Tiszántúlon fülledt az erotika
A Szexrandi.hu társkereső 2015-óta minden évben utánajár és Google Trends mutatói segítségével, hogy földrajzilag hol a legfogékonyabbak a magyarok a szexuális tartalmak iránt. Most ismét a nyilvánosság elé tárják a kutatás eredményeit, hogy tavaly nyár óta mely városokban volt fogékonyabb a lakosság az erotikus tartalmakra, és hol kerestek rá a legtöbben a szex szóra. Tavaly még fej fej mellett voltak a Dunántúli és a Tiszántúli települések, ám idén Kelet-Magyarország tartolt az interneten a szexuális témák iránti érdeklődésben.
A győztes magyar városok a következők
A tavalyi első helyezettként Farád képviselte a nyugati térséget, aki idén be se került a Top10-be, ám most a Békés-vármegyei Kondoros lett az idény pornó fővárosa*, tavaly nyár óta itt mozgatta meg a lakosságot legjobban az erotika és a szex iránti érdeklődés a neten.
Az első három pornófogyasztó helyezett közé még Gávevencsellő és Demecser, azaz két Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei település tudott felkapaszkodni.
További érdekesség, hogy a neten kutakodókat a leszbikusságra keresés mozgatta meg a legjobban, ugyanis a szex szóhoz kapcsolódóan ez a témakör mutatott leginkább növekvő tendenciát az elmúlt egy évben a Google Trends mutatói szerint.
A legszexéhesebb városok listájára még további három Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei település, Nyírcsaholy, Mánd és Nagyhalász került fel, így öt helyezéssel, rendhagyó módon idén Magyarország pornó vármegyéjét is kihirdethetjük. A többi helyezést Hajdú-Bihar vármegye vitte el, és egyetlen Nyugat-Magyarországiként, a Fejér-vármegyei Lepsény jutott be a listára. Budapest továbbra sem fért bele a legelőkelőbb tíz helyezett közé. Véleményes, hogy valószínűleg a fővárosiak is szívesen merülnek el a netes erotikus tartalmakban, de az is valószínűsíthető, hogy több lehetőségük van kielégíteni szexuális érdeklődésüket a való életben.
1. Kondoros – Békés vm.
2. Gávavencsellő – Szabolcs-Szatmár-Bereg vm.
3. Demecser – Szabolcs-Szatmár-Bereg vm.
4. Sárrétudvari – Hajdú-Bihar vm.
5. Egyek – Hajdú-Bihar vm.
6. Nyírcsaholy – Szabolcs-Szatmár-Bereg vm.
7. Lepsény – Fejér vm.
8. Mánd – Szabolcs-Szatmár-Bereg vm.
9. Nagyhalász – Szabolcs-Szatmár-Bereg vm.
10. Hajdúdorog – Hajdú-Bihar vm.
_________________
*A Google trend keresés oldalán tavaly nyár óta az adott kulcsszóra, ami a "szex" volt a lekérés napján ezt a sorrendet adta ki a rendszer.
Nyitókép: Freepik
Kapcsolódó cikkek
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.