A Motorola 12 millió dollárt fizet az Iridium kárvallottjainak

Kiss Ádám Zoltán Kiss Ádám Zoltán, 2003. március 7. 09:57
A Motorola bejelentette, hogy a csődbement Iridium műholdas telefonszolgáltató befektetőinek összesen mintegy 12 millió dollárt fizet ki a per lezárásaképpen. Ez nem rossz eredmény, tekintve, hogy az öt főbb hitelező közül az egyik önmagában 800 millióra perelte a céget.
A 90-es években nagy csinnadrattával bevezetett műholdas telefonszolgáltatások később anyagi bukásnak bizonyultak, és mivel az Iridium mögött leginkább a Motorola állt, most a vállalton a fizetés sora. A technológia azért nem vált elterjedtté, mert a mobiltelefonok a roaming szolgáltatással, majd később az internetalapú megoldásokkal ugyanazt tudták biztosítani, mint a műholdas rendszerek. Az átlagos felhasználó számára azonban a mobiloknál két dolog nem jelenik meg: a hatalmas telefonok, és a 6 dollár körüli igen borsos percdíjak. Az Iridium 1998-as bemutatkozása után hatalmas költségei, és a csekély érdeklődés következtében 1999-ben már csődöt is jelentett. Bár ez a per lezárult, az ügynek még koránt sincs vége, a Motorolát a befektetési biztosítás nélküli hitelezők is perelik, ebben az esetben a teljes kárösszeg meghaladja a 4 milliárd dollárt.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36