Számos kijelzőújdonság a SID 2003-on
Az iSuppli piackutató cég szerint 2007-ben már nem kevesebb mint 29 millió, folyadékkristályos kijelzővel szerelt televíziós készüléket fognak eladni, ami rendkívül dinamikus növekedést jelent ahhoz képest, hogy a tavalyi esztendőben még csak mintegy 1,4 millió darab ilyen új generációs televízió került forgalomba. Említésre méltó, hogy az LCD televíziók piacán rövid időn belül sokkal nagyobb nyereségre lehet számítani, mint a notebook, illetve asztali PC kijelzők piacán, így pedig már érthetővé válik, hogy az idei SID kiállításon miért az új generációs TV-k voltak a középpontban.
A Sharp a SID 2003-on mutatta be eddigi legnagyobb, 37 colos képátlóval rendelkező LCD televízióját, mely a cég által kifejlesztett ASV (Advanced Super View) technológiára épül, és 3,15 millió képponttal, valamint mindössze 15 milliszekundumos válaszidővel rendelkezik. Ugyancsak most debütált az LG.Philips eddigi legnagyobb, 52 colos képátlójú LCD televíziója, mely még a Sharp újdonságáénál is jobb, konkrétan 12 milliszekundumos válaszidővel rendelkezik. A végére maradt a csattanó: a Samsung most debütált 54 colos LCD televíziója 6, azaz hat milliszekundumos válaszidővel rendelkezik.
Kapcsolódó cikkek
- A Dell cáfolja a kivonulást az LCD TV piacról
- Kilép a Dell az LCD TV üzletágból?
- DCR: új mérési módszer a monitorok kontrasztarányára
- 22"-es, szélesvásznú Hyundai LCD-k kedvező áron
- 24"-es, 16:10-es Samsung LCD igényes felhasználóknak
- Két új Dell LCD
- 22"-es, szélesvásznú Acer LCD játékkedvelőknek
- Öt új TFT monitorral bővült a Dell portfóliója
- Sharp 65 hüvelykes monitor
- 19"-es, 2 ms-os BenQ LCD
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Rename Master 3.18
Sok fájl átnevezése eléggé fárasztó munka, ezért is nagy segítség ez az ingyenesen használható, remekül testre szabható szoftver, amely nagy mennyiségű állományok csoportos és gyors átnevezésére használható.
Password Cracker 4.8.2.567
Elfeledett jelszavaink visszaszerzésében nyújt hathatós segítséget ez az apró és nagyon egyszerűen használható alkalmazás. Csupán a csillagokkal, vagy más karakterekkel kitöltött jelszómező fölé kell húzni az egerünket, és máris láthatjuk az eredményt.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.