Nagy-Britannia lecsapott az internetes gyerekpornográfiára

Kiss Ádám Zoltán, 2001. november 28. 23:03
A valaha volt legnagyobb, pedofília elleni bűnügyi akció keretén belül Angliában és Walesben a rendőrség sikeresen azonosított 12 gyanúsítottat, és összehangolt rajtaütés során előállította a személyeket, lefoglalta gépeiket.
Az országos bűnmegelőzési kommandó (NCS) bejelentette, hogy csúcstechnológiát képviselő arcfelismerő programok segítségével próbálják beazonosítani a begyűjtött 60 ezer pornográf képen szereplő gyerekeket. A nyomozást vezető Peter Spindler főfelügyelő elmondta, hogy az akció szomorú eredményeképpen több ezer új kép került elő, az ezen szereplő gyerekeket is mielőbb meg szeretnék találni. Az arcfelismerő szoftvert a Serco Group szállítja az NCS-nek, a program által kiszűrt információk egy nemzetközi rendőrségi adatbázisba kerülnek. Az akció nemzetközi segítőkre is talált, a különböző szervezetek az éjszaka folyamán négy kontinens 19 országában 130 házkutatást tartottak. Az elmúlt 12 hónapban több mint 30 képküldő weboldalról bizonyosodott be, hogy rendszeresen pedofil tartalmat közvetítenek, a legnagyobb a Wonderland Club nevet viselte. A 12 brit gyanúsított internetszolgáltatóitól a rendőrség már megkezdte a vonatkozó adatok lekérését.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36