Az első gépek már gazdára találtak

forrás Prim Online, 2003. július 5. 08:08
Június 30-a jelentőségteljes nap volt a számítástechnikai piacon 1984 óta jelen lévő Qwerty Computer számára, hiszen azon a napon ünnepélyes keretek között átadták az első sulinetes vevőknek a matricával ellátott akciós számítógépeket, s mint elmondták, ezután a szállítás folyamatossá válik. A Qwerty Computer a Sulinet Expressz pályázat kiemelt nyerteseként nem csupán konzorciumi alvállalkozóként, hanem önállóan, a Qwerty márkájú számítógépek gyártójaként is részt vesz a programban.
Hatféle jó minőségű, komplett Qwerty számítógépet – a pályázat kiírásának megfelelően valamennyit monitorral, modemmel, pendrive-val és jogtiszta operációs rendszerrel –, ötféle márkás notebookot és egyéb kiegészítő számítástechnikai hardver- és szoftvertermékeket forgalmaznak nagyon kedvező feltételekkel. A gépeket a legkülönfélébb felhasználói igényeknek megfelelően állították össze, az egyszerűbbtől (szövegszerkesztés, táblázatkezelés, internet) a legbonyolultabbig (különböző grafikus felhasználások, DVD-írás), mint azt a mellékelt táblázat pontosan részletezi. Olyan bérleti konstrukcióban is kaphatók, amelyben kezdőrészlet nélkül, három év alatt egyenlő részletekben kell törleszteni, így a kifizetett összegből háromszor 60 ezer, azaz 180 ezer forint igényelhető vissza a személyi jövedelemadóból, ezáltal az olcsóbb számítógép-konfigurációk majdhogynem ingyen, a drágábbak pedig az eredeti ár töredékéért kerülnek a vásárlókhoz. A részletfizetéshez a hitelbírálatot a bank végzi; a vevőknek úgynevezett egységcsomagot adnak, amelyben a papírok intézéséhez szükséges valamennyi útmutatás, nyomtatvány megtalálható. A számítógépekhez 3 év Qwerty-garancia tartozik: az első 18 hónapban teljes körű, a második 18 hónapban pedig a javítás továbbra is ingyenes, csak a beépített alkatrészekért kell fizetni.

A Qwerty Computer a http://www.qwerty.hu/sulinet.php oldalon részletesen közöl minden, a Sulinet Expressz programmal kapcsolatos általános és a Qwerty gépek vásárlásával kapcsolatos konkrét információt. Megtalálható a négy elárusítóhely pontos címe, telefonszáma, sőt egy élő fórum is működik, amelynek keretében a cég vezetői folyamatosan válaszolnak az érdeklődők kérdéseire, felvetéseire. A válaszok közül hadd adjunk most közre néhány, feltehetően sokakat érdeklő mondatot. Például az összes átlapozott dokumentum közül egyedül itt szerepel a következő kitétel: „a Sulinet Expressz-pályázat nem támogatja az egyénileg összeállított konfigurációjú számítógépek megszerzését. A pályázat keretében nagyon sokféle konfiguráció vásárolható meg, amelyek az igények teljes skáláját kielégítik." A fórumozók azt is firtatják, hogy miért lehet a bevásárlóközpontokban olcsóbb akciós gépeket kapni, mint a Sulinet Expressz termékválasztékában. A válasz: „A bevásárlóközpontokban kapható akciós számítógépek és notebookok nem hasonlíthatók össze a Sulinet-pályázat termékválasztékával, mert a pályázat kiírásában nagyon szigorú műszaki garanciális és minőségi feltételeknek kellett eleget tenni." A legtöbb megjegyzés persze arra vonatkozik, hogy miért késett eddig a program, s bizony nem irigyeljük a válaszadókat, akiknek többnyire az OM magyarázkodásaiért kellett tartaniuk a hátukat.

Reméljük, június 30-ával ennek is vége, s az első átadott gépeket ezrével követik majd a korszerű, matricás sulinetes konfigurációk.
Kulcsszavak: Qwerty Sulinet

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Még szélesebb körben elérhetők a Galaxy AI funkciók a One UI 6.1 frissítéssel

Még több Galaxy felhasználó léphet be a mobil AI új korszakába: a One UI 6.1 frissítéssel korábbi készülékeken is elérhetővé válnak a Galaxy AI funkciók március 28-tól. A Galaxy S23 széria, az S23 FE, a Z Fold5 és a Z Flip5 készülékek, valamint a Tab S9 termékcsalád tagjain is elérhetők lesznek azok a lehetőségek, melyeket az idén bemutatott Galaxy S24 széria felhasználói már kipróbálhattak.

2024. március 27. 19:13

Verhetetlen árcédulával érkeznek az új E1N irodai monitorok

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 27. 19:07

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Az ügyfélelégedettség megőrzésére hívta fel a figyelmet a KPMG

Az összes vizsgált szempont szerint romlott a fogyasztói elégedettség az elmúlt egy évben a KPMG Customer Experience Excellence globális kutatása szerint. A jelenség mögött első sorban a globális megélhetési válság áll. Ugyanakkor a pandémia idején a márkák részéről tapasztalt odaadó hozzáálláshoz képest a mostani krízisjelenségek kezelésében nem érzik a fogyasztók a cégek részéről a partneri hozzáállást. Míg például a covid okozta fogyasztói nehézségeket közös összefogással lehetett megfelelően kezelni, a mesterséges intelligencia kérdésében akár a front ellentétes oldalára is rendeződhetnek a szolgáltatók és a fogyasztók – hívja fel a figyelmet jelentésében a KPMG.

2024. március 27. 16:03

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05