Portál kézműveseknek
A magyar (hamarosan angol és német) nyelven működő portál olyan fórumot biztosít a magyarországi kézművesek és természetesen az érdeklődők számára, amelyen naprakész információkat találhatnak rendezvényekről, kiállításokról, kiadványokról, belföldi és külföldi vásárokról, pályázatokról, zsűrizésekről, szakmai táborokról, a szervezeti életről, mesterekről, műhelyekről, jogszabályokról, rendeletekről, támogatásokról, stb.
A portálon elérhető mesterek legjobb munkáit folyamatosan frissülő virtuális kiállítás keretében mutatja be. Egyes tárgyakról illetve műhelyekről szakemberek rövid tanulmányokat írnak, segítve ezzel a böngészőket abban, hogy különbséget tudjanak tenni az érték és a hamisítvány között.
A Magyarországon rendezett népművészeti kiállításokról olyan összeállítást igyekszik adni a portál, hogy a böngészők is megfelelő módon tájékozódhassanak. A korábbi kiállítások anyagai az archívumból előhívhatók.
A portál a mesterek számára börzét működtet, ahol a feleslegessé vált szerszámok, anyagok gazdára találhatnak, komoly segítséget nyújtva ezzel a pályakezdőknek.
A portálon a műhelyalapítás gondolatával foglalkozók hasznos tanácsokat kaphatnak az „öregektől", a gyakori kérdésekre rendszeresen működő rovatokban igyekszik a portál választ adni.
A portál folyamatosan szemlézi a népi kézművességgel kapcsolatos kiadványokat, újságcikkeket, valamint bázisa lehet a kézművességgel kapcsolatos linkeknek. A cél az, hogy a kézművesek, egyesületek és a civil böngészők a legtöbb és legfrissebb információt érjék el, a lehető leggyorsabban.
Remélhetőleg a MesterPorta.hu a minden évben megrendezett Mesterségek Ünnepéhez hasonlóan hozzájárul ahhoz, hogy mind többen ismerjék és használják a magyar kézműves mesterek termékeit.
Kapcsolódó cikkek
- Elindult a T-Mobile Kapcsolat koncert honlapja
- Handabandázik a T-Online
- Irodaház-honlapok - leglátogatottabb a Duna Tower
- 100 új weboldalt tervez a Yahoo
- A Rossman online áruházat nyitott
- A Sanoma üzemelteti tovább a PDAMánia internetes oldalait
- Kárpátalja a világhálón
- Túl a 200 ezren az egészségesebb életmódra koncentrálók
- Interaktív Van Gogh
- Megújult az adóhatóság internetes oldala
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.
15 érv a NEXT 3D konferencia mellett
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
A BASF a sikeres Ethernet-APL kísérletet követően az ABB-t választotta zöldmezős projektjeihez
A BASF első európai zöldmezős Ethernet Advanced Physical Layer (Ethernet-APL) projektjének részeként az ABB-t választotta az elosztott vezérlőrendszerekhez (DCS).
Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikusnak ítélték idén a Neumann Professzori címet
Ismét magyar Nobel-díjas kapta a BME és a Neumann Társaság által alapított Neumann Professzori címet: Krausz Ferenc fizikus az ultragyors lézertudomány területén elért tudományos teljesítményéért részesült a kitüntetésben. A fizikus által megalapozott tudomány a mikrochipgyártástól kezdve a daganatos betegségek diagnosztizálásáig számos területen hozott forradalmi változást. A kitüntetésre május 11-én került sor a Műegyetem Ünnepi Szenátusi Ülésén, ahol a díjat a BME rektora és a Neumann Társaság elnöke adta át.
Magyar innováció: Közel száz tűzvédelmi szakembert képeztek ki az új módszerrel
Sikeres a tűzvédelmi szakemberek képzése, akik már egy új iparági sztenderd alapján sajátítják el a papírmentes tűzvédelmet. Az innovatív magyar megoldás e-naplós rendszere átláthatóbb és könnyebb hozzáférést biztosít a tűzvédelmi eszközökhöz és az ellenőrzéshez. A papírmentes rendszer egyre szélesebb körben terjed itthon és már akkreditált képzések is elérhetőek a témában.