Nőtt a csalások száma, amely akár vállalkozásokat is érinthet

forrás: Prím Online, 2023. augusztus 9. 13:02

Az Eurostat adatai alapján jó hír, hogy a rablások, betörések és a lopások száma csökkenő tendenciát mutat az EU-ban, ezzel szemben viszont sajnos rendszeresek a csalások. Ráadásul nemcsak magánszemélyeket, de gyakran vállalkozásokat is érinthetnek az ilyen jellegű ügyek.

„Az EU-ban 2020 és 2021 között a rendőrség által feljegyzett rablások száma 1%-kal, nagyjából 216.400-ra csökkent. A rablások száma 2013 óta folyamatosan mérséklődött, 2020-ban pedig jelentősen visszaesett, amelyet a koronavírus-járvány is támogathatott. 2021-ben viszont a 27 országból 23-ban tovább csökkent, köztük Magyarországon is” – mondta Doór Zalán magánnyomozó, az X-Rock Magánnyomozó Iroda ügyvezetője, aki hozzátette, hogy a rablások száma 2014-ig általában állandó volt, azóta pedig csökkent. 

 

Betörések terén is pozitív tendencia látható. Az EU-ban 2021-ben körülbelül 1.200.300 esetet regisztráltak ebből a rendőrök. 7%-kal csökkent az azt megelőző évhez képest, és 44%-kal kisebb, mint a 2014-ben elért legmagasabb érték. Lopásból 2021-ben körülbelül 4.362.000 rendőrség által jegyzett volt. Ez 2%-os csökkenést jelent 2020-hoz képest. 2014-ig növekedés volt tapasztalható, azonban azóta esés következett be.

 

„A 27 országból 18-ban, köztük hazánkban is csökkent a lopások száma az előző évhez képest” – emelte ki a magánnyomozó.

 

A csalások száma nem mutat megnyugtató tendenciát

 

„A csalás egy célzatos cselekmény, amelyek célja a jogtalan anyagi haszonszerzés. Ennek eredményeként pedig a sértett vagyonában kár keletkezik” – mondta Dr. Hódos Attila ügyvéd, az X-Rock Magánnyomozó Iroda társtulajdonosa.

 

2020-ban körülbelül 2.450.800 rendőri feljegyzésben rögzített csalás történt az EU-ban. Ez 4%-os növekedést jelent az azt megelőző évhez képest. Az adatokat szolgáltató 26 ország közül 14-ben volt növekedés 2019-hez képest, és 12 ország a legmagasabb értéket a 2016–2020-as időszakban történt. Ebbe a kategóriába tartoznak például a számítógépes csalások is.

 

„Nem ritkán nem is magánszemélyek, hanem vállalkozások válnak csalások áldozataivá. Például vállalkozói bankszámla adatainak megszerzésével vagy üzleti titkokkal történő visszaélésekkel” – hangsúlyozta Doór Zalán magánnyomozó.

 

A vállalkozások különös veszélynek lehetnek kitéve, hiszen nagyobb pénzügyi tranzakciók esetén vagy jelentős üzleti titkok megszerzésekor a csalók akár meghatározó anyagi károkat is okozhatnak. Ha csalás áldozatává váltunk, elengedhetetlen a hatóságok munkájának segítése. Ehhez pedig nagy támogatást nyújthat a kitartó és szakavatott jogi képviselet, valamint a sértetti adatgyűjtés akár magánnyomozó igénybevételével. Fontos azonban már a megelőzésre is kellő figyelmet szentelni.

 

„Ma már a legkülönbözőbb trükkökkel próbálják potenciális áldozataikat a csalók megtalálni, történjen az telefonon vagy akár interneten keresztül. A megelőzés ráadásul rendszerint produktívabb, mint a károk enyhítése. Éppen ezért a nagyfokú odafigyelés mellett, akár a munkavállalók képzésével, tréningezésével is csökkenthetjük annak kockázatát, hogy egy vállalkozás csalás áldozatává váljon” – hívta fel a figyelmet a magánnyomozó.

 

 

Nem csak az online és telefonos csalások elterjedtek

 

Manapság divatosak a kriptovalutás és a végrehajtás alatt lévő ingatlanokkal történő csalások, valamint az úgynevezett aranybefektetési jegyes történetek is. Utóbbinál az a gyakori módszer, hogy a csalók kiszemelnek egy potenciális célközönséget. Ez lehet például egy konditerembe járó közösség, vállalkozói baráti kör vagy akár egy networking klub. Rendszeres az ilyen eseteknél, hogy az első 10-15 befektető még akár rövid időn belül jelentősebb profittal visszakapja a pénzét. Így nemcsak a befektetők körében, de azok környezetében is olyan kép alakul ki, hogy ez egy jól működő üzleti lehetőség. Ezt követően viszont már jutalákos rendszerek kiépítése sem ritka. Ezáltal aki ajánlja a befektetést, jutalékot is kaphat.

