15 hónap börtön szoftverhamisításért
Khant már két éve körözték, a BSA kiterjedt nemzetközi vizsgálatát követően, angliai otthonában fogták el. A 23 éves Khan hat vádpontban vallotta magát bűnösnek, így például hamis üzleti szoftverek birtoklásában és értékesítésében, valamint megtévesztés útján történő anyagi előnyszerzésben.
Beth Scott, a Business Software Alliance EMEA régióbeli alelnöke a következőképpen vélekedett az ügyről: „Az eset jól illusztrálja, hogy az interneten sem burkolózhatnak névtelenségbe a bűnözők és horogra akadhatnak azok, akik a vásárlók megtévesztésére alapozzák üzletüket. A BSA célja, hogy visszaszoruljon az internetes bűnözés, az internetes kereskedelem biztonságosabbá váljon, a fogyasztók a "virtuális térben" is védelmet élvezzenek. Az internetes kalózkodás súlyos probléma, komoly jogi elrettentés árán lehet csak megelőzni. Csak a BSA több mint 1000 munkaórát áldozott arra, hogy ez az eset a bíróság elé kerülhessen."
Amennyiben Magyarországon hasonló tettet követ el valaki, szintén számíthat büntetőjogi szankciókra. A magyar jog szerint is bűncselekménynek minősül az illegális szoftverek azon terjesztési módja, amely az internetet hirdetési vagy letöltési médiumként használja fel minél szélesebb vevőkör elérése céljából. "Arra hívjuk fel mindenkinek a figyelmét, hogy vigyázzon, ha egy internetes aukción vagy apróhirdetésben például túl olcsón kínálnak játékprogramokat vagy üzleti szoftvereket, ezek túlnyomórészt hamisítványok, melyek a vevőt is bajba sodorhatják" - mondta Dr. Ormós Zoltán, a BSA magyarországi jogi képviselője.
Kapcsolódó cikkek
- Életfogytiglan a kalóz-Windows használatáért
- Románia - 114 millió eurós kárt okozott a szoftver-kalózkodás
- Évi 40 milliárd dolláros veszteséget okoz a szoftverkalózkodás
- Illegális szoftverhasználat: 1 milliárddal kisebb kár az EU-ban
- A jogvédők ünneplik az alkotókat
- A kkv-k figyelmen kívül hagyják az illegális szoftverek használatának valós kockázatait
- Új vállalatokkal bővült a BSA tagsága
- A BSA nemzetközi szinten lép fel az internetes bűnözőkkel szemben
- Gorbacsov Gates-től kér kegyelmet a szoftverkalóz tanárnak
- A nyomok az egyetemre vezettek...
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
WinDirStat 1.1.2.80.4.
A hordozható program látványosan megjeleníti a merevlemezen található összes fájlt, méret szerint rangsorolja azokat, az ablak alsó részén pedig különböző színekkel mutatja, hogy egyes fájlok mennyi helyet foglalnak el a lemezen.
DSynchronize 2.48.172
A hordozható DSynchronize képes két vagy több mappát szinkronizálni, függetlenül azok találati helyétől (helyi lemez, USB-meghajtó, helyi hálózat, FTP-kiszolgáló). Lehetőségünk van csak újabb elemek másolására, kétirányú szinkronizálásra stb.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.