Ötmilliós bírságot szabott ki a Magyar Postának a HíF
A HTH július 22-én meghozott határozatában kifejti, hogy a Magyar Posta sem a hírközlési törvénynek, sem a postai szolgáltatások ellátásáról szóló kormányrendeletnek, sem a Magyar Posta Üzletszabályzatában foglaltaknak nem tesz eleget „a nem könyvelt levélküldemények" továbbításakor. Az előírások szerint a postai szolgáltatónak a küldemények feldolgozását - a szolgáltató azonosítására alkalmas- időbélyegzővel kell ellátnia. Az ötmilliós bírság kiszabását 2002. szeptemberében már megelőzte egy határozat, amely a Magyar Postát 2003. március 31-ig kötelezte a szolgáltató azonosítására alkalmas dátumbélyegző jogszerű használatára. A Magyar Posta a jogsértést továbbra sem szüntette meg, ám a hatóságnak írott levelében elismerte azt.
A határozat a fogyasztóvédelmi szempontokat a következőképpen indokolja: „A szolgáltató a hatályos jogszabályoktól, nemzetközi szerződésektől, szerződési feltételektől eltérő magatartásával az igénybevevők részéről jogos panaszra adhat okot, amikor pl. a számla tartalmú levelek a befizetési határnapon túl érkeznek meg a címzetthez. A címzett reklamálásakor olyan választ kaphat, hogy a számlázás időben történt, a követelés jogszerű, a küldeményt a feladó időben átadta a postának, postán történő felszólalás szintén eredménytelen lehet, mivel küldeményen sem a postai szolgáltatónak, sem a teljesítés megkezdésének nyoma nincs, a postai feldolgozás igazolása hiányzik. A címzettek részéről jogos elvárás, hogy a szolgáltatót azonosítani tudják, küldemények kezeléséről és annak időpontjáról postai dátumnyomatok alapján a megfelelő tájékoztatást, jogorvoslatot megkapják.
Kapcsolódó cikkek
- Az IHM ellenőrzi a kistelepüléseken élők postai szolgáltatását
- Közel nyolcmillió mobil-előfizetés
- Munkában az NHH Tanácsa
- Bejelentették az új NHH Tanácsának tagjait
- Októberben újabb háromezer fővonal szűnt meg
- HíF: országos fórum Debrecenben
- Postai képeslap küldés az internetről
- HíF HTH: a Spektrum Monitoring Rendszer bemutatója
- 890: a TvNetWork számai
- Együttműködési megállapodást kötött a HíF és az IVSZ
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.