A 3Com felmondta szerződését a Dell-el

Kiss Ádám Zoltán Kiss Ádám Zoltán, 2002. szeptember 22. 17:48
A 3Com a harmadik nagy cég, mely felmondta megállapodását a Dell-el, így az új utakat kereső Dell nem forgalmazhatja a 3Com hálózati kapcsolóit. A Dell elismerte, hogy a 3Com értesítette döntéséről, melynek oka, hogy a Dell olyan területekre is szeretné kiterjeszteni tevékenységét, melyen a két cég már versenytársként jelenik meg.
Szinte ugyanez a helyzet állt be, és ugyanilyen lépések követték a Dell két korábbi lépését. A Dell forgalmazta a Cisco hálózati elemeit, és a Hewlett-Packard nyomtatóit, majd miután hasonló területen saját márkaneve alatt termékek megjelentetése mellett döntött, mind a Cisco, mind a HP felmondta szerződéseit, és kijelentette, hogy a jövőben riválisként kezeli a Dell Computert. A 3Com annyiban járt el enyhébben, hogy a beépített egységeket továbbra is leszállítják a Dell-nek, ám külön egységeket nem forgalmazhat a cég. A 3Com szóvivője kijelentette, hogy ha a Dell-vásárló számára 3Com részegységeket akar eladni, azt csak úgy teheti meg, ha más kereskedőtől veszi meg az árut. A 3Com, a Cisco, és a HP ellenlépéseit a jövőben valószínűleg további cégek követik, mivel a Dell azt tervezi, hogy a printerek, és hálózati-elemek után projektorok, és kéziszámítógépek forgalmazását is megkezdi saját márkaneve alatt.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36