Kanadában terjeszkedik a Chameleon Smart Home Zrt.

forrás: Prím Online, 2022. augusztus 12. 19:03

Kanadában terjeszkedik az okosotthon-rendszereket fejlesztő magyar Chameleon Smart Home Zrt., amely a napokban három torontói toronyházban kialakított mintalakásában tette elérhetővé a 2021-es Dubaji Világkiállításon bemutatott innovatív megoldásait. 

A platformfüggetlen okosmegoldásokat fejlesztő és telepítő cég tervei szerint 2024 végéig több mint ezer torontói lakásban helyezi működésbe az otthonok okoseszközeinek irányítására, valamint a társasházi funkciók és szolgáltatások vezérlésére egyaránt alkalmas rendszerét. A tervek szerint a Chameleon részvényei a hazai középvállatok tőzsdei megjelenését elősegítő Mentor Program keretein belül 2022-ben regisztrálásra kerülhetnek a Budapesti Értéktőzsde Xtend piacán, a vállalat 2023-ban pedig Szingapúrban és Malajziában folytatja terjeszkedését. 

 

A Chameleon a 2021-es Dubaji Világkiállításon bemutatott megoldásával lép a kanadai piacra 

A Chameleon által kínált okosotthon-rendszer Kanadában is újdonságnak számít, ugyanis az alkalmazással a lakás okoseszközein kívül, a társasházi funkciók és szolgáltatások is egy helyről irányíthatók. A felhasználók így a víz- és áramfogyasztás mérése, az árnyékolás, a világítás, az audioeszközök, a nyílászárók, a hűtés vagy a fűtés vezérlése, illetve automatizálása mellett az alkalmazással szabályozhatják többek között a lépcsőház hűtését, fűtését, kezelhetik a kaputelefont, a garázskaput, de az applikációval időpontot is foglalhatnak a társasházban működő szolgáltatókhoz, sőt, közösségi autótöltő és -kölcsönző szolgáltatásokat is elérhetnek. 

 

„Míg az okosotthonok piaca globálisan várhatóan 115,7 milliárd amerikai dolláros árbevételt termel 2022-ben – amelyből az európai piac idén körülbelül 29,1 milliárd dolláros részt tesz ki –, addig a 38 milliós népességű Kanada esetében egy 2,5 milliárd dolláros piacról beszélhetünk idén” – ismerteti a tengerentúli terjeszkedés egyik fő okát Szarvas Péter, a Chameleon Smart Home Zrt. alapító-vezérigazgatója. „Jelenleg a kanadai háztartások 31,7 százaléka számít okosotthonnak, ráadásul ezek aránya 2026-ra 53 százalékra bővülhet az iparági becslések szerint” – teszi hozzá. 

 

 

A Chameleon elsőként Ontario fővárosában – egyben Kanada legnagyobb városában –, Torontóban kezdte meg a tevékenységét, ahol egy felső-közép, illetve egy felsőkategóriás lakásokat építő cég két toronyházában alakította ki összesen három bemutató lakását, amelyek segítségével elsősorban az építtető, az ingatlanberuházó, valamint az épület-menedzsmenttel foglalkozó cégekkel kívánja megismertetni okosotthon-rendszerét. A Chameleon a következő időszakban – helyi disztribúciós hálózatának kiépítésével párhuzamosan – Kanada más tartományaira is szeretné kiterjeszteni jelenlétét. 

 

„A Chameleon Smart Home Zrt. 2020-ban döntött a kanadai piacralépés mellett. Ennek sikeres lebonyolítása érdekében felvettük a kapcsolatot Magyarország Torontói Főkonzulátusának első beosztott, külgazdasági attaséjával, Igaz Mátéval, továbbá a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség kanadai partnerirodájának igazgatójával, Balla Sándorral, akik jelentős segítséget nyújtottak a Chameleon kanadai terjeszkedéséhez, különösen a piaci lehetőségeink felmérése és a potenciális helyi partnercégek felkutatása során. Közreműködésüknek köszönhetően értékes szakmai és üzleti partnerkapcsolatokat, és aktív jelenlétet tudtunk kialakítani Kanadában, amelyek egyik legkézzelfoghatóbb eredménye a most átadott három torontói bemutató lakásunk” – jegyezte meg Szarvas Péter. 

 

Évről évre duplázódó árbevétel és ázsiai terjeszkedés a cél 

A kanadai piacra történő belépésnek is köszönhetően a Chameleon tavalyi 250 millió forintos árbevétele az idei évben duplájára bővülhet, míg 2023-ban a tervek szerint 1,37 milliárd forintra emelkedhet a cég nettó árbevétele, amely 2024-ben már elérheti majd a 2,88 milliárd forintos szintet. Ehhez jelentős mértékben hozzájárulhat a Chameleon ázsiai piacokon tervezett megjelenése is: az okosotthonok fejlesztésére és gyártására specializálódott magyar vállalat 2023-ban Szingapúrban és Malajziában adja át új bemutató lakásait. 

 

5 év alatt eljutott a tőzsdei megjelenés kapujáig a Chameleon 

A 2017-ben alapított Chameleon Smart Home Zrt. által fejlesztett platformfüggetlen okosotthon-rendszert már több mint ezer társasházi lakásban és közel ötszáz családi házban használják Magyarországon, ám a cég megoldásai már Szerbiában, Romániában és Németországban is elérhetőek. A Chameleon 2019 óta összesen 1,015 milliárd forint értékben jutott forrásokhoz, elsősorban az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures-től. Ezeknek is köszönhetően a magyar cég a világon elsőként fejlesztett az okosotthont az okostársasházzal és az okosvárossal összekapcsoló, felhőalapú applikációt, amelyet tavaly a Dubaji Világkiállításon mutatott be. A Chameleon Smart Home Zrt. fejlődésének újabb szakasza indult el azzal, hogy a cég idén 40 millió forint összegű támogatáshoz jutott a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) és a Pénzügyminisztérium közös pályázatán, a hazai középvállalatok tőzsdei megjelenését segítő Mentor Program keretében, amelynek eredményeként a tervek szerint az idei év végéig a BÉT Xtend piacán is megjelenik a Chameleon. 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

A hétköznapi élet során egyre több olyan impulzussal találkozunk, ami idegen nyelvhez kötött. Így vannak ezzel a pedagógusok is, akiknek a kezében páratlan lehetőség van: azok a tanárok ugyanis, akik még nem beszélnek angolul vagy németül, vagy esetleg magasabb szintre emelnék a nyelvtudásukat, esetleg csak gyakorolnák a kiejtésüket, bővítenék a  szókincsüket, térítésmentes nyelvtanulási lehetőséget tudhatnak magukénak. A KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Modulja (IFM) ugyanis térítésmentes lehetőséget biztosít minderre a pedagógusoknak is, akik közül már több ezren használják a felületet.

2024. március 29. 13:30

Idén is a „Bajnokok" között a Schneider Electric

Zsinórban az ötödik évben kapott „Champion", vagyis „Bajnok" minősítést a Schneider Electric a Canalys kutatócég „Titans Channel Leadership Matrix" elemzésében. A vállalat az értékesítési csatornái folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségével, valamint a bevezetett programokkal és a partnereit támogató eszközökkel érdemelte ki az elismerést.

2024. március 29. 10:48

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05