Készül az első hidrogénhajtású repülőgép

Tóth Kristóf, 2003. május 14. 08:43
[smallimage 1 left] Az üzemanyagcellákról leggyakrabban az autóipar legkorszerűbb fejlesztései kapcsán szoktunk hallani. Most azonban egy újabb járműtípus is beszáll a fejlesztésekben, ugyanis a világ első ember repülte üzemanyagcellás repülőgépe 2003 decemberében megkezdheti első próbaútjait.
A kísérleti egyszemélyes gép, melyet az amerikai Boeing űrrepülési cég épített, teljes mértékben két 25 kilowattos üzemanyagcellára hagyatkozik meghajtásként felszállás után. Az üzemanyagcellák elektromos energiával látják el a légcsavaros motort, emellett a repülőgépnek szüksége van akkukra is a felszálláshoz megfelelő sebesség eléréséhez.

"Most végre alkalmunk nyílik, hogy bemutassuk, az üzemanyagcellák biztonságosak és használhatók" - mondta Judith Agar a brit Intelligent Energy képviseletében. Ez a cég készítette el a Boeing megrendelésére az üzemanyagcellákat. "Alapvetően a mostani gép egy átalakított vitorlázógép, így biztonságosan megoldható a leszállás, ha a meghajtással bármi gond adódna."

Az üzemanyagcellák az elemekhez hasonlóan vegyi reakcióval keltenek elektromosságot hidrogénből és oxigénből, a folyamat mellékterméke némi hő és víz. A különbség az, hogy míg az elemeket kifogytuk után el kell dobni, az üzemanyagcella mindaddig üzemel, amíg üzemanyagot töltünk bele. A cellákat hosszú távon a belsőégésű motorok alternatívájaként tartják számon, ami jelentősen csökkenthetné az üvegházgázok kibocsátását.

Egy amerikai cég, a Lynntech már épített üzemanyagcellákat egy legénység nélküli, hosszú távú megfigyelő repülőgéphez. Craig Andrews, a Lynntech képviselője szerint azonban megvalósíthatatlan egy kis sportrepülőgépnél nagyobb légi jármű meghajtása a jelenlegi üzemanyagcella technológiával.

"Nem az üzemanyagcella jelenti a problémát, hanem a hidrogén tárolása" - nyilatkozott a New Scientist magazinnak. Egy nagyobb repülőgép számára elegendő energia biztosítása jóval több hidrogént igényel, mint aminek a szállítása megvalósítható.

Ennek ellenére a Boeing nagyobb repülőgépeken is tervezi az üzemanyag cellák bemutatását, igaz első lépésben nem a meghajtó rendszer közvetlen kiegészítőjeként, hanem mint a világítás, fűtés és a repülés közbeni szórakoztatási alkalmatosságok kisegítő energiaforrásaként. Az óriásgépek jelenleg a főhajtóművek által feltöltött akkukat használnak. Agar szerint már az üzemanyagcellák ilyen jellegű felhasználásával is csökkenthető a légszennyezés.

"Az üzemanyagcellák lényegesen tisztábbak és csendesebbek, mint a kisegítő energiaegységek, kevesebb mozgó résszel rendelkeznek és több, mint kétszer annyi elektromosságot képesek elő állítani, mint a jelenleg alkalmazásban álló egységek" - nyilatkozott a Boeing szóvivője.

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

A Rakuten Viber visszatér a Formula E-be

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális vezetője örömmel jelenti be, hogy az ERT Formula E csapattal kötött új partnerség révén visszatér az ABB FIA Formula E World Championshipbe.

2024. május 11. 15:36

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

HONOR tippek ahhoz, hogy óvjuk adatainkat

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 11:36

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36