Az AMD továbbra is potenciális partnerének tekinti a UMC-t

Tóth Kristóf, 2003. január 19. 08:45
Hector Ruiz, az Advanced Micro Devices (AMD) vezérigazgatója a napokban azt nyilatkozta, hogy a legnagyobb szerződéses félvezetőgyártók között nyilvántartott United Microelectronics Corporation (UMC) továbbra is az AMD egyik potenciális partnere lehet egy vadonatúj, 300 milliméter átmérőjű szilíciumszeletekkel operáló gyártóüzem felépítésében.
Mint ismeretes, az AMD és a UMC vezetői a tavalyi év végén aláírtak egy memorandumot, mely kimondja, hogy a két nagyvállalat a közeljövőben Szingapúrban közös erővel fel fog építeni egy új high-tech gyártóüzemet. Ezt követően az AMD munkatársai a napokban bejelentették, hogy az AMD a jövőben szoros együttműködést kíván folytatni a világ egyik legnagyobb számítógépgyártó cégével, az IBM-mel, mely bejelentést követően szakmai körökben komoly kétségek alakultak ki azzal kapcsolatban, hogy az AMD és a UMC kapcsolata a jövőben is felhőtlen lesz.

Ruiz az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy az IBM-mel kötött együttműködési szerződés nincs befolyással a cég UMC-vel ápolt kapcsolataira, és bár egyelőre még korántsem biztos, hogy az AMD a UMC segítségével építi fel az említett új szingapúri üzemét, az AMD a UMC-re továbbra is mint közeli partnerére kíván tekinteni. Ruiz elmondta, hogy cége néhány hónapon belül végleges döntést hoz azzal kapcsolatban, hogy az új gyártóüzemet Szingapúr pontosan melyik régiójában építik majd fel, illetve azzal kapcsolatban, hogy az üzem felépítésében melyik partnercég segítségére tart igényt.

"Szingapúri új üzemünkben 2006-ban már javában folynia kell a 300 milliméter átmérőjű szilíciumszeletekből történő chipgyártásnak, vagyis legkésőbb 2005-ben meg kell kezdeni az üzem építési munkálatait. Amíg az új üzem fel nem épül, a drezdai Fab 30-as üzem gyártókapacitása minden bizonnyal elegendő lesz. Ebben az üzemben egyébként hamarosan megkezdődik a 0,09 mikronos gyártási technológiákra történő átállás" - nyilatkozta Ruiz, majd hozzátette, hogy az első 0,09 mikronos csíkszélességű AMD processzorok várhatóan már az idei év utolsó negyedévében forgalomba fognak kerülni, előtte viszont még tavasszal be fognak mutatkozni a cég első x86-64 architektúrájú chipjei, az Athlon 64, illetve az Opteron típusjelzésű processzorok.

Kulcsszavak: AMD +céginfo UMC

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36