Nehéz évre számít a vezető európai chipgyártó

MTI Sajtóadatbank, 2002. január 24. 18:27
A katasztrofális tavalyi év után nehéz ideire számít a francia-olasz félvezetőgyártó STMicroelectronics(STM), mely 2001 után 257 millió eurós tiszta nyereséget jelez a megelőző évi 1,45 milliárdot követve. Ezzel együtt negyedik negyedévi eredményei javultak, megfelelve a várakozásoknak.
Ez utóbbi időszakban a tiszta bevétel és a működési eredmény is nőtt az előző évnegyedhez képest - jelentette a Reuters. A francia sajtó úgy tudja, hogy miközben a chippiac mintegy harmadával lett kisebb, az STM forgalma "csupán" 18,5 százalékkal, így érve el a 6,36 milliárd dollárt. A negyedik negyedévre azonban 45 millió dollárnyi lett a vállalati nyereség, azaz euróban sem érte el az 50 milliót, de az előző negyedévhez képest 3,4 százalékkal javult. A működési eredmény bő 48 millió dollárról 70,6 millióra emelkedett.

A gyártó az idei év második negyedében vár némi fellendülést üzletében, azaz az első évnegyed még a visszaesésé lesz.

A várható eredmények hírének hallatára a párizsi tőzsdén szerdán a kereskedés félidejéig másfél százalékot süllyedt a vállalat részvényének árfolyama.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36