Az Intel új kutatóközpontot létesít Írországban

forrás Prim Online, 2003. július 1. 15:52
Charlie McCreevy ír pénzügyminiszter bejelentette, hogy az Intel a Kildare megyében található leixlipi létesítményében informatikai innovációs központot hoz létre, az IDA Ireland támogatásával, a kutatási és fejlesztési lehetőségek kezdeményezés keretében.
A központ az élvonalbeli, innovatív IT megoldások és technológia kutatásáért és fejlesztéséért (K&F) globális szinten lesz felelős. Az Intel összesen több mint 12 millió eurót fektet be a központ fejlesztésébe. Kezdetben 40 tapasztalt K&F mérnök dolgozik majd a központban. Az innovációs központ együttműködési kapcsolatokat alakít ki a kutatás és fejlesztés területén az írországi főiskolákkal és egyetemekel – mint pl. a Trinity College, a University College és az MIT európai médialaboratóriuma Dublinban –, de együttműködésre törekszik Európa számos más egyetemvárosával és kutatóintézményével is. Figyelmet fordítanak majd olyan szoftverekre és rendszerekre, amelyek a hálózaton belüli erőforrások összekapcsolását és megosztását segítik elő. Különös hangsúlyt fektetnek majd a mobil dolgozók számára szolgáló megoldások kifejlesztésére, a kéziszámítógépek és a hordozható/viselhető eszközök vonatkozásában. Az oktatási és e-learning technológiák kifejlesztése szintén a tevékenység főáramába tartozik majd.

Új magyar fejlesztésű AI szoftver írja át a nemzetközi üzleti világot a vendéglátóiparban

Exkluzív budapesti esemény keretében mutatták be a hazai szakmai közönségnek május 23-án, az Everguest Intelligence-t. A mesterséges intelligencia a szemünk előtt alakítja át és forgatja fel a turizmus és a vendéglátás mindennapjait. Az Everguest legújabb fejlesztése pedig már a piaci bevezetése előtt jelentős figyelmet kapott, mostanra pedig már több mint 250 szálláshely iratkozott fel a várólistára. Azóta a szoftvert már nemzetközi környezetben, Bécsben, Barcelonában és Amszterdamban is bemutatták, mindenhol kitörő sikert aratva. Az eseményen szó esett az AI emberi vonatkozásairól is.

2024. május 27. 20:19

Már Magyarországon is elérhető az eMAG Genius hűségprogram

Az eMAG elindította Magyarországon a Genius nevű előfizetéses hűségprogramját, amelyen keresztül többek között ingyenes szállítást és heti dedikált kedvezménykampányokat kínál. Az eMAG Genius előfizetői több mint hatmillió – Genius jelvénnyel ellátott – termékre vonatkozóan vehetik igénybe az előfizetést, amelyek az eMAG, és a Marketplace platformon működő partnerkereskedők kínálatában érhetők el.

2024. május 27. 19:05

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

Exkluzív budapesti esemény keretében mutatták be a hazai szakmai közönségnek május 23-án, az Everguest Intelligence-t. A mesterséges intelligencia a szemünk előtt alakítja át és forgatja fel a turizmus és a vendéglátás mindennapjait. Az Everguest legújabb fejlesztése pedig már a piaci bevezetése előtt jelentős figyelmet kapott, mostanra pedig már több mint 250 szálláshely iratkozott fel a várólistára. Azóta a szoftvert már nemzetközi környezetben, Bécsben, Barcelonában és Amszterdamban is bemutatták, mindenhol kitörő sikert aratva. Az eseményen szó esett az AI emberi vonatkozásairól is.

2024. május 27. 17:30

Pár nap és indul a Samsung fesztivál

A nyár beköszöntével több sportesemény is elrajtol, itt az ideje a közös szurkolásnak. Ezzel párhuzamosan, 2024. június 3-án 10 órakor indul a Samsung fesztivál, a vállalat háromhetes promóciója, amely során a felhasználók 2024. június 24-én 9 óráig kedvezményekkel válogathatnak a Samsung legújabb zászlóshajó mobilkészülékei, tévéi és csatlakoztatható háztartási gépei közül*, hogy az új eszközökkel még magával ragadóbb szurkolói élményt élhessenek át a nyári meccsnézések alkalmával.

2024. május 27. 17:09

Clipboard Master 5.8.0 Build 59262

A Clipboard Master egy profi alkalmazás, amely külön fájlokban képes tárolni a vágólapra másolt szövegeket, képeket és fájlokat, így azok nem vesznek el, bármikor visszakereshetők.

2024. május 27. 16:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17