Európában debütál a Microsoft zeneszolgáltatása
Az MSN márkanévvel ellátott változat csütörtökön jelenik meg az Egyesült Királyságban, és kezdetben mintegy 200 ezer zeneszámot fog elérhetővé tenni a felhasználók számára, derült ki az OD2 és a Microsoft közös sajtóközleményéből. A Tiscali Music Club szeptembertől kezdve ugyanezen zenekínálatot fogja nyújtani Nagy-Britannia, Németország, Olaszország, Spanyolország, és Belgium internetezőinek.
Bár az új szolgáltatás egyelőre csak néhány nyugat-európai országban lesz elérhető, a szakértők a mostani lépésből számos következtetést le tudnak majd vonni a szoftveróriás amerikai, illetve globális terveit illetően.
"A szoftveróriás gyakran veszi igénybe külső partnerek segítségét az efféle szolgáltatásokhoz" - mondta Susan Kevorkian, az IDC elemzője. "Érzésem szerint azonban ez a helyzet még mindig nem egyérteémű, és könnyen lehet, hogy a Microsoft sajt maga fogja átvenni az MSN Music Club irányítását" - tette hozzá.
A két új szolgáltatás 0,75 fontos, illetve 0,99 eurós áron fogja kínálni az egyes zeneszámokat letöltésre, de az MSN Music Club és Tiscali Music Club tagjai számára alacsonyabb árak lesznek érvényesek.
"Ezek az új szolgáltatások az online zeneboltok második generációját képviselik Európában" - mondta Charles Grimsdale, az OD2 vezérigazgatója. "A felhasználók úgy juthatnak törvényesen zeneszámokhoz az interneten, hogy nem kell havidíjat fizetniük."
Kapcsolódó cikkek
- Flash alapú Zune Wi-Fivel?
- "Új frontvonal": megújult a mobil MSN
- Elindult a T-Mobile Kapcsolat koncert honlapja
- Elindult az online jegyértékesítés a Hegyalja fesztiválra
- Csak jövőre jön Európába a Zune
- Amazon: jogvédelem nélküli zeneletöltő szolgáltatás
- Jogvédelem nélküli zene az Amazontól?
- Új Zune-t dob piacra a Microsoft
- Kiadja játékai zenéit a Microsoft
- Videó hangaláfestő zenéket kínál a YouTube
Magyar innováció: Közel száz tűzvédelmi szakembert képeztek ki az új módszerrel
Sikeres a tűzvédelmi szakemberek képzése, akik már egy új iparági sztenderd alapján sajátítják el a papírmentes tűzvédelmet. Az innovatív magyar megoldás e-naplós rendszere átláthatóbb és könnyebb hozzáférést biztosít a tűzvédelmi eszközökhöz és az ellenőrzéshez. A papírmentes rendszer egyre szélesebb körben terjed itthon és már akkreditált képzések is elérhetőek a témában.
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
Egy neves szaklap másodszor díjazta a K&H innovációs tevékenységét
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.