G.SHDSL: egy újabb DSL technológia

Tóth Kristóf, 2001. szeptember 23. 19:47
Magyarországon a felhasználók nagy része egyelőre még csak álmodozik arról, hogy egyszer majd igénybe veheti valamelyik szolgáltató nagysávszélességű kábelmodemes, vagy ADSL internet szolgáltatását, ám eközben a világ fejlettebb részein már az említett technológiáknál jóval gyorsabb adatátviteli sebességet biztosító megoldásokkal kísérleteznek. Korábban már többször beszámoltunk az ADSL technológia esetleges követőiről, most azonban egy újabb ilyen esélyes technológiáról szólnak a legfrissebb híradások.
Az Egyesült Államokban, ahol jelenleg egyébként talán a legtöbb ADSL felhasználó található, a közeljövőben egy olyan új DSL technológiát, a G.SHDSL-t vezetnek majd be, mely az eddigi DSL (Digital Subscriber Line) megoldásokhoz képest akár két-háromszor is nagyobb sávszélességgel kecsegteti a felhasználókat. A fejlesztők szerint a rendkívül nagy adatátviteli sebesség mellett a G.SHDSL másik nagy előnye, hogy segítségével minden eddiginél távolabbra továbbíthatók adatok, és mint azt tudjuk, az ADSL esetében ez nem így van, vagyis az adott központoktól a felhasználók nem lehetnek túl nagy távolságra.

"Szerintem az Egyesült Államokban a közeljövőben minden cég és felhasználó átvált majd az új DSL technológiára, és erre talán Európában sem kell majd sokat várnunk" - nyilatkozta Pat Hurley, a telekommunikációs iparban érdekelt TeleChoice cég DSL szakértője.

Amerika jelenlegi legnagyobb DSL szolgáltatójának, az SBC-nek a szóvivője a napokban azt nyilatkozta, hogy a G.SHDSL technológia széleskörű tesztelése várhatóan valamikor a jövő évben kezdődik majd meg, de a szóvivő azt is elárulta, hogy az SBC napjainkban egyéb más DSL technológia bevezetésén is gondolkozik. Az SBC-nek egyébként Amerikában már több mint egymillió ADSL internet-előfizetője van.

A fejlesztők elmondták, hogy a G.SHDSL tulajdonképpen nagyon hasonló a napjainkban egyre nagyobb teret nyerő ADSL és SDSL, vagyis az asszimetrikus és szimmetrikus DSL technológiákhoz. Az ITU (International Telecommunication Union) által idén februárban jóváhagyott G.SHDSL szabvány 2,3 mbps-os sávszélességet garantál, ám bizonyos esetekben ez a sávszélesség elérheti ennek az értéknek a dupláját, vagyis a 4,6 mbps-ot.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36