Jellemzően nem magyar szervereken tárolják a pedofil tartalmakat

forrás: Prím Online, 2022. augusztus 23. 17:25

A Biztonságosinternet Hotline egy online bejelentőfelület, ahol az internetfelhasználók minden, az interneten talált sértő, káros, illegális tartalmat (beleérte a pedofil, tiltott pornográf tartalmakat) bejelenthetnek – akár névtelenül is. A felületet Magyarországon a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat működteti. A Hotline a meglévő jogi keretek között biztosítja, hogy a megvizsgált és jogellenesnek talált tartalmakat eltávolítsák az internetről, valamint a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható információkat továbbítsák a Magyar Rendőrség illetékes szervei felé.

A Hotline elsődleges célja, hogy az internetről a lehető legrövidebb idő alatt eltűnjenek azok a káros, illegális és jogsértő tartalmak, amelyek veszélyesek lehetnek a gyermekek fejlődésére, tágabb értelemben az egész társadalomra. 

 

Az Európai Bizottság által indított Safer Internet Program a gyermekek, szülők, tanárok és döntéshozók felvilágosítását, a program népszerűsítését tűzte ki célul a tagországokban. Ebben a Programban 2009-óta vesz részt a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ), magyarországi konzorciumvezetőként, hotline-ként és tudatosságnövelő központként. 

 

 

A Biztonságosinternet Hotline működése

A Gyermekmentő Szolgálat a tudatosságnövelés mellett fontosnak tartja azt is, hogy a felhasználóknak lehetőségük legyen bejelenteni a káros tartalmakat, ezért 2019 óta forródrót-szolgáltatást is működtet. A bejelentett tartalmakat elemzők fogadják: feladatuk megvizsgálni és értékelni azokat. Az első vizsgálat során a következő kérdésekre keresik a választ: jogsértő-e a bejelentett tartalom, van-e magyar illetékesség, és van-e a Magyar Rendőrségnek hatásköre az ügyben. Amennyiben a bejelentett tartalom jogsértőnek bizonyul, a hotline-elemzők elvégzik a szükséges vizsgálatokat a bejelentett tartalom fellelhetőségének meghatározása céljából. Amennyiben a bejelentett tartalom jogsértő, és rendelkezik magyar illetékességgel, a Hotline eljár a megfelelő magyar hatóság, illetve a felelős közvetítő szolgáltató felé (Magyar Rendőrség Kiberbűnözés Elleni Főosztálya, internetszolgáltató, tárhelyszolgáltató stb.).

 

Amennyiben a bejelentett tartalom se nem jogsértő, se nem káros, az elemzők tájékoztatják erről a bejelentőt – amennyiben nem anonim –, és informálják további lehetőségekről is, ha ilyenek a rendelkezésére állnak. 

 

2022 első félévében összesen 3234 bejelentést kapott a Gyermekmentő Szolgálat (ez összesen 6886 különböző linket jelent, ugyanis egy bejelentés általában 2-3 linket is tartalmaz). Visszajelzést a bejelentők csak nagyon kevés esetben kértek, jellemzően csak olyanok, akik személyesen érintettek az ügyben (pl. hozzájárulás nélkül megosztott tartalmak, zaklatás stb.). Itt fontos kiemelni, hogy a Biztonságosinternet Hotline lehetőséget biztosít arra, hogy névtelenül is lehessen bejelentést tenni. Mivel a bejelentés során a Hotline nem tárol el semmilyen, a bejelentőre vonatkozó technikai adatot, ezért abban az esetben, ha a bejelentő kér visszajelzést, de a bejelentését anonim módon teszi, akkor az elemzőknek nincsen lehetőségük válaszolni rá. 

 

Külföldről hosztolt pedofil tartalmakkal találkoznak a magyar felhasználók

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Hotline-jához beérkező bejelentések 88%-a pedofil tartalom, 7%-a pedig erőszakos tartalom. Rasszista, idegengyűlölő, drogfogyasztással, online zaklatással vagy egyéb káros tartalmakkal kapcsolatos bejelentéseket viszonylag keveset küldenek a felhasználók. 

 

 

Magyarország szempontjából megnyugtató adat, hogy a beküldött tartalmak közül egy sem volt magyar hosztolású (vagyis a honlap üzemeltetője – a gazdagép – nem magyar). A legtöbb bejelentés (79%) az USA-ban hosztolt tartalom volt. Az USA-ban és Oroszországban hosztolt tartalmak esetén nehéz hatást gyakorolni, a területileg illetékes hotline-ok részben nem, részben csak lassan távolíttatják el a tartalmakat, és a rendőrség bevonása is csak részleges. Az EU tagországaiban hosztolt tartalom esetén általában egy héten belül kapnak visszajelzést az elemzők az ICCAM (I- see-child abuse material) rendszerén keresztül, miszerint a tartalmat eltávolították, a rendőrség a vizsgálódást megkezdte. 

