Országos pályaorientációs programot indít a Huawei

forrás: Prím Online, 2022. október 18. 20:09

A 16-19 éves fiatal lány korosztályt célozza a Huawei Technologies országos pályaorientációs programja, annak érdekében, hogy vonzóvá tegye a nők, lányok számára az IT- és mérnökszakmákat, valamint a technológiai ágazatot. A „Women in Technology” programsorozat részeként az érdeklődők idén először négy helyszínen, Győrben, Kecskeméten, Budapesten és Oroszlányban hat alkalomból álló ingyenes műhelyfoglalkozásokon vehetnek részt, amely betekintést nyújt a gyakorlati mérnöki munkába, és az infokommunikációs cégek életébe.

Az Eurostat 2020-as évi adatai szerint az Európai Unióban infókommunikációs (IKT) szakértőként foglalkoztatott személyek túlnyomó többsége férfi volt, és csak kevesebb mint egyötöde, 18,5%-a volt nő.*  Magyarországon az EU országok között ez a hányad az egyik legkisebb, mindössze 12,3%, így a nők számának növelése a technológiai területeken kiemelt érdekké vált.

 

A pályaválasztás előtt álló 16-19 éves női korosztály támogatását tűzte ki célul a Huawei Technologies Hungary a globálisan is futó Women in Technology elnevezésű társadalmi programsorozatával, amely egy hat alkalomból álló workshop keretében igyekszik arra ösztönözni a fiatal lányokat, hogy informatikai- vagy mérnökképzést válasszanak. Országszerte négy helyszínen, Győrben, Kecskeméten, Budapesten és Oroszlányban hat csoport indul: a résztvevők egy-egy tudományos projekt keretében többek között megismerhetik a folyamattervezést és -irányítást, a kihívást jelentő műszaki feladatokat, és a csapatban gondolkodást, amelyek révén közelebb kerülhetnek napjaink digitálizált mérnöki szerepeinek megértéséhez. Az edukációs program kialakítása a Maker’s Red Box alkotópedagógiai tananyagára épült, amelynek lényege, hogy megtanítsa a digitális és analóg eszközök kreatív használatát, valamint lehetővé tegye a munka világában is releváns, 21. századi készségek elsajátítását például egy marsjáró megtervezésével és munkába állításával. A programsorozat december végéig tart.

 

 

A workshopok mellett a tanulóknak lehetőségük nyílik a Huawei a kontinensen egyedülálló technológiákat alkalmazó Európai Ellátó Központját is meglátogatni Pátyon, hogy mélyebb bepillantást nyerjenek a csúcstechnológia előnyeibe; láthatják, hogy hogyan segíti az 5G, az AR, a mesterséges intelligencia, vagy egy automatizált szállítórobot a hatékonyabb munkavégzést. Mindemellett a biztonságos internetezéssel és eszközhasználattal kapcsolatos, illetve egyéb edukációs előadásokat hallgathatnak meg, továbbá kerekasztal-beszélgetéseket, melyek keretében az IKT-iparban dolgozó, sikeres nők osztják meg velük szakmai tapasztalataikat.

 

A Women in Technology programsorozat első alkalmát Győrben, a Mobilis Interaktív Kiállítási Központban rendezték meg. Az ünnepélyes megnyitón Gecse Mariann, Huawei Technologies magyarországi és nyugat-balkáni kormányzati kapcsolatok és kommunikációs igazgatója elmondta: „A Huawei Technologies mint a világ egyik vezető távközlési és infokommunikációs megoldásszállítója kiemelten fontosnak tartja, hogy népszerűsítse a műszaki területeket a lányok és a nők körében. Például, hogy bemutassuk, hogy a mérnök szakma nem száraz és elvont, hanem színes és izgalmas. Ennek egyik leghatékonyabb módja, ha a pályaválasztás előtt álló lányok kisebb feladatok keretében próbálhatják ki magukat mérnök szerepekben. 

 


A vállalat globálisan és helyi szinten is számos olyan projektet támogat, amely kifejezetten a nők szerepvállalását igyekszik elősegíteni az IKT szektorban és ez a munkaerőhiánnyal küzdő Magyarország esetében is kulcsfontosságú társadalmi és gazdasági érdek.”

 

Keszthelyi Bernadett, a Mobilis Interaktív és Élményközpont ügyvezetője hozzátette: „Nagyon fontos, hogy a mérnöki területek ne csak fiúk, férfiak számára legyenek különlegesek. Szeretnénk bebizonyítani a foglalkozássorozat keretében, hogy ezek a mérnöki területek izgalmasak lehetnek lányok számára is.” 

 

_________________

https://ec.europa.eu/eurostat/web/products-eurostat-news/-/ddn-20210716-1

Kulcsszavak: Huawei

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09