Graphisoft I. negyedév: 796 ezer euró nyereség
A Graphisoft árbevétele 3,5 százakkal csökkent, 6,438 millió eurót tett ki az év első három hónapjában.
Az európai piacon az eladások az idén 9,9 százalékkal meghaladták a bázisidőszak árbevételét. Ebből a régióból 4,328 millió euró bevétel származott, ami az összes árbevétel kétharmada.
Az amerikai piacon azonban 32 százalékkal 1,044 millió euróra csökkent az árbevétel a kedvezőtlen gazdasági helyzet és a háború következtében kialakult bizonytalanság miatt.
A társaság értékesítési költségei több mint 30 százalékkal, az üzemi költségek pedig 8 százalékkal csökkentek, ami valamelyest ellensúlyozta az árbevétel visszaesését.
A bruttó fedezet 1,2 százalékkal javult, 5,756 millió eurót tett ki az év első három hónapjában.
A költséghatékonyság javulásának eredményeként az EBITDA (kamat, adózás, értékcsökkenés és amortizáció nélküli eredmény) 1,2 millió euróra nőtt a 2002 első negyedévi 671 ezer euróról.
Az Amszterdamban bejegyzett Graphisoft N. V. jegyzett tőkéje 243 ezer euró, a társaság saját tőkéje 41,382 millió euró volt az első negyedév végén.
A Graphisoft részvények a Budapesti Értéktőzsde A kategóriájában forognak, a szerdai kereskedésben 840 forintot értek. Az elmúlt egy évben 515 és 1238 forint közötti árfolyamon kötöttek rájuk üzleteket.
Kapcsolódó cikkek
- Graphisoft: 50 százalékkal nőtt a nettó nyereség
- Bevétel- és profitnövekedés a Nemetscheknél
- HostLogic: tavaly 25 százalékos növekedés
- 611 millió dolláros veszteségről számolt be az AMD
- Nokia-negyedév: csaknem 10 milliárd eurós eladás
- A Nemetscheké a Graphisoft
- Graphisoft: Már csak egy hét…
- Graphisoft, 2006 - 1,259 millió euró veszteség
- Graphisoft Park: a vártnál kedvezőbb működés
- Nemetschek: PSZÁF jóváhagyás a Graphisoft-felvásárláshoz
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
7-Zip 24.05
Kitűnő, ingyenes tömörítő Windowshoz. Betömörítés / kitömörítés: 7z, XZ, BZIP2, GZIP, TAR, ZIP és WIM. Csak kitömörítés: ARJ, CAB, CHM, CPIO, CramFS, DEB, DMG, FAT, HFS, ISO, LZH, LZMA, MBR, MSI, NSIS, NTFS, RAR, RPM, SquashFS, UDF, VHD, WIM, XAR és Z.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.