Milliók e-sportból – csak a legelszántabbaknak!

forrás: Prím Online, 2022. augusztus 26. 12:43

A profi e-sport versenyzőket is ugyanaz az elhivatottság, eltökéltség és kiváló teljesítményre való törekvés jellemzi, mint a hagyományos élsportolókat, és egy-egy látványos szalagcím alapján jogosan gondolhatnánk, hogy a fizetésekben is kezdik beérni a “nagyokat”. A hagyományos sportokhoz képest hol tart ebben itthon az e-sport iparág? Ennek járt utána a K&H, amely iparágon kívüli szereplőként Magyarországon elsők között lépett be az e-sport és gaming közösségbe és immár 5 éve vesz részt aktívan annak támogatásában.

Az e-sport a videojátékok és a hagyományos sportok leginnovatívabb és leggyorsabban fejlődő ötvözete. Nem a tömegek által űzött szórakozást, munka vagy suli utáni feltöltődést értjük alatta, hanem a nézők szórakoztatását központba helyező, stadionokat megtöltő versenyeket, a tömegeket elérő közvetítéseket, igazolt játékosokat, profi klubokat. A világon például a Twitchen egyszerre átlagosan majdnem egymillióan követik egy-egy nemzetközi verseny adását. Ez a szám a nagyobb léptékű események idején a sokszorosára nőhet. A 2020 októberében játszott nemzetközi League of Legends (LoL) Bajnokságot például 45 millióan nézték. 

 

„A nemzetközi tendenciákhoz hasonlóan – az e-sport ismertsége és népszerűsége Magyarországon is erőteljesen növekszik, meredeken ível felfelé a szurkolói érdeklődés. A legfrissebb, június 20-án megjelent, 2022-es eNET e-sport kutatás is jól mutatja a dinamikus változást, hiszen a válaszok alapján a közösség 1 év alatt 640-ről 730 ezresre bővült. Az e-sporthoz köthető piac tavalyhoz képest 30 százalékkal nőtt, ami csak az elmúlt évben 65 milliárd forintos forgalmat jelentett. A sport leginnovatívabb, legdinamikusabban fejlődő területének, vagyis a hazai e-sportnak a támogatásában 5 éve vállalunk aktív szerepet, hiszen az e-sportra, a sport leginnovatívabb és leggyorsabban fejlődő szakágára a jövő fiatal sportjaként tekintünk” – mondta el Horváth Magyary Voljč Nóra, a K&H Bank kommunikációs vezetője.

 

Horváth Magyary Voljč Nóra

 

A fizetésekben is hasonlóan dinamikus a növekedés? 

A milliók által követett, kiterjedt “versenyszférával” rendelkező játékok, mint a League of Legends, vagy a Counter-Strike: Global Offensive elit játékosaiért már a 2010-es évek derekán is hajlandóak voltak nagyobb összegeket kifizetni az e-sport csapatok és klubok, és az összegek látványosan növekednek azóta is. 2015-ben még rekordnak számított a belga Adil “ScreaM” Benriltom 150 000 eurót érő átigazolása az azóta csődbe ment szingapúri székhelyű Titan CS:GO csapatához, de ez a rekord már számtalanszor megdőlt azóta. A dél-koreai Li Szanghjoknak, ismertebb nevén Fakernek, a profi League of Legends valaha volt legjobb játékosának például 20 millió dolláros igazolási bónusz ütötte volna a markát, ha elhagyja Szöult és csapatát. 

 

A fizetéseknél az emelkedés nem ennyire látványos az elmúlt években: 2016-ban, az első milliós nézettségű versenyek idején 8-9 ezer eurós havi fizetésért játszott a CS:GO krémje. Az elmúlt években ez nagyjából a 25-30 ezer eurós szintre kúszott fel, míg az európai LoL bajnokság, az LEC éves bérminimumát 74 ezer euróra emelték 2019-ben. Ha hinni lehet a kiszivárogtatott információknak, az átlagfizetés ennek a többszöröse, teljesítmény bónuszokkal nagyjából 300 évi ezer euró, és ebben nincsenek benne a versenyek pénzdíjai. 

 

 

Bajnoki címért 2013. óta minden évben a DOTA2 világbajnoksága, a The International néven futó, részben kiadó, nagyobb részt közösségi finanaszírozású verseny fizet a legtöbbet. A verseny legutóbbi, 2021-es összdíjazása valamivel több, mint 40 millió dollárra rúgott. A győztes csapat Team Spirit a nyereményalap közel felét, 18,2 milliót vihetett hazal, azt viszont nem tudni, hogy ebből mennyi landolt az öt játékosnál és mekkora rész az őket szerződtető menedzsmentnél.

 

Még mielőtt ezt nagyon megirigyelnénk, azért azt is érdemes látni, hogy ezek az óriási összegek csak a legelszántabb elit markát ütik: nemzetközi szinten is játékonként nagyjából 10-15 csapat, azaz kevesebb, mint 75 játékos számíthat ekkora fizetésre. Az olló utána meredeken nyílik, már egy szinttel lejjebb is csak ennek a töredékét lehet megkeresni.

 

Hol tartunk ebben itthon?

Az itthoni átigazolások és játékosfizetések egyelőre gyerekcipőben járnak, kevés csapat engedheti meg magának, hogy “teljes állásban” foglalkoztassa a tehetségeket. Nekik valamivel a magyar átlagkereset feletti juttatás jár. Igazán jól azok a magyar játékosok keresnek, akiket egy-egy, elit ligában szereplő, erős szponzori háttérrel rendelkező külföldi csapat igazol le egyénileg. 

 

Amiben viszont határozott erősödés figyelhető meg az elmúlt években az a versenyeken elnyerhető díjazások összege. Az idén első alkalommal meghirdetett K&H Egyetemi E-sport Kupán például 8 egyetem 95 csapata mérkőzhetett meg a 3 millió forintos díjért. A K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság összdíjazása pedig több mint 15 millió forint.  Ezen belül is a LOL Major győztesének 1 millió forint, míg egyéni versenyekben a legnagyobb díjak versenyzőnként 500 000 forint körül mozognak.

Kulcsszavak: e-sport

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

A hétköznapi élet során egyre több olyan impulzussal találkozunk, ami idegen nyelvhez kötött. Így vannak ezzel a pedagógusok is, akiknek a kezében páratlan lehetőség van: azok a tanárok ugyanis, akik még nem beszélnek angolul vagy németül, vagy esetleg magasabb szintre emelnék a nyelvtudásukat, esetleg csak gyakorolnák a kiejtésüket, bővítenék a  szókincsüket, térítésmentes nyelvtanulási lehetőséget tudhatnak magukénak. A KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Modulja (IFM) ugyanis térítésmentes lehetőséget biztosít minderre a pedagógusoknak is, akik közül már több ezren használják a felületet.

2024. március 29. 13:30

Idén is a „Bajnokok" között a Schneider Electric

Zsinórban az ötödik évben kapott „Champion", vagyis „Bajnok" minősítést a Schneider Electric a Canalys kutatócég „Titans Channel Leadership Matrix" elemzésében. A vállalat az értékesítési csatornái folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségével, valamint a bevezetett programokkal és a partnereit támogató eszközökkel érdemelte ki az elismerést.

2024. március 29. 10:48

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05