Megkezdte működését a Kyndryl Alapítvány a helyi közösségek fejlődéséért

forrás: Prím Online, 2023. szeptember 21. 14:18

A Kyndryl, a világ legnagyobb IT-infrastruktúra-szolgáltatója szeptember 18-án elindította a Kyndryl Alapítványt. Az alapítvány olyan nonprofit szervezeteket támogat majd, amelyek kritikus társadalmi problémákra keresnek megoldásokat. A Kyndryl Alapítvány a vállalat globális vállalati jószolgálati programját terjeszti ki, és jelzi, hogy a Kyndryl elkötelezett a pozitív társadalmi szerepvállalás mellett, összhangban az ENSZ Fenntartható Fejlődési Céljaival.

„A Kyndryl közel két évvel ezelőtt vált önállóvá azzal a küldetéssel, hogy ügyfeleink, közösségeink és a társadalom egésze számára a segítsük a fejlődést” – mondta el Una Pulizzi, a Kyndryl Alapítvány elnöke és a Kyndryl globális vállalati ügyekért felelős vezetője. „Törekszünk a társadalom előtt álló kihívások megoldására, és ebből fakadóan elkötelezetten fogjuk támogatni azokat a nonprofit szervezeteket, amelyek céljai között szerepel az oktatás és a karrierépítés elősegítése, az éghajlatváltozás hatásainak enyhítése és a befogadó gazdaság megteremtése.”

 

A Kyndryl Alapítvány az első évében a kiberbiztonsági oktatásra összpontosít

 

Napjaink rendkívül zavaros környezetében egyre több kibertámadás éri a különböző szervezeteket. Annak érdekében, hogy a fenyegetések leküzdéséhez szükséges képzettebb munkaerő globális szükségletét kielégítsék, az alapítvány idei támogatásait olyan szervezeteknek ítéli oda, amelyek a kiberbiztonsági oktatást fejlesztenek, vagy nyújtanak az ilyen oktatáshoz nehezen hozzáférő közösségek számára, de olyan non-profit szervezetek is kapnak majd támogatásokat, amelyek kritikus erőforrásokkal és szolgáltatásokkal segítik a hátrányos helyzetűeket.

 

 

A finanszírozás a kiberbiztonsági oktatás két konkrét területére koncentrál:

 

Az Inkluzív Kiberbiztonsági Munkaerő Bővítése – Ez a kategória a képzett kiberbiztonsági szakemberek hiányát enyhítené, különösen a kisebbséghez tartozó népesség körében, támogatva olyan szervezeteket és programokat, amelyek kiberbiztonsági képzést és karrier-támogatást nyújtanak.

A Nem Profitorientált Szervezetek Kiberbiztonság-felkészítése – Ez a kategória az oktatás és tanácsadás révén támogatja a nem profitorientált szervezeteket, amint megerősítik kiberbiztonsági védelmüket és ellenállóbbá válnak egy növekvő fenyegetésű környezetben.

 

A támogatást igénylő nonprofit szervezetek számára a pályázati ablak 2023. november 6-ig nyitva áll. Az Alapítvány 2024 elején fogja kihirdetni a végleges támogatottak listáját. Azok a szervezetek, amelyek az Alapítvány missziójával azonosulnak és támogatást igényelnek, a www.kyndryl.org weboldalon tájékozódhatnak. 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36