 

„Gyakorlatilag ilyenkor ezek a személyek is részt vesznek egy bűnszervezetben, sokszor a tudomásukon kívül” – árulta el az X-Rock Magánnyomozó Iroda ügyvezetője, aki hozzátette, az első 1-2 évben általában még mindenki megkapja a beígért kamatot a tőkéjével együtt, gyakran csak utána kezdődnek el a gondok.

 

Lehetnek intő jelei is az ilyen jellegű átveréseknek

 

„Vannak gyakran visszatérő elemek az ilyen jellegű csalásoknál. Például a reprezentatív belvárosi irodát, csinos asszisztensekkel gyakran ismeretlen helyre költöztetik. Továbbá az arany befektetési jegyes csalásnál tipikus a külföldi, főleg spanyol, ciprusi vagy frankfurti cég, székhely vagy iroda. Igényesebb csalás esetén egy telefonnal, amit fel is vesz valaki” – mondta a magánnyomozó.

 

Itt azonban az a prózai valóság általában, hogy egy lakásban ül valaki több telefonnal az asztalán, és fogadja a hívásokat spanyolul, németül vagy egyéb idegen nyelveken. Tehát a hívó azt a látszatot kapja, hogy egy valódi, nyüzsgő vállalatot hívott. Szélsőséges esetben pedig akár statiszták is úgy tesznek, mintha látványosan dolgoznának, de az ilyen profi csalás jelenleg nagyon ritka.

 

„Ennek a piacnak mi már jól ismerjük számos szereplőjét. Volt és jelenleg is van velük szemben megbízásunk, így rutinosan tudunk segíteni a sértettek érdekeinek képviseletében. Azonban az ilyen jellegű csalási károkat is jobb megelőzni. Ezért, ha valaki gyanút fog, érdemes mielőbb olyan szakértővel is konzultálnia, aki le tudja ellenőrizni, mi is zajlik a háttérben” – javasolta Doór Zalán magánnyomozó, az X-Rock Magánnyomozó Iroda ügyvezetője, aki hozzátette még, hogy az áldozatok fejében sokszor felmerül a kérdés, hogy miként lehetséges a beígért irreális hozam, de erre mindig van egy hihető magyarázat, amiben kellő mennyiségű gazdasági fikció van, valamint némi exkluzivitást és kiváltságosság érzetet tápláló momentum. Például a befektetést garantálja a német hadügyminiszter lánya, miközben a telefon másik végén egy németül beszélő nő van. 

 

Természetesen nem a német hadügyminiszter lánya van ilyenkor a vonalban, de az emberek mégis sokszor elhiszik. Nem szeretnének kimaradni egy esetleges jelentős vagyonszerzésből. Ezt a jelenséget már definiálják is, úgy nevezik, hogy „fear of missing out”. Ha valaki azt látja például, hogy a konditermi edzőtársa vagy vállalkozó barátja hirtelen megduplázza a pénzét egy ilyen lehetőséggel, ő sem akar kimaradni. Még akkor sem, ha a józan esze azt is súgja, hogy ez csak csalás lehet, a vágyak sajnos sokszor elnyomják a józan észt.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?

A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.

2024. május 8. 09:55

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Három hónapig díjmentesen használhatják az Apple Music alkalmazást az LG okostévék tulajdonosai

Izgalmas újdonságot mutat be okostévéin a zenestreaminget kedvelő felhasználók számára az LG Electronics (LG). A gyártó OLED modelljei és Dolby Atmos funkcióval*  ellátott QNED készülékei az első olyan okostelevíziók, amelyek támogatják az Apple Music Dolby Atmos-szal kiegészített térhatású hangzását (Spatial Audio with Dolby Atmos). A Magyarországon is e héttől elérhető, úttörő technológia lenyűgöző zenei élménnyel, a hangzásminőség új szintjével kecsegteti a hallgatókat.

2024. május 7. 19:26

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

NMHH-kutatás: egyre többen választanak több streamingszolgáltatót

2023-ban is folytatódott a lekérhető filmszolgáltatások (streaming) használatának előretörése Magyarországon. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) éves fogyasztói felmérésének legújabb eredményei szerint a tavalyi év végén a 15 év feletti lakosság 41 százaléka nézett rendszeresen mozgóképes tartalmat valamelyik streamingszolgáltatónál.

2024. május 7. 16:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36