Lévay Örs az Antenna Hungária elnöke

Kovács Attila, 2002. július 26. 17:05
Az Antenna Hungária Rt. igazgatóságának július 26-i ülésén Lévay Örsöt - a főtulajdonos ÁPV Rt. jelöltjét - választották meg az igazgatóság elnökévé.
Lévay Örs 1989-ben az ELTE-n végzett mint okleveles geofizikus. 1994-ig kampánymenedzserként, majd gazdasági vezetőként az SZDSZ-ben dolgozott. 1994-1998 között a KHVM-ben volt miniszteri tanácsadó. 2000-ig a GJW PAPR tanácsadó cég vezető tanácsadója, ezt követően idén tavaszig a Fornax Rt. gazdasági vezérigazgató-helyettese volt. Jelenleg az IHM-ben a miniszter tanácsadója.

Mint ismeretes, az új összetételű, kilenctagú igazgatóságot az Antenna Hungária július 24-i rendkívüli közgyűlése választotta meg, mely döntött az elnök-vezérigazgatói poszt szétválasztásáról is. László Géza, a cég vezérigazgatója továbbra is igazgatósági tagként vesz részt a testület munkájában.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36