 

Fontos megjegyezni, hogy számos, gyerekekről készült, a szülő által megosztott, első ránézésre ártatlan kép is a darkneten landol, bűnözők közreműködése eredményeképpen.

 

___________________________________

Egy gyerekekről átlagosan 107 darab kép kerül fel az internetre még azelőtt, hogy egyáltalán járni tudna. 

Sosem tudhatjuk, hogy egy-egy fotónk végül hol, kinél, milyen kontextusban köt ki. Ezért kérjük a szülőket, hogy kevesebb képet töltsenek fel a gyerekükről!

___________________________________

  

Rajzolt gyermekpornográf tartalmak helyzete Magyarországon

A pornográfia rajzolt, manga képregény ábrázolása, vagy a pedofília digitálisan létrehozott, de valósághű ábrázolása az Európai Unió legtöbb országában illegális (pl. Bulgária, Belgium, Németország). Sajnos a magyar jogszabályban nem elég egyértelmű, hogy ezek a tartalmak illegális tartalomnak minősülnek-e, éppen ezért az ilyen tartalmakkal szemben a rendőrség nem indít eljárást. 

 

A Gyermekmentő Szolgálat Hotline-jához beküldött rajzolt gyermekpornográf tartalmak és képregények az év első felében növekvő tendenciát mutattak. Ezek a tartalmak nem rendelkeztek magyar illetőséggel, és mivel a hosztoló országokban illegális tartalmaknak minősülnek, így az elemzőknek lehetőségük volt felkeresni az adott ország illetékes hotline-ját. 

 

Még mindig könnyű átverni a magyar felhasználókat online vásárlásban

Nagyon gyakori, hogy a felhasználókat csaló webáruházak verik át. A Gyermekmentő Szolgálat  Hotline-ja több ilyen bejelentést is kap, ezek általában Dél-Afrikában vannak hosztolva, azaz a Magyar Rendőrség illetékessége korlátozott. Az említett nemzetközi vonal miatt a nyomozás nehézkes lehet, így elsősorban a felhasználók tudatosságának növelése a cél. Hotline oldalunkon a biztonságos vásárláshoz itt talál tippeket

 

A Biztonságosinternet Hotline 2012 óta tagja a nemzetközi INHOPE szervezetnek, amely a világszerte működő hotline-okat fogja össze. A hazai szervezet az INHOPE-tagokra vonatkozó magatartási szabályzat alapján működik.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Díjazták az építőipar „rocksztárját”

Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezető igazgatója vehette át az idei "Év Építőipari Személyisége" díjat. A szakember 30 éve képzi és inspirálja a szakembereket és az építőanyag kereskedőket, emellett támogatja a megrendelőket építési álmaik valóra váltásában. Legyen szó TikTok videóról, egy medence burkolásáról készülő oktatóanyagról, vagy ezer szakember motiválásáról egy konferencián, Markovich Béla mindenhol ott vagy és minden lehetőséget megragad, közvetlenül hozzájárulva az építőipar kultúrájának fejlődéséhez.

2024. március 29. 15:16

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

A hétköznapi élet során egyre több olyan impulzussal találkozunk, ami idegen nyelvhez kötött. Így vannak ezzel a pedagógusok is, akiknek a kezében páratlan lehetőség van: azok a tanárok ugyanis, akik még nem beszélnek angolul vagy németül, vagy esetleg magasabb szintre emelnék a nyelvtudásukat, esetleg csak gyakorolnák a kiejtésüket, bővítenék a  szókincsüket, térítésmentes nyelvtanulási lehetőséget tudhatnak magukénak. A KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Modulja (IFM) ugyanis térítésmentes lehetőséget biztosít minderre a pedagógusoknak is, akik közül már több ezren használják a felületet.

2024. március 29. 13:30

Idén is a „Bajnokok" között a Schneider Electric

Zsinórban az ötödik évben kapott „Champion", vagyis „Bajnok" minősítést a Schneider Electric a Canalys kutatócég „Titans Channel Leadership Matrix" elemzésében. A vállalat az értékesítési csatornái folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségével, valamint a bevezetett programokkal és a partnereit támogató eszközökkel érdemelte ki az elismerést.

2024. március 29. 10:48

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05