Matáv, I. negyedév: 22,3 milliárd forint eredmény

MTI Sajtóadatbank, 2003. május 14. 10:00
A Matáv Rt. 22,32 milliárd forint adózott eredményt ért el 2003 első negyedévében, ami 2,3 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi 21,819 milliárd forintot.

A szerdán közzétett, konszolidált, nem auditált, a nemzetközi pénzügyi jelentési szabványok (IFRS) alapján készített eredménykimutatás szerint a Matáv az első negyedévben 144,931 milliárd forint árbevételt ért el, szemben az egy évvel korábbi 140,983 milliárd forinttal.

A Matáv nettó eredménye 19,018 milliárd forint volt az első negyedév végén, ami 4,7 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál.

A nettó eredmény meghaladja az elemzők által várt 17,443 milliárd forintot.

A Matáv kamat és tőketörlesztés, adózás és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 66,7 milliárd forint volt, 13,3 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál.

A társaság üzemi eredménye 21,2 százalékkal 36,4 milliárd forintra nőtt.

Az elemzők 29,26 milliárd forint üzemi eredményt vártak.

A Matáv a korábbi létszámcsökkentési bejelentéssel összhangban, az anyavállalatnál 8 százalékkal mérsékelte a létszámot az elmúlt három hónap során: ennek eredményeként az egy alkalmazottra jutó vonalszám 340-re nőtt a 2002. év végi 315-ről.

A vezetékes szegmens bevételei gyakorlatilag nem változtak, az első negyedévben 82,2 milliárd forintot tettek ki.

A vezetékes penetráció kis mértékben, 38,1 százalékra csökkent a 2002 első negyedévi 39,2 százalékról. Eközben az ISDN csatornák száma 7,9 százalékkal, 516 ezerre nőtt.

A szélessávú internetezést is lehetővé tevő ADSL vonalak száma 2002 decemberéhez képest több mint 30 százalékkal, 44 486-ra nőtt.

Kulcsszavak: Matáv Axelero +céginfo

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

A Rakuten Viber visszatér a Formula E-be

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális vezetője örömmel jelenti be, hogy az ERT Formula E csapattal kötött új partnerség révén visszatér az ABB FIA Formula E World Championshipbe.

2024. május 11. 15:36

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

HONOR tippek ahhoz, hogy óvjuk adatainkat

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 11:36

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36