Teljes sebességgel a tehetségtámogatásban

forrás: Prím Online, 2022. október 6. 20:16

Az új tehetségek fejlesztése iránti elkötelezettség részeként a norelem a közelmúltban a VDI-Racing-Camp legfontosabb támogatójává vált. A 2022-es esemény a norelem második rendezvénye volt a VDI-vel történő együttműködésben, miután az első tábor 2019-ben sikeresen lezajlott.

Az idei eseményt a németországi Dortmund melletti F&T LaSiSe tesztpályán tartották. A LaSiSe-t jellemzően rakományrögzítési technikák kutatási és tesztelési létesítményeként használják, valamint képzési helyszínnek számít nehézgépjárművek és tehergépjárművek vezetői számára, így tökéletesen kielégítette a rendezvény igényeit.

 

A VDI norelem által támogatott Racing-Campje lehetővé teszi, hogy a diákok felkészüljenek a közelgő Formula Student versenyekre úgy, hogy minden versenyszámban valós körülmények között tesztelhessék járműveiket. A csapatok három kategória – belsőégésű, elektromos, illetve vezető nélküli – egyikében építenek autókat. Évről évre új csapatokat hívnak meg, ami biztosítja a csapatok különböző tapasztalati szintjének egészséges keverékét. Mindezek miatt kiválóan megfelel a „Formula Student” által szervezett nemzetközi tervezőverseny előkészítő rendezvényének.

 

 

„Rendkívül büszkék vagyunk arra, hogy az inspiráló VDI-Racing-Camp főszponzorai lehetünk – jelentette ki Marcus Schneck, norelem ügyvezető igazgatója. – Ez jól demonstrálja a norelem elkötelezettségét a jövőbeli tehetségek fejlesztése iránt. A feldolgozóipart jelenleg a szakképzett munkaerő tömeges hiánya sújtja, de a norelem által szponzorált VDI-Racing-Camp résztvevői által felmutatott képességek azt igazolják, hogy a feldolgozóipar jövője biztosítva van, ezért amíg csak tudjuk, folytatjuk a tehetségek hatékony fejlesztését.”

 

A rendezvény 4 napja alatt több mint 20 csapat és több mint 300 résztvevő mérte össze tudását versenykörülmények között a legjobb jármű megépítésében. A csapatok különféle versenyszámokban tesztelték járműveiket, amiket egy korábbi hallgatókból és régi Formula-Student rajongókból álló zsűri értékelt. A diákok a norelem SHOWTRUCK-jában új termékinnovációkkal is megismerkedhettek, illetve a norelem ACADEMY technikusaitól is új ismeretekhez juthattak.

 

 

A tesztesemény során a csapatok különböző szabványos norelem komponenseket használtak járműveik felépítésében. A kerékfelfüggesztésben sok csapat használt olyan alkatrészeket, mint a csuklófejek, a villás csuklók és a könyökcsuklók. Ezen kívül a norelem termékkínálatának jelentős részét képező gépépítési termékek is nagy számban kerültek felhasználásra. A járművek végszerelésére szolgáló szerelőállások és a különleges emelőrendszerek megépítése során sok csapat használt alumíniumprofilokat, fogantyúkat, kerekeket és teleszkópos síneket.

 

A VDI Racing-Camp szponzorálása csak egy példa a norelem tehetségfejlesztés iránti elkötelezettségére. A jövő műszaki munkaereje támogatásának fontosságát felismerve a norelem aktív szerepet játszik a tudás megosztásában a norelem ACADEMY legújabb innovációival, műszaki előadásokkal, valamint a norelem SHOWTRUCK mobil bemutatóterem használatával.

Kulcsszavak: norelem VDI-Racing-Camp

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Schneider Electric együttműködik a WageIndicator Foundationnel

Becslések szerint világszinten a munkavállalók mintegy egyharmada kevesebbet keres, mint amennyi a nyugodt, tisztességes megélhetése biztosításához elegendő. A helyzet javítása érdekében összefogásra van szükség, ennek jegyében a Schneider Electric három évre szóló partnerségi megállapodást kötött a WageIndicator Foundation nevű szervezettel.

2024. május 7. 14:53

Díjnyertes Samsung klímamegoldások az MCE 2024-en

A Samsung Electronics Air Conditioner Europe (SEACE) legújabb fejlesztéseivel és termékeivel vett részt a 2024-es Mostra Convegno Expocomfort (MCE) hűtés-fűtéstechnikai szakkiállításon. Az MCE kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy a vállalat bemutathassa mind a lakossági, mind a kereskedelmi termék- és szolgáltatáskínálatát a HVAC+R*  területén, amelyeket a kényelem és az összekapcsolhatóság vezérel. A szakkiállításon a Samsung tovább erősíthette iparági pozícióját, a termékeket MCE Kiválósági díjakkal ismerték el, illetve a 2024-es Év Terméke díjat is elnyerte a vállalat.

2024. május 7. 10:24

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 18:10

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36