Érkezik a mini DVR-R technológia

Kis méret, 11 órányi zene

Tóth Kristóf, 2002. március 21. 14:02
A DataPlay képviselői kedden bejelentették, hogy a cég vezetői a napokban aláírtak egy rendkívül fontos szerződést a Zomba Recording nevezetű független hanglemezkiadó cég vezetőivel, mely szerződés értelmében az olyan manapság sikeres előadók és együttesek, mint például Britney Spears, vagy az N'Sync albumai a közeljövőben újfajta, kis méretű lemezeken is forgalomba kerülnek majd.
A boulderi (Colorado) székhelyű DataPlay ezen kis méretű diszkjei a cég állítása szerint a világ legkisebb DVD-R lemezei, melyek körülbelül negyedakkorák, mint a hagyományos CD-k, ennek ellenére akár 11 órányi zenei felvételt is képesek tárolni. A DataPlay egyébként nagy hangsúlyt helyez arra, hogy a Sony-féle MiniDisc-ekkel ellentétben a DataPlay mini DVD-R lemezei nemcsak zenei felvételeket, hanem akár különböző videoanyagokat, fotókat és egyéb digitális adatokat is tárolhatnak.

Szakértők szerint a mostani bejelentés egyértelműen annak a bizonyítéka, hogy a DataPlay vezetősége ráébredt arra, hogy a megfelelően agresszív piaci stratégia nélkül a cég DVD-R lemezei bármennyire is innovatívak, sosem lesznek túl sikeresek, éppen ezért a DataPlay mostanság minden eszközt megragad annak érdekében, hogy széles körben bebizonyítsa, hogy a mini DVD-R lemezek nagyon is kiváló alternatívái a jelenleg használatos standard CD lemezeknek. Ezzel együtt a szakértők arra figyelmeztetnek, hogy nem túl valószínű, hogy a mini DVD-R technológia a közeljövőben képes lesz a CD technológia leváltására, azonban a DataPlay törekvése természetesen mindenképpen üdvözölendő. A DataPlay legnehezebb feladata egyébként nem más, mint meggyőzni a fogyasztói elektronikus berendezések gyártásával foglalkozó cégeket arról, hogy a DVD-R technológiában igenis nagy fantázia van.

Bármely új generációs elektronikus eszköz esetében alaptételnek tekinthető, hogy hosszabb-rövidebb időnek mindenképpen el kell telnie ahhoz, hogy az újdonság szépen lassan meghódítsa magának a piacot - nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Carolyn Clark, a Nielsen/NetRatings cég egyik szakértője, majd hozzátette, hogy a DataPlay új technológiája népszerűségének mindenképpen jót tesz majd a DataPlay és Zomba Recording között a napokban létrejött szerződés. A DataPlay egyébként idén májusban tervezi piacra dobni saját mini DVD-R-író berendezését, melynek ára 300 dollár körül alakul majd, a vele kompatibilis lemezek darabjáért pedig 5-12 dollárt kell majd fizetni.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05