcsónakjáról is. 

2024. április 17. 16:28

Mesterséges intelligenciával készítik össze az Unilever B2C webshopjának rendeléseit

Közel 800 cikkszámot kezel, illetve mesterséges intelligenciával ellátott eszközökkel végzi a komissiózási feladatokat a Waberer’s Csoport leányvállalata, a WSZL az Unilever Magyarország Unishop elnevezésű B2C webshopjában. Az új megbízásnak köszönhetően a Waberer’s eddigi tevékenysége bővült és egy 14.500 négyzetméteres raktári terület kezelése mellett immár az Unishop raktárlogisztikai és fullfilment kiszolgálását is végzi. 

2024. április 17. 14:50

Nagy rekesznyílású és nagy látószögű zoomos Sony objektív

A Sony örömmel jelenti be a full-frame α (Alpha) E-bajonettes objektívek legújabb tagját. Az FE 16-25mm F2.8 G egy nagy rekesznyílású, nagylátószögű zoomobjektív, amely a 16 mm és 25 mm közötti teljes zoomtartományban F2.8 maximális rekesznyílást tart fenn, és kompakt, könnyű kialakításának köszönhetően a kiváló képminőséget nagyszerű hordozhatósággal kombinálja.

2024. április 17. 13:09

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09