Új Handspring-kommunikátorok

Tóth Kristóf, 2002. május 18. 21:08
A napokban különböző úton-módon nyilvánosságra került némi információ az elsősorban kéziszámítógépeiről ismert Handspring cég következő generációs kommunikátoráról, a Handspring Treo 270-ről, vagyis a Treo 270 eddigi története nagyon hasonló elődjének, a Treo 180-nak a történetéhez, ugyanis utóbbi kéziszámítógép specifikációi tavaly augusztusban hasonló körülmények közt kerültek nyilvánosságra, jóval a hivatalos bejelentést megelőzően.
Különböző források szerint a Handspring idén nyárra időzíti legújabb all-in-one kéziszámítógépének, a Treo 270-nek a bemutatkozását, melyről egyébként immár tudni lehet, hogy színes kijelzővel fog rendelkezni, billentyűzete elegáns háttérvilágítást kap, akkumulátorainak kapacitása pedig minden korábbi hasonló megoldásénál nagyobb lesz. Összességében egyébként elmondható, hogy a Treo 270 nagyon hasonlít a Handspring jelenleg forgalomban lévő modelljeihez, így például Palm OS operációs rendszer üzemel rajta, szörfölni a weben a Handspring saját fejlesztésű internetböngészőjével, a Blazerrel lehet, ezenkívül pedig a Treo 270 részét képezi a cég már jól ismert SMS alkalmazása is.

Annak ellenére, hogy a legújabb Handspring Treo kommunikátor elődjétől eltérően nem monokróm, hanem elméletileg nagyobb fogyasztású színes kijelzővel rendelkezik, a Treo 270 egy feltöltéssel mégis sokkal tovább képes működni, mint a Treo 180, mely nagyrészt a Treo 270 vadonatúj akkumulátorainak köszönhető. Konkrét adatokat tekintve, míg a Handsping Treo 180 2,5 órás beszélgetési és 60 órás készenléti idővel rendelkezik, addig a Handspring Treo 270-nel akár három órán keresztül is folyamatosan lehet beszélni, az újdonság készenléti ideje pedig nem kevesebb mint 150 óra.

Egyelőre nem lehet pontosan tudni, hogy a Handspring Treo 270 GPRS-kompatibilis lesz-e. Egyes források szerint elképzelhető, hogy a Treo 270 elődjéhez hasonlóan GPRS-támogatás nélkül kerül forgalomba, a debütálás után néhány hónappal pedig kiadnak hozzá egy olyan módosított szoftvert, mely immár GPRS-kompatibilissé teszi a készüléket. Magukat megnevezni nem kívánó források szerint egyébként a Handspring hamarosan egy minden eddiginél olcsóbb kommunikátorral, a Treo 90-nel is előáll, mely 459 dolláros áron színes kijelzőt, 16 MB memóriát és SD memóriaslotot fog kínálni a vásárlók részére.

Kulcsszavak: +fohir Handspring pda

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05