IBM DB2 workshop egyetemi oktatók számára
Az IBM 2002. novemberéig 12 európai egyetemmel állt kapcsolatban a DB2 Egyetemi Projekt keretében, elsősorban német nyelvterületen. Az elmúlt év novemberében az IBM úgy döntött, hogy bővíti ezt a kört két további egyetemmel a Közép-Kelet-Európai régióban. A pályázatot az egyetemek közreműködésével az IBM helyi szervezetei készítették elő. Az IBM Magyarországi Kft. rendhagyó módon nem egy egyetemet nevezett be, hanem az összes hazai felsőoktatási intézményt, így a magyar felsőoktatás megkapta a csatlakozás lehetőségét.
Magyarországon az intézmények közül 3 évenként az előző időszak teljesítménye alapján választják ki az intézmények közül a szakmai vezetőt, a közvetlen kapcsolattartó szervezetet - amely jelenleg az ELTE. A kiválasztás szempontjai például az adott témában születendő diplomamunkák vagy szakdolgozatok, TDK munkák, megkezdett PhD tevékenységek és az IBM DB2 minősített vizsgák száma.
Az IBM Egyetemi programjáról:
Az IBM Scholars Program azért jött létre, hogy felsőoktatási intézmények karai, és kutatói részére biztosítsa az IBM által felkínált akadémiai és kutatási lehetőségeket, forrásokat és egyéb előnyöket. Az IBM Tudományos Program IBM szoftverek, hardverek és technológiák széles skálájára terjed ki. Emellett a program előnyeihez tartozik még a társított oktatási anyagok és tantervek hozzáférhetősége, a kedvezményes könyvvásárlás és rendezvénybelépők, a műszaki támogatás, a közösségi források használata és még sok egyéb kedvezmény.
A Scholars program része a DB2 Egyetemi Program, melynek célja partneri kapcsolatok kiépítése az adatkezelés területén az EMEA régió (Európa, Közel-Kelet és Afrika) kiválasztott egyetemeivel. A továbbképzéseket a németországi böblingeni IBM laboratórium által koordinált, DB2 tanácsadókból álló csapat tartja. A szakértők testre szabott segítséget nyújtanak az egyetemeknek a DB2 termékek tanrendbe való beillesztéséről, így például közreműködnek a tanárképzés, a szakértői workshopok és a DB2 minősítések megszerzésében.
Kapcsolódó cikkek
- Informatikai felkészítés érzékszervi fogyatékosoknak
- Új kurzusokkal bővül a Cisco Hálózati Akadémia képzési portfóliója
- Megalakult az Észak-alföldi Informatikai Klaszter
- Három osztállyal indul ősztől az Első Magyar Webgazdasági Szakközépiskola
- SAP: kompetencia-központ a Debreceni Egyetemen
- Reklámszakmai képzés indul októberben
- Nemzetközi díjat kapott a Csodafa és Sulinet Digitális Tudásbázis
- IBM: SOA témájú nemzetközi konferencia Budapesten
- Kiemelkedően jó Grepton eredmények a Microsoft támogatási pályázatán
- Következő generációs CRM a felsőoktatásnak
Június 11-én ismét megérkezik Magyarországra a Startup Safari Budapest
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Bővíti a napenergia-kapacitást üllői gyártóüzemében a Lenovo
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).