Robotkutya hozta meg a sikert: három díjat vehetett át a Bastion Group
A multiknál a Lidl és a Sole-Mizo, a kis- és középvállalkozók között a Bastion Group az egyik legtöbb díjat elhozó cég az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat ünnepélyes díjátadóján szeptember 7-én a Parlamentben. Bastion Group – egy modern, innovatív megoldásokat kínáló Társaság, amely a hagyományos vagyonvédelmi szolgáltatásokat új robot- és drón- technológiával kiegészítve kínálja partnereinek.
Az a megtiszteltetés érte a Hajós István vezette Bastion Security Kft-t, hogy 3 díjjal is kitüntetették az Érték és Minőség Nagydíjon, melyek a következők: Érték és Minőség Nagydíj Tanúsító Védjegy; Kiírói Tanács Digitalizációért Nívódíj; Károlyi László úr által felajánlott különdíj.
Vagyonvédelmi cégként is innovatívak
"A digitalizációs nívódíj nagyon különleges nekem, mert az azt jelenti számomra, hogy vagyonvédelmi cégként sikerült a kkv szektorban az egyik leginnovatívabb vállalkozássá válnunk. Hiszen tudjuk, hogy a hagyományos biztonsági iparág és szolgáltatások nem a legjobban fejlődő ágazat. Ez a kitűntetés egyfajta visszaigazolása annak, hogy talán jó úton járunk, követjük a kijelölt ösvényt, továbbra is a digitalizáció és robotizáció, valamint a mesterséges intelligencia tesztelésével és tanulásával töltjük ki a következő időszakot is” – mondta Hajós István, a Bastion Group ügyvezetője.
Hajós István úgy gondolja: „Alapvetően a robotkutya-élőkutya bemutatónk vette le a lábukról a zsűri tagokat. A verseny folyamán a zsűri előtti bemutatkozásnál a robotkutyát választottuk a robot flottából, ahol is egy élő kutyával közösen mutatták be a gyakorlatokat, es úgy érzem, hogy a zsűrinek ez nagyon tetszett.”
Üzenet a jövő generációjának: tanuljanak a robotokról és a mesterséges intelligenciáról!
Saját tapasztalatai alapján Hajós István a következő tanácsot adja a fiataloknak: „Amikor én tizenéves voltam, azt mondták, hogy tanuljuk meg használni a számítógépeket, mert ez lesz a jövő, és valóban így is lett. Most azt mondom a mai fiataloknak, hogy kezdjék el tanulni a robotizációt és a mesterséges intelligenciát, mert ez már a jelen. Aki most lemarad, az behozhatatlan hátrányra tesz szert mind a munkaerőpiacon, mind a vállalkozói szférában."
Az Érték és Minőség Nagydíj Tanúsító Védjegy története 1998 tavaszára nyúlik vissza, akkoriban indult útjára az elődje, a Magyar Termék Nagydíj Tanúsító Védjegy. A gazdasági változásokra reagálva 2018-ban létrehozták a korszerű, nemzetközileg is elismert Érték és Minőség Nagydíj Tanúsító Védjegyet. Ennek célja mindig is az volt, hogy támogassa a vállalkozásokat a piacképességük növelésében és a versenyképességük javításában.
Ezen védjegy olyan vállalkozásokat ismer el, amelyek kiemelkedő minőség mellett különös figyelmet szentelnek a környezetvédelemnek és a globális kihívásokra modern eszközökkel válaszolnak.
Az idei évben a szigorú ötfordulós értékelés eredményeként 40 pályázó 47 pályázata érdemelte ki az Érték és Minőség Nagydíj Tanúsító Védjegy használati jogát, ami jelentős, 18%-os emelkedést jelent az előző évhez képest. Így tehát szeptember 7-én 40 pályázó vehette át az Érték és Minőség Nagydíjat, köztük egy határon túli vállalkozás is.
Kapcsolódó cikkek
- Mesterséges intelligencia, robotok, üzlet a háború után – erről szólt az idei Trust Summit
- Robotkutya volt az idei biztonsági konferencia egyik sztárja
- Magyarországon is kapható a világ első nyilvánosan értékesített professzionális robotkutyája
- A karácsonyi ünnepek alatt sem tétlenkednek a betörők
- Intelligens robotokkal érkezik a jövő Budapestre
- Folyamatosan nő az elektronikus biztonsági rendszert használó cégek száma
- Nyaralás alatt hogyan tudhatjuk biztonságban a házunkat?
- Már itthon is tesztelik a biztonságtechnikai robotokat
- Robotkutya őrzi a bécsi erőművet
- Tippek, hogy egy betörő se tegye tönkre a tavaszi vakációt
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.