SMS-ből MMS
A WIND vitte a piacra a FunMail p2p MMS üzenettechnológiáját saját - SMSurprise - márkanév alatt, kihangsúlyozva, hogy milyen előnyökkel járhat, ha a szöveges üzenetet, az üzenet tartalmára épülő képek, animációk is kísérik. A FunMail értékesítésért és marketingért felelős elnökhelyettese, Andy Baldocchi elmondta, hogy "az általunk fejlesztett MMS üzenettechnológia a maga nemében egyedülálló, hiszen kombinálja a szöveges üzeneteket az azzal rokon képekkel, grafikákkal, animációkkal."
A szolgáltatással elsőként a conVISUAL-lel közösen Olaszországban indítják el, de a tervek szerint ki kívánják terjeszteni Európára is.
Kapcsolódó cikkek
- Még egyszerűbb SMS-ben lottózni
- Napi 60 sms-t küldenek a koreai tizenévesek
- Új djuice kártyás csomag a Pannontól
- Ezer SMS ajándékba a Vodafone-tól
- T-Mobile: Új MobilOtthon Prémium díjcsomag
- T-Mobile: újabb SMS- és MMS-rekordok dőltek meg az ünnepek alatt
- Karácsonykor SMS küldésben minden eddigi rekordot megdöntöttek a T-Mobile-osok
- SMS-ben is feladhatók az Expressz-apróhirdetések
- Olcsó SMS-küldés MSN, ICQ, AIM, Yahoo, Gmail (Gtalk) messenger programokból
- Népszerű az ingyenes MMS-hétvége a Pannonnál
Már lehet jelentkezni a ProSuli tanároknak szóló pályázatára
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
WinDirStat 1.1.2.80.4.
A hordozható program látványosan megjeleníti a merevlemezen található összes fájlt, méret szerint rangsorolja azokat, az ablak alsó részén pedig különböző színekkel mutatja, hogy egyes fájlok mennyi helyet foglalnak el a lemezen.