Magyar diákok által fejlesztett önvezető autónak drukkolhatunk Nogaro városában

forrás: Prím Online, 2022. június 28. 09:51

Környezetérzékelés, GPS-es és mobilnetes pozícionálás, pontos kamerarendszer. Többek közt ezek az önvezető járművek elengedhetetlen feltételei. A győri Széchenyi István Egyetem csapata évek óta fejleszti autonóm járművét, most pedig izgalmas kihívás előtt áll: július elején a franciaországi Nogaro városában egy komplex feladatokból álló nemzetközi versenyen vesznek részt, ahol a precíziós önvezetéshez szükséges netkapcsolatot a Yettel biztosítja számukra.

2005-ben a győri Széchenyi István Egyetem hallgatói és kutatói megalapították az energiahatékonyságra optimalizált elektromos járműveket fejlesztő SZEnergy Team-et, amely 2008 óta vesz részt rangos nemzetközi versenyeken, és ért el kiemelkedő eredményeket többek közt a napelemes kategóriában.

 

A 30 fős csapat lassan tíz éve foglalkozik elektromos járműfejlesztéssel, amely négy részleg összehangolt munkáján alapul (gépészeti, elektronikai, autonóm járművek és a marketing területen). A világjárvány miatt az elmúlt két évet leszámítva, minden évben megmérettették magukat. 2019-ben készült el új járművük, amelyet azóta folyamatosan fejlesztenek az autonóm feladatokra, és készülnek célzottan immáron az energiahatékonyság mellett a jármű önvezető képességeit megmérettető versenyre is. 2022-ben beérett a munka gyümölcse: májusban világcsúccsal, 284 km/kWh-ás energiamérleggel nyertek meg egy Hollandiában szervezett nemzetközi energiahatékonysági versenyt, a Shell Eco-marathon-t, most pedig újabb izgalmas kihívás előtt állnak.

 

 

Július elején Franciaországba, az alapvetően mérnöki tanulmányokat folytató diákoknak szervezett Shell Eco-marathon Autonomous Challenge-re utaznak, ahol városi kisautó kategóriában, összesen négy versenyszámban vesznek részt. Bemutatják a fejlesztés gazdasági hátterét, végig kell haladniuk a járművel a teljes versenypályán önvezető módban, pontos parkolási műveletet hajtanak végre, valamint szlalompályát kell teljesíteniük.

 

 

A versenyen az egyik legfontosabb feladat a jármű precíz pozícionálása, melynek során a GPS műholdjelek pontosítására rövid késleltetésű mobilinternetes korrekciós adatok felhasználása szükséges, melyhez a Yettel biztosítja a SZEnergy Team számára a szükséges netkapcsolatot mind a hazai tesztelések, mind a Franciaországban szervezett verseny során.

 

„A legújabb fejlesztéseinkkel elsősorban a tömeget és a fogyasztást igyekeztünk csökkenteni, és kiemelten fontos volt az új elektromos motorunk, amely a korábbi hajtásoknál intenzívebb gyorsítást tesz lehetővé. A járművünk egyébként új külsőt is kapott, amely feltűnő sárga színével nemcsak a versenypályán vonzza a tekinteteket. A franciaországi Autonomous Challenge a járművünk eddigi legfontosabb önvezető megmérettetése lesz” – mondta el Miklós Máté csapatvezető.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is. 

2024. május 9. 09:54

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36