Együttműködési megállapodás az IHM és a MOSZ között

MTI Sajtóadatbank, 2002. október 16. 07:05
Együttműködési megállapodást írt alá az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségével (MOSZ) egyes tevékenységeik összehangolásáról.
A megállapodás értelmében az IHM és a MOSZ együttműködnek a Nemzeti Fejlesztési terven belül az Információs társadalom- és gazdaságfejlesztési program megvalósításában, valamint az EU integrációval, és az információs társadalom megteremtésével kapcsolatos tevékenységeikben.

A MOSZ és az IHM a megállapodás kiemelt céljának tekinti a mezőgazdasági termelők információs társadalomba való bekapcsolódásának, informatikai felkészültségének és ellátottságának javítását, valamint az informatikai eszközök széles körű használatának elterjesztését a mezőgazdasági termelésben - áll a közleményben.

A közlemény szerint Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter, valamint Nagy Tamás, a MOSZ elnöke időszakonként személyes egyeztetést tart a legfontosabb informatikai és hírközléspolitikai kérdésekről és a nagyobb érdeklődésre számot tartó szakmai ügyekről. Ezen felül felmérik a jövőbeni együttműködés konkrét lehetőségeit.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36