Az Nvidia bemutatta a Quadro FX 500-at

Tóth Kristóf, 2003. május 22. 22:19
Az Nvidia hivatalosan bejelentette professzionális kategóriába tartozó legfrissebb újdonságát, a Quadro FX 500-at, mely szolgáltatásait tekintve semmivel sem tud kevesebbet, mint a korábban debütált Quadro FX 1000, vagy Quadro FX 2000, azonban jelentősen olcsóbb azoknál.
A korábbi pletykáknak megfelelően a Quadro FX 500 az Nvidia asztali grafikus megoldásai esetében használatos GeForce FX 5600-as grafikus processzorra épül, noha az eredeti chip némi továbbfejlesztésen és optimalizáción azért átesett. Az Nvidia a Quadro FX 500 hivatalos bejelentésekor nem árulta el az újdonság működési órajeleit, azonban a PNY, illetve a Leadtek néhány napon belül piacra dobja első Quadro FX 500 alapú termékeit, és akkor megtudhatjuk majd a pontos mag-, illetve memória frekvenciákat. Az Nvidia munkatársai a bejelentés kapcsán egyébként arra helyezte a hangsúlyt, hogy a Quadro FX 500 azonos ár mellett mintegy 20 százalékkal nagyobb teljesítményt nyújt mint közvetlen elődje.

A Quadro FX 500 alapját képező GeForce FX 5600-as GPU többek közt teljes körű DirectX 9.0 kompatibilitással, pixel és vertex shaderekkel, memória sávszélesség takarékos technológiákkal, valamint Intellisample 2.0 antialiasing megoldással rendelkezik. A világ legnagyobb szerződéses chipgyártója, a TSMC (Taiwan Semiconductor Manufacturing Company) gyártósorain a legmodernebb 0,13 mikronos technológiák segítségével készülő grafikus processzor ezenkívül négy renderelő futószalagot tudhat magáénak, és maximum 256 MB DDR (Double Data Rate) SDRAM memóriát támogat, azonban sajnos csak 128 bites interfészen keresztül. Mint ismeretes, a közelmúltban debütált GeForce FX 5900 esetében a legjelentősebb teljesítménynövekedést az új, immár 256 bitesre kibővített memóriainterfész okozta.

Az Nvidia szerint a Quadro FX 500 ugyan lassabb lesz, mint az előző generációs Quadro 900 XGL, azonban mintegy 20 százalékkal nagyobb lesz a teljesítménye, mint az előző költséghatékony professzionális Nvidia grafikus megoldásnak, a Quadro 550/580 XGL-nek. A külön slotot igénylő hűtési rendszert mellőző, D-Sub, valamint DVI-I csatlakozókkal ellátott Quadro FX 500 ára 449 dollár.
Kulcsszavak: NVIDIA grafikus kártya

Ultraerős, nyilvános gyorstöltő várja az e-kamionokat Ausztriában

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 15:27

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Az MI bevezetése csak az út kezdete, a helyes alkalmazása sok vállalkozás számára már most is létkérdés a versenyképességhez

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 14:01

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36