Tűz egy pekingi internetes kávéházban - 24 halott

MTI Sajtóadatbank, 2002. június 17. 08:10
Egy internetes kávéházban keletkezett Pekingben az a tűzvész, amelyben 24 ember meghalt és további 13 sérüléseket szenvedett vasárnapra virradóra.
A tűz a főváros északi részén tört ki, abban a negyedben, ahol több egyetem is található. Az áldozatok többsége fiatal, feltehetően egyetemista volt. A tűz egy téglaépület első emeletén működő internetes kávéházban keletkezett, s a benn lévők a betörések ellen az ablakokra felszerelt rácsok miatt nem tudtak kimenekülni. A szomszédos épületben lakók a benn lévők sikolyait, segélykiáltásait hallva az egyik ablakról lefeszítették a rácsot, és néhány sérültet kimentettek - írta szemtanúk beszámolója nyomán az AP.

Becslések szerint Kínában közel 34 millió rendszeres internetező van, de mivel viszonylag kevés család engedheti meg magának az otthoni számítógépet és az internet-előfizetést, rendkívül népszerűek a - gyakran napi 24 órán át nyitva tartó - internetes kávéházak. Bár a kormány nem nézi jó szemmel e helyeket, amelyek a hivatalos indoklás szerint a bűn melegágyai a pornográfiát - és a politikailag "kényes" nézeteket - kínáló honlapok miatt, s idén több ezer ilyen internetes kávézót bezártak a hatóságok, számuk meghaladja a 200 ezret.

Kulcsszavak: internetkávézó

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52