EDI a Tescóban

Kovács Attila, 2002. január 7. 12:39
A Tesco november végén sikeresen tesztelte kialakítás alatt álló Electronic Data Interchange (EDI, elektronikus adatcsere) rendszerének első fázisát, amelynek bevezetése 2002. január 1-jén és azt követően a hónap folyamán történik. Ezzel a Tesco a magyarországi áruházláncok között elsőként használ majd IBM által kifejlesztett EDI rendszert, más áruházláncok (pl. Metro, Match, Plus, Profi, Mecsek Füszért stb.) a Matáv EDI-szolgáltatását használják.
Az EDI-vel a megrendelések, visszaigazolások, készletadatok, értékesítési adatok, termékadatok, számlák elektronikus úton történő továbbítását végzik, amely mostanáig faxon, illetve levélben történt. Az alkalmazott IBM-rendszer biztonságos kommunikációját tovább fokozva a Tesco az eddigieknél is nagyobb kapacitású tűzfalat vásárolt. A már jelenleg is EDI rendszert használó szállítókkal hagyományos EDI-üzenetként az elektronikus adatcsere-szolgáltatón keresztül történik majd az üzenetváltás, míg azok a beszállítók, akik nem rendelkeznek a rendszerrel, az internetről tölthetik majd le, illetve nyomtathatják ki a dokumentumokat. A letöltött állományok Word, a jövőben pedig Excel programba is betölthetők. Új üzenet esetén e-mail vagy sms értesítést kap a szállító.

A Tesco annak reményében vezeti be az IBM EDI rendszerét, hogy a szállítókkal való kommunikáció gyorsabb lesz és az adatok pontosabban, torzulásmentesen áramlanak majd. Továbbá jelentős a rendszer által megtakarítható idő is, hiszen az adatokat elég csak egyszer felvinni, ugyanakkor a munka hatékonyabbá válik. Mind a Tesco, mind a szállító oldalán csökken a telefonköltség, és mivel az EDI rendszerben minden művelet naplózásra kerül, ezáltal mindkét félnek nagyobb átláthatóságot biztosít.

A Tesco a következő dokumentum típusok alkalmazását tervezi: az első fázisban a rendelés, rendelés- visszaigazolás, készletjelentés, eladási adatok; 2002 júniusától (második fázis) átvételi jegy, számla, termékadatok tesztelésére kerül sor. Az első fázis 2002 januárjában, míg a második 2002. III. negyedévében kerül bevezetésre. A rendszer központi és bolti színtű előérhetőséget biztosít.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09