Magyarországon is elindul a Cartoon Network gyerekeket bátorító kampánya
A Cartoon Network az Amerikában már sikerrel futó Redraw Your World című kampányát nyáron kiterjeszti az európai, közel-keleti és afrikai régiókra, ezzel Magyarországra is – itthon Alkosd újra a világod címmel veszi kezdetét. A kampány a gyerekek egyediségét helyezi középpontba, arra bátorítva őket, hogy érezzék jól magukat a bőrükben.
Az élénk színeket felvonultató többplatformos kampány olyan gyerekeket mutat be, akik valami egyedi dologban jeleskednek, arra bátorítva társaikat, hogy hasonlóan bontakoztassák ki a bennük rejlő potenciált, hiszen minden gyerek egyedi képességekkel, készségekkel, személyiséggel bír, legyen az a művészet, a görkorcsolyázás, a karate, a bréktánc vagy akár egy focilabda egyensúlyozása fogmosás közben. Valamint a másság tiszteletére, elfogadására buzdít – minden tekintetben. A Cartoon Network közkedvelt szereplői, Gumball és Darwin, a Medvetesók és a Tini titánok pedig reagálnak az egyedi képességekkel bíró gyerekek videóira. A csatorna már régebben is indított hasonló, a másság tiszteletére intő kampányokat: a bullying, azaz a gyerekek közötti intrikáció visszaszorítására, a különböző családfélék, veleszületett, vagy szerzett hiányosságok elfogadására ’Aki ver, az nem haver’ címmel.
Monika Oomen, a márkakommunikációért és a franchise-ok irányításáért felelős EMEA-régiós igazgató azt mondta, „mindennap inspirálódunk a rajongóinkból és a Cartoon Network most arra bátorítja őket, hogy ünnepeljék önmagukat, a személyiségüket, kedvenc időtöltéseiket. Az Alkosd újra a világod kampányt azért indítottuk el, hogy a gyerekek jól érezzék magukat, és tudják, hogy mindenki számít, mindenkinek vannak jó tulajdonságai, izgalmas képességei. A Cartoon Network merész, vicces és befogadó stílusa a kampányban is visszaköszön.”
Kapcsolódó cikkek
- A klímaváltozás kérdése erőteljesen foglalkoztatja a gyerekeket
- A gyerekek ’jóságról’ alkotott nézeteit kutatta a Cartoon Network globálisan
- Ötödször indítja el ’Aki ver, az nem haver’ c. kampányát a Cartoon Network
- A UPC Directnél két hétig tart a gyereknap
- Újabb kampány a bántalmazás ellen és a tudatosabb internethasználatért
- Új konzoljáték készült a Cartoon Network kultsorozatából
- Júliusban a Cartoon Network és a Boomerang csatornákat nyitotta ki a Telekom
- Több hónapos kampány a bántalmazás ellen és a tudatosabb internethasználatért
- Boomerang és Cartoon Network színesíti a vakációt a Telekom TV előfizetőknek
- A Cartoon Network és a vadonatúj Ben 10-sorozat októberben és novemberben kódolatlanul látható a Telekomnál
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.