Szakértő: a szülők feladata és felelőssége felkészíteni gyermekeiket az online térre

forrás: Prím Online, 2023. május 18. 11:32

Egyre több kutatás hívja fel a figyelmet a fiatalok megdöbbentő digitális szokásaira: a 14-25 éves korosztály háromnegyede még tanulás közben sem tudja letenni a telefont és szívesebben tölti chateléssel az idejét, mint családi programmal.

Saját bevallásuk szerint minden második tinit ért már online zaklatás és szaporodnak az olyan gyermekpszichiátriai következmények, mint a figyelemzavar, szenzoros érzékenység és önsértés. Miközben a szülők felelőssége óriási a helyzet kezelésében, sokan közülük maguk is nehezen boldogulnak az online tér szabályaival, nem ismerik az eszközöket és applikációkat vagy éppenséggel maguk is függők. A digitális gyermekvédelem tehát a szülőkkel kezdődik – véli Hortobágyi Ágoston digitális stratéga, aki szerint hamarosan visszafordíthatatlan társadalmi következményei lesznek annak, ha nem indul el széleskörű párbeszéd a témában.

 

Miközben egyre megdöbbentőbb statisztikák látnak napvilágot a tinédzserek internet- és közösségi média használatával kapcsolatban, sokszor a saját bőrünkön tapasztaljuk a negatív következményeket. Az, hogy a családi vacsoráknál már szinte lehetetlen kiimádkozni a gyerek kezéből a mobilt, csupán a jéghegy csúcsa, de sajnos naponta érkeznek a hírek a fiatalkorúak által elkövetett erőszakos cselekményekről, a gyermekpszichiátriákon pedig egyre több az önsértéses vagy éppen ADHD-s (figyelemhiányos hiperaktivitási zavar) eset – különösen a pandémia és a távoktatás időszaka óta. „Általános tévhit ráadásul, hogy a különböző veszélyek csak a nagyobbakat érintik és elég leülni a gyerekekkel beszélgetni 14-15 éves korban. Sajnos a negatív tendenciák már a kisebbeket, az 5-6. osztályos kicsiket is fokozottan fenyegetik, így érdemes sokkal korábban, az iskolába lépéskor elkezdeni a beszélgetéseket a témában, illetve lefektetni az internethasználattal kapcsolatos szabályokat, melyekhez később is vissza lehet majd nyúlni” – javasolja Hortobágyi Ágoston digitális stratéga.

 

 

A digitális térben is példakép a szülő, de fel kell erre készíteni 

 

A különböző mentális szövődmények tehát gombaként szaporodnak, egy másik, szintén jelentős problémakör pedig az online zaklatás és a kéretlen szexuális tartalmak jelensége. A 14-25 évesek 55%-át érte már online zaklatás saját bevallásuk szerint, 10-ből 6-an pedig kaptak már erotikus fotót chatelés közben. Nem csupán elszigetelt esetekről van tehát szó, és bár ezen cselekményeknek büntetőjogi vonzatuk is van, a törvénykezés és a hatósági gyakorlat egyelőre nem zárkózott még fel annyira, hogy érdemben és hatékonyan tudjon fellépni az ilyen típusú zaklatások ellen. A szabályozói környezet ráadásul igen változatos, habár az Egyesült Államok egyes területein (például Utah államban) már életbe lépett egy jogszabály, melynek értelmében a 18 év alatti gyermek csak a szülő engedélyével regisztrálhat közösségi oldalra és a gondviselő később is hozzáférhet a fiatal fiókjaihoz.

 

„Jól látszik, hogy egyelőre szakadék tátong a törvénykezés és a mindennapokban előforduló esetek között, így valóban a szülőre hárul a feladat, hogy egyfajta szabályalkotóként, ha úgy tetszik, bíróként lépjen fel. Ezt feltétlenül komolyan kell venni, hiszen ahogy a fizikai térben is felelősek vagyunk a gyermekünk testi-lelki jóllétéért, jó lenne, ha az online térre vonatkozóan is magunkénak éreznénk ezt a szerepet. Úgy gondolom, hogy egyre fontosabb fogalom lesz a digitális nevelés vagy a digitális gyermekvédelem, viszont ehhez a szülők tudatos és széleskörű edukációjára is szükség van. Sokan tisztában vannak már a veszélyekkel, sokat olvasnak a témáról, aggódnak is a gyermekeikért, de fogalmuk sincs arról, milyen lépéseket tehetnének a megoldás felé” – javasolja Hortobágyi Ágoston, aki éppen ezzel a céllal hozta létre Digitális Edukáció Képző Központot, illetve indította el a Digitális Szülő Kurzust.

 

Hortobágyi Ágoston

 

Figyelem: jön a nyári szünet, rászabadulnak a tinik a netre  

 

Közelednek ráadásul a nyári hónapok is, melyek még nehezebbek a legtöbb szülő számára: miközben változatlanul helyt kell állniuk a munkában, meg kell oldaniuk a gyermekek felügyeletét, napirend hiányában pedig szinte egész nap a világhálón lóghatnak a sokszor a nagyszülőkre bízott fiatalok – akik aztán végképp nem tudnak mit kezdeni a kütyükkel. A szakértő szerint ezért most még fontosabb a nyílt kommunikáció és a szabályok felállítása. Legyen az adott napra meghatározott képernyőidő, töltsünk le hasznos applikációkat, melyekkel tanulhatnak a kicsik és jöhetnek a szabadidős tevékenységek. A barátokkal közös programokon, bicajozásokon kevésbé nyúlnak az okoseszközök után a fiatalok, ha pedig van rá lehetőség, érdemes egy-egy táborba is beíratni őket, melyek között a sportokon vagy a kreatív tevékenységeken kívül ma már digitális készségeket oktató vagy éppen kódolásra játékosan tanító foglalkozások is vannak. 

 

„Különösen nagy kihívás a felkészülés akkor, ha gyermekünk éppen most szeptemberben kezdi az iskolát. Ilyenkor még nagyobb a szülő felelőssége, az új feladatok, kötelességek mellett azonban fontos, hogy már ekkor lefektessük a digitális jelenlétre vonatkozó korlátokat és elvárásokat, illetve sokat tehet azért, hogy a gyermek könnyebben beilleszkedjen az új közösségbe. Gondoljunk csak bele, hány kisiskolás villog méregdrága mobiltelefonnal, melyre valójában semmi szüksége nincs! Ez is egy újabb, felesleges feszültségforrás abban az közösségben, melynek a gyermek éppen próbál a részévé válni. Sajnos sok esetben éppen a szülő az okozója ezeknek a feszültségeknek, úgy, hogy mindez eszébe sem jut. A digitális gyermekvédelem velünk, felnőttekkel kezdődik” – teszi hozzá Hortobágyi Ágoston.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Legendás magyar konstruktőrök nyitják meg a School-Computer kiállítást Budapesten

Új helyszínen, a Neumann Társaság Báthori utca 16. alatti székházában mutat be időszaki kiállítást az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány – alapítója, a Neumann Társaság szakmai anyagaira építve – az iskolagépek történetéről. School-Computer – a digitális kultúra megjelenése a közoktatásban a címe a tárlatnak, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával május második felétől október végéig látogatható. A május 17-én, 17 órakor zajló megnyitón a legendás Homelab számítógépek konstruktőrei, Lukács József és Lukács Endre mesélnek a személyi számítógépek hőskoráról. 

2024. május 9. 19:27

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36