Deutsche Telekom-Telefónica együttműködés

MTI Sajtóadatbank, 1999. július 27. 22:01
A Deutsche Telekom és a spanyol Telefónica megegyezett nemzetközi szolgáltatásai egyesítésében - jelentette hétfőn a Frankfurter Allgemeine Zeitung, de a hírt a spanyol társaságnál később kereken cáfolták, a Deutsche Telekomnál pedig nem kommentálták.
A két országos távközlési vállalat a szövetségbe elsősorban európai és latin-amerikai tevékenységét akarja összevonni, de hazai piaci tevékenységüket önállóan végzik ezentúl is - írta az újság, további részletek nélkül. Tervezik észak-amerikai üzletük egyesítését is, de még nem döntöttek, hogy ebbe bevonnak-e harmadik partnert.

A megállapodást még jóvá kell hagyniuk a felügyelőbizottságoknak, továbbá a spanyol kormánynak, amelynek vétójoga van a Telefónica stratégiai döntéseiben - olvasható az újságban.

A Telefónica hétfő délelőtt hivatalos közleményt adott ki, amelyben még az esetleges tárgyalásokat is cáfolta. "Semmilyen kapcsolatfelvétel nem volt bármilyen megállapodás ügyében" - áll a közleményben. A Deutsche Telekom szóvivője az AFP hírügynökség érdeklődésére azt mondta, hogy nem fűz megjegyzést spekulációkhoz.

Mióta a Deutsche Telekom tavasszal megpróbálta megszerezni a Telecom Italiát az Olivetti orra elől, és ez nem sikerült neki - de e próbálkozásra ráment korábban kötött szövetsége a France Télécommal -, a német távközlési cég állandóan nemzetközi partnert keres. A német sajtóban rendszeresen megjelennek híradások a Telefónicával folytatott megbeszélésekről, valamint a Deutsche Telekom törekvéséről a brit One-2-One mobilhálózat megszerzésére.

Friss kutatás: napi szinten sokat használnak tévét a magyarok, ennyit költenek rá

Szinte minden háztartásban van legalább egy tévé, minden harmadik magyar két készülékkel is rendelkezik, viszont a legtöbben maximum 150 ezer forintot szánnak rá – derült ki egy friss kutatásból. A Hisense legújabb felmérése rávilágított arra, hogy a magyarok jelentős része továbbra is elsősorban hagyományos tévénézésre használja a készülékét, habár ez csökkenő tendenciát mutat 2022 ősze óta, miközben a streaming szolgáltatásokat többen használják. Új készülék vásárlásakor a magyaroknak az ár a legfontosabb szempont, de mindössze a megkérdezettek 17 százaléka tervezi új tévé beszerzését.

2024. május 29. 11:29

Együtt a korszerű oktatásért

Megújult a SIÓ-Eckes iskolásokat támogató pályázata: a 2024-től „Köszi, SIÓ!” néven futó programban a vállalat az iskolák digitális oktatásának támogatását tűzte ki célul, hogy a gyerekek és a pedagógusok még több korszerű eszközhöz juthassanak. A sikeresen pályázó intézmények összesen 150 tablettel lehetnek gazdagabbak, sőt a modernizáció mellett elfogadásra motiváló mesével és óratervvel is segíti a tanárok munkáját a vállalat. A pályázatok online leadására 2024. július 14-éig van lehetőség.

2024. május 29. 09:57

Ennyit költenek a magyarok egy új tévére

Szinte minden háztartásban van legalább egy tévé, minden harmadik magyar két készülékkel is rendelkezik, viszont a legtöbben maximum 150 ezer forintot szánnak rá – derült ki egy friss kutatásból. A Hisense legújabb felmérése rávilágított arra, hogy a magyarok jelentős része továbbra is elsősorban hagyományos tévénézésre használja a készülékét, habár ez csökkenő tendenciát mutat 2022 ősze óta, miközben a streaming szolgáltatásokat többen használják. Új készülék vásárlásakor a magyaroknak az ár a legfontosabb szempont, de mindössze a megkérdezettek 17 százaléka tervezi új tévé beszerzését.

2024. május 29. 09:02

"Pénz, de honnan? 2024."

Beindultak és egész évben kitartanak az előnyös pályázati kiírások kkv-knak, és sorra hirdetik meg a KAP, az agrárium idei pályázati kiírásait. A "Pénz, de honnan? 2024" roadshow utolsó, budapesti állomásán június 20-án is sok új kedvezményes, támogatott forrást hoznak az előadók Közép-Magyarország kkv-döntéshozóinak és az agrárium szereplőinek.

2024. május 28. 20:37

A fejletlen töltési infrastruktúra lassítja az autóipar elektromos átállását

Sikeres évet zárt a MAGE és a hazai járműipar. Az elmúlt évben a MAGE intenzíven tartotta a kapcsolatot az Európai Autógyártók Szövetségével (ACEA). Ma már az európai szövetséggel egyetértésben az a vélemény, hogy az autóipari vállalatok dekarbonizációs elkötelezettsége mellett, minden tagországi szövetségnek lobbiznia kell, hogy kormányaik támogassák az átállást segítő feltételek biztosítását az EU-ban. A szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére vonatkozó elvárások teljesítéséhez szükség van egy európai szintű egységes töltési infrastruktúra kiépítésére. Interjú Krisztián Róberttel, a MAGE elnökével.

2024. május 28. 20:16

